Klasszikus litván költők, Salomeja Neris,[Szaloméa Nerisz] Janina Degutyte, [Janina Djagutité] és Vytautas Mačernisz [Vitautasz Macsernisz]

Új fejezetéhez érkezett  –Kitekintő- sorozatunk azzal, hogy Gaál Áron költő, műfordító barátunk – a Magyarországhoz hasonlóan, évszázadok óta hánytatott sorsú, idegen megszállásokkal, ezzel együtt kollaboránsokkal küzdő –   balti nemzetek költőinek műveit kezdte magyarra fordítani. Ezen művek külön pikantériája, hogy egy ízig-vérig litván, mégis az akkori trend szerinti, kommunista elkötelezettségű költőt nem hogy nem dobnak ki a Nemzeti Panteonból, de a mai Litvánia is a modern költészetének megkerülhetetlen előfutárának tartja őket, mint Szaloméa Neriszt, attól függetlenül, hogy Sztálinhoz írt és neki személyesen felolvasott verset. Volt ilyen nálunk is, de ezek az írók ma kevés kivétellel nem a nemzet emlékezetében számon tartott irodalom részei. A Szózat alapelveihez tartozva, talán példát kéne vennünk végre, hogy több mint negyed évszázaddal a rendszerváltás után, már inkább a művek minősége, nem pedig korábbi politikai nézeteik vagy emberi gyöngeségeik legyenek ma is figyelembe véve.

-cspb-

Salomeja Neris [Szaloméa Nerisz]

*1904 Kirsijaj - †1945 Moszkva  

 Ő volt a legidősebb a családban, mert egyik nővére már korán meghalt, volt még két fiútestvére- Bronius és Victor, és húga Onutė. Apja felvilágosult ember, szimpatizált a szocialista eszmékkel, e tárgyú könyveket is hazacsempészett. Anyját, mint minden rokonát, átjárta a vallásosság, a jámborság, egyik bátyja pap volt. Az általános iskolát Alvitében, a gimnáziumot Marijampolében és Vilkaviskiszében végezte. Ezt követően a Kaunaszi egyetem teológia-filozófia tanszékére iratkozott be, ahol litván nyelvet és irodalmat, német nyelvet s irodalmat valamint pedagógiát és pszichológiát tanult. Itt hozzájutott patrióta és keresztény irodalomhoz is. Lediplomázása után Lakdijaj város gimnáziuma német tanáraként dolgozott, majd 1931-ben Kaunaszban telepedett le, ahol órákat adott és litván mesék kiadásának szerkesztésében vett részt. Ebben az időben a baloldali gondolkodású, a »Harmadik front« c. irodalmi lap köré tömörülő írókhoz került közel. Még az egyetemen kapcsolatba került a Litván Komszomollal, majd a Litván Kommunista Párttal és a Kominternnel is. Annak küldöttjeként Lengyelországot is képviselte Párizsban. 1934-36 ban Panevezsiszei város Leánygimnáziumában tanított. Férjhez ment 1936-ban, a magát Rómában és Brüsszelben egyaránt képző Bernárdasza Bucsasz építő és szobrászművészhez, akivel 1937-ig Párizsban élt. Visszatérte után a Kaunaszi gimnáziumban tanított. Ebben az évben szülte meg fiát, akinek a Saulus nevet adta, és aki később édesapja nyomdokaiba lépve, ismert szobrász lett. A Népi Szejm íródelegációjának tagjaként, 1940-ben, a Moszkva központú Szovjet vendége volt, ahol Litvániát képviselte. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa képviselőjévé választották 1941-ben. Ebben az időben kommunista elkötelezettségű verseket írt a pártról és Sztálinról is, így tudni kell azonban, hogy a mai napig mérsékelt vita övezi a szovjet megszállás alatti tevékenységét.    Ettől függetlenül világirodalmi értékeket felmutató szimbolista költészete révén megkerülhetetlen klasszikusként tartják hazájában számon. A második világháború idején fiával együtt Ufába evakuálták. Verseivel többször is fellépett a frontharcos katonák előtt. Mindössze 41 évesen, 1945. július 7-én, rákban hunyt el egy Moszkvai kórházban, de  Kaunasban temették el. Kaunasi háza ma a Litván Irodalmi Múzeum filiájaként, múzeum és emlékház. Vilniusban gimnázium, Kaunaszban és Moszkvában utca viseli a nevét. 1954-ben születése 50. évfordulóján portréjával postabélyeget hoztak forgalomba és hajót is elneveztek róla. Halálát követően 1946-ban, 1947-ben, és 1954-ben poszthumusz, mind litván, mind össz-szovjet  állami és irodalmi díjakban részesítették. A teljes mértékben más utat járó és más sorsú Janine Djagutitét szimbolikus költészete bizonyos fokú folytatójaként, költészeti hagyatéka utódjaként könyvelték el.

Janina Degutyte [Janina Djagutité]

*1928 Kaunasz - †1990 Vilniusz  

Édesapját, akihez erősen kötődött, a Második Világháború éveiben vesztette el. Nagymamája nevelte alkoholista édesanyja helyett. A nagymama annak ellenére is nagyon sok könyvet olvasott, hogy lényegében írni sem tudott. Janina a nagymama meséit hallgatva nőtt fel. Hétéves korában szembesült édesanyja alkoholizmusával, amikor is gyakran a temetőbe kellett menekülnie előle, ahova a dühöngő anya, félve a halottak szellemétől, nem merte követni. Szívbetegsége miatt csak húszéves korában tudta befejezni gimnáziumi tanulmányait, ebben a betegségben is hunyt el. Ezután a Vilniuszi Egyetem történelem-filozófia karának litván nyelv és irodalom szakára járt. Miután lediplomázott, tanárként dolgozott, és tanította az orosz nyelvet és irodalmat is. Ezt követően egy könyvkiadónál helyezkedett el szerkesztőként. Verseket tízéves korában kezdett írni. Huszonkilenc éves korában, 1957-ben, jelentek meg első versei nyomtatásban. Harmincévesen már az Írószövetség tagja, annak ellenére, hogy első kötete a tagságát követően látott napvilágot. Meséket és elbeszéléseket is írt, műfordításairól is ismert. »Telehold« /Pilnatis/ c. kötetét 1968-ban Állami Irodalmi díjban részesítették. Ma a kritikusok és irodalomtörténészek Szaloméa Nerisz költői tradíciói folytatójának tartották, amivel ő nem értett egyet.

Vytautas Mačernisz [Vitautasz Macsernisz]

a legfiatalabb litván klasszikus,

*1921 Sárnyále - †1944 /a pontos hely ismeretlen/  

Tizenhárom gyermekes család második gyermekeként született Sárnyále faluban. Édesanyja lánygyermekre számított, így nem kapta meg tőle azt a szeretetet, amit várt.  Ezt a hiányt nagymamája szeretete enyhítette, akihez nagyon kötődött. Úgy ismerték, mint nagyon komoly, elvont, kitűnő tanuló, de szomorú gyereket. A középiskola elvégzése után a Kaunaszi Egyetem angol nyelv s irodalom tanszékére iratkozott be. 1941-től a Vilniuszi Egyetemen filozófiát hallgatott. Arra készült, hogy a Sorbonon folytatja tanulmányait. 1943-ban a vilniuszi Egyetemen leállt az oktatás, az egyetem bezárta kapuit. Macsernisz ekkor visszatért szülőfalujába, ahol idejét nyelvtudása elmélyítésével töltötte. Valóságos nyelvzseni volt, aki oroszul, németül, lengyelül, angolul, franciául, olaszul, latinul nem csak tudott, de párhuzamosan több nyelven olvasott könyveket. Első verse már tizenöt évesen, 1936-ban megjelent nyomtatásban, míg az utolsó tragikusan korai halála évében 23 éves korában. Szekérre ült1944-ben, és igyekezett Észak Litvániába eljutni. Útközben repeszgránát találat érte.   A lovak megijedve a gránáttűztől visszafordultak és holttestével tértek vissza a faluba, ahol született. A háborús helyzetben a temetőbe nem tudták eltemetni, így szülőháza közelében hantolták el. Nyughelye most is ott van. Rövid élete ellenére is hatalmas életműve nagy része elpusztult. Amit hátrahagyott így is tekintélyes és rendkívüli irodalmi anyag. Ebből befejezett alkotása a »Víziók«című versciklusa. Az »Év« című szonett ciklusát, 365 szonettre tervezte, de mindössze nyolcvanegyet sikerült belőle megírnia. Harmadik versciklusát különböző műfajú versekből akarta és kezdte el összeállítani, »Az ember meztelen szíve« címmel, de sajnos ez is befejezetlen maradt. Ezen kívül hatvankilenc verse, három novellája, öt cikke és levelei maradtak hátra.

Gaál Áron