Lidia Davüdenko: /A szemeimet úgy csukom be…/
A szemeimet úgy csukom be, mintha kiskapuk lennének,
A szívemben valakinek a hangját hallom, de kiét?
A kezembe fogom a telefonkönyvet,
És számba veszem, kinek a gondolata lehet az enyém…
Nem találom el vagy csak nekem tűnik úgy…
És újra hallom, mintha orgona lenne,
Rögtön nem sejthetem meg, hogy a tengerre
Lenne szükségem, kimenni hozzá, a nedves homokhoz.
A tenger hív. Végigsimogatom a nyakszirtjét,
És kitágult pupilláiba nézek, elhalmozom
Mosolyaimmal, ami mélységeiben olyannyira lesz adott,
Mint a harangok belsejében a harangnyelvecskék léte.
S ahogy az ég, szájával a tengerhez simul,
Beleborzongva visszhangozza a homokos fenék.
És akkor hazatérek, úgy, mintha tudnám azt,
Amiről jobb, ha nem tudunk.
Fordította Gaál Áron