Háfiz: Fürtjeid sötétlő terhe
Mámor-nárciszodnak rabja e világ királya mind.
Józanok, hogy szomjúhoznak rubinod borára mind!
Nézd, az ibolyák liláznak, menj a kertbe, láthatod:
fürtjeid sötétlő terhétől borultak gyászba mind.
Illatos szellő elárul téged, engem könnyim,
máskülönben titkot tart a szerető s a párja mind.
Nem magam vagyok, ki gázelt zengek rólad, mindenütt
felzokog e rózsaarcnak ezer csalogánya mind.
Fürtre fürt egymásra omlik, séta közben válladat
mint a hullám elborítja, nyugtalan csigázva mind.
Allah kertje minket illet – jámbor, kívül tágasabb,
mert mindig a bűnös az, ki a kegyelmet várja mind.
Menj kocsmákba, bíbor lánggal ott derítsd fel arcodat.
Klastromokban mit keresnél? Ott homályos lárva mind.
És gyaloglok, míg nyeregben ülnek útitársaim,
csak te nyújtsd kezed felém s a lépted légyen áldva mind.
Fürtjeidből meg ne szabaduljon Háfiz már soha!
Fogva tartja hullámzó hajadnak selymes szála mind.
Fordította Vas István