Angelus Silesius: Harminc párvers az „Arkangyali vándor”-ból

Nem tudom, mi vagyok, nem az, amit tudok,
semmi és valami, kis pont és kör vagyok.

Nem forgat semmi, te magad vagy a kerék,
mely magát hajtja és nem pihent soha még.

Isten csak van; nem úgy szeret és nem úgy él,
ahogy a szó a föld dolgairól beszél.

A rózsa nem kutat, virágzik, mert virágzik,
nem tud magáról és nem kérdez s nem vitázik.

Mindez játék, mit az istenség szava életet:
saját magának ő gondolta ki a létet.

Mondják, mindene van, s koldus neki az ember:
jó, de hát mit akar az én szegény szívemmel?

Én nem őkívüle, ő nem énkívülem:
én a fénye vagyok, ő meg az én díszem.

Isten bennem a tűz, fényt őrá én vetek,
nem vagyunk legbelül egészen közösek?

Nem él nélkülem egy árva pillanatig sem,
ha megsemmisülök, velem pusztul az isten.

Csak én s te, mi vagyunk, és ha mi nem leszünk,
isten nem isten és minden elvész velünk.

Megállj! Hova rohansz? Tebenned van a menny,
másutt meg nem leled az istent sohasem.

Mindent a Nap röpít csillagtáncban föl és le,
aki nem érzi, nem tartozik az Egészbe.

Úgy kell, hogy én legyek a lángsugár, a fény
az egész istenség színtelen tengerén!

Imádkozunk: Uram, te döntesz, senki más, –
s íme, ő nem akar, ő örök hallgatás.

A rózsa, melyre most külső szemed esik,
öröktől fogva az Istenben is virít.

Szeretni munka: ne csupán szeressetek,
legyetek, mint Urunk, maga a szeretet.

A teremtmények az örök szó hangjai,
durván és szelíden mind magát zengeti.

Isten szava „Igen”, az ördögé a: „Nem”,
így aztán nem lehet Istennel Egy s Igen.

Istenben soha sincs gondolat, mert ha volna,
töprengene, s amit nem szabad, ingadozna.

Isten nem működik s nem pihen;egyszerű:
a műve pihenés s a pihenése: mű.

Azt hiszed, óh szegény ember, hogy szavad a
hangtalan istenség igazi himnusza?

Ember, míg vágyod az Istent a hit tüzében,
addig az ereje még nem járt át egészen.

Ember, légy lényegi: jön a világhalál,
vész a végtelen és a lényeg, az megáll.

Az Istenhez a szív egyszerűen benyit;
ész és szellem soká vár, míg beengedik.

Hogy fárad a bolond, – tízszerte nemesebb
a bölcs munkája: csönd, figyelés, szeretet.

Istenben minden egy: a szent, mikor iszik,
éppúgy tetszik neki, mint ha imádkozik.

Egy menyasszonyi csók Istennek több lehet,
mint a sok munka, mely napszámért sírba megy.

Itt Istenben folyok, mint az idő ere,
ott már én vagyok az örök üdv tengere!

Ember, amit szeretsz, azzá lesz változásod,
istenné, ha hiszed, s földdé, ha azt imádod.

Barátom, most elég. S ha többet kér a lélek.
menj és légy magad az Írás, magad a Lényeg.

Fordította: Szabó Lőrinc