Irkutszk

– Dicső múlt, bíztató jövő –

Irkutszk   régi fotó 1A közel hétszázezres, idén 355 éves várost 1661-ben alapították az, Oroszország nagy folyói közé számító Angara partján. Fejlődését elősegítette, hogy a Transszibériai vasút által a kelet-nyugati kereskedelem, áruszállítás egyik csomópontjává vált. Kulturális életét kiemelkedővé, a dekabristáktól a bolsevikokig, a mindenkori politikai száműzöttek tették.
1879-ben a virágzó város egy tűzvész következtében, szinte teljesen leégett. Odaveszett mú-zeuma és könyvtára felbecsülhetetlen gyűjteményeinek nagy része. Az ezt követő újjáépítés során alakult ki, az a városkép, ami kivételes módón, majdnem épségben túlélte, a Sztaliniz-mus templomokat és építészeti emlékeket romboló időszakát, és ma az UNESCO Világörök-ségi címének egyik várományosa. Öt egyetem, hat múzeum, kilenc színház, jelentős könyvtá-rak, régi templomok, kolostorok, történelmi parkok és paloták mellett irigylésre méltó az a
szellemiség, ami a múlt értékeinek megőrzésére és tiszteletére irányul. A város vonzerejét növeli, a mintegy hatvan kilométerre lévő Bajkál tó közelsége is. Mindezek mellett Irkutszk
    Kelet-Szibéria és az Orosz Föderáció egyik irodalmi központja is. Itt működik, az 1931-ben alapított legrégebbi irodalmi folyóirat a «Сибир», melyben Makszim Gorkij mellett számos jelentős író publikálta később irodalomtörténeti jelentőségűvé vált műveit, így O.M. Brik „Потомок Чингисхана”) elbeszéléséből az Irkutszki kötődésű Ivan Novokshonov írt forgatókönyvet, a hasonló című világsikert aratott némafilm-trilógia számára, melyet 1929-ben Budapesten is bemutattak. Említenünk kell még: Konsztantin Szedüht (Даурия), Alekszandr Vampilovot (Старший сын), a tudományos fantasztukus műveikkel sikert arató, egyébként japánból is műfordító Sztrugackij testvéreket (Сказка о тройке), Viliem Raszputyint (Деньги для Марии). Mások mellett ezt a nagy vonulatot követi regényeivel, elbeszéléseivel a kortárs összeállításunkban bemutatott Alekszndr Donszkih, költészetével Vladimir SZKIF és az irodalomrajongók nagy reménysége Jelizavéta Ovodnyeva.   A város 685 kulturális és történelmi emléke közül 102, összoroszországi jelentőséggel bír.

 {gallery}kitekinto/Irkutszk-Bajkal{/gallery}

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf