Dsajadéva: Gíta-Góvinda
/Részletek/
Szegfűvirágleheletzuhatagos-örömillatú délövi szélben,
fülemüleszavú, kusza méhzizegésű lugas susogó sűrűjében
Hari vigad a gyönyörű dalú kikeletben,
sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömű lánykaseregben.
Vándorok asszonyait szerelem tüze gyötri a szívbe szövődve,
méherajos szirom-árban emelkedik a bakula tárt legyezője;
Hari vigad a gyönyörű dalú kikeletben,
sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömű lánykaseregben.
Sziromözön illata ostromol, enged a nagy erejű zsenge tamála,
a szerelem istene karmaiként ragyog ezer üde kinsuka-szálka;
Hari vigad a gyönyörű dalú kikeletben,
sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömű lánykaseregben.
Vágy fejedelme aranyjogarával a késara-bibe ma vetekszik,
méhraj a nyílra hasonlatos, ívalakú lenge liánra lefekszik;
Hari vigad a gyönyörű dalú kikeletben,
sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömű lánykaseregben.
Ma kacag a karuna-rügy: ó, hogy a föld terein hova lett a
szemérem?
kétaka-tövisek a vágyteli vándorokat sebesítik a réten;
Hari vigad a gyönyörű dalú kikeletben,
sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömű lánykaseregben.
Sűrű atimuktafutóka-füzérrel övezve felébred a mangó,
és Jamuná folyam árjaitól a vadonba’ kibomlik a bimbó;
Hari vigad a gyönyörű dalú kikeletben,
sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömű lánykaseregben.
Mézfüvek illata gomolyog, a jázmin is éledez a tavaszi tájon,
a remeteszíveket is átszövi a fiatal évszak, az illatos álom;
Hari vigad a gyönyörű dalú kikeletben,
sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömű lánykaseregben.
*
Látod, a lombkoszorús fejű, sárga redőzetű, könnyű futású,
tánc ütemén libegő csiga-fülbevalójú, örök kacagású
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.
Ez öleli: mint buja duzzadó teli fürt borul a kebele rája,
mámorosan tovaleng vele, zengi a pancsama-ütemet utána;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.
Az pedig álmatagon lesi deli Maduszúdana taviszirom-arcát,
víg, ragyogó, szerelemre hívó szemeit s a szemöldöke rajzát;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.
Most ama lenge csípőjű reásimul, az ajaka susog a fülébe,
habpuha csókot ad, és a legény szíve beleremeg a gyönyörűségbe;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.
Íme szerelemre kíváncsi a másika, édes-e Hari ölelése,
vágyva fogódzik a köntöse szélibe, párosan a sűrűbe térne;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.
Vinnyog a síp, verik az ütemet a tenyerek, a csatok, a percek a csuklón,
sorra dicséri a férfi az ügyeseket, és követik tovasiklón;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.
Osztja jutalmait: ontja a csókot a sok kecses ifjú leányra,
mosolyog a szépre, ügyesre; s a leggyönyörűbbre s elindul utána;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.
Hari jelet adván, nevedet a sípján zengeti, puha zene reszket.
Szereti a sűrű port, mit a vihar odahord, mert az is érte a tested.
Hűs berek alján, Jamuná partján, koszorúsan egyre terád vár.
Ha madár rebben, ha levél lebben: azt hiszi, közeleg a lépted.
Gyűjt avar-ágyat, nézi a tájat: várhat-e végre ma téged?
Hűs berek alján, Jamuná partján, koszorúsan egyre terád vár.
Vesd le a lepledet, oldd le az ékedet, a derekad add takarónak,
illatos ágyon tégedet áldjon; vallana örömet-adónak.
Hűs berek alján, Jamuná partján, koszorúsan egyre terád vár.
Halld: Hari büszke! Alkonyat üszke immár beszegi a pályát.
Értsd meg a szavamat: kéreted-e magad? Töltsd be uradnak a vágyát.
Hűs berek alján, Jamuná partján, koszorúsan egyre terád vár.
*
Édesed érted-epedve tekint szét,
míg te is áhítod az ajaka mézét.
Ó, Hari úr,
Rádhá ott a lugasba simul.
Vágyik utánad, elindul az éjbe:
nem viszi lépte, leroskad a térde.
Ó, Hari úr,
Rádhá ott a lugasba simul.
A kegyesem eljön-e? Hari, Hari, hol vagy?
– kérdezi egyre s a kínban elolvad.
Ó, Hari úr,
Rádhá ott a lugasba simul.
Öleli a ködalakú, fekete, vak éjet:
szomja kibont-e belőle ma téged?
Ó, Hari úr,
Rádhá ott a lugasba simul.
Nem titok a panasza, sír keseregve,
s őrzi a ligetet a te jöveteledre.
Ó, Hari úr,
Rádhá ott a lugasba simul.
Fordította Weöres Sándor