Szabó Lőrinc: Angelus Silesius

Angelus Silesius pomnikAngelus Silesius, eredeti nevén Johannes Scheffler, a legnagyobb német misztikus költő, 1624-ben született Boroszlóban [ma Wroclaw,Lengyelország]. Protestáns családnak volt a gyermeke. Tanulmányait Strassburgban, Paduában és Hollandiában végezte; orvos lett, Oels herceg házi kirurgusa, majd császári udvari orvos; később pap. Kora protestantizmusának túlzott józanága miatt 1653-ban áttért a katolikus hitre, s ekkor vette fel az Angelus Silesius nevet. 1661-ben belépett a minorita rendbe, amely pappá szentelte. Élete utolsó évtizedében, mint a boroszlói püspök tanácsosa és kemény harcosa az ellenreformációnak, nagy polemikus írói tevékenységet fejtett ki, amely elsorvasztotta benne a költőt. Sokat foglalkozott a középkori német misztikusokkal, főképp Jakob Böhmével és Eckhart mesterrel; gondolatvilágát igen sokan elemezték; lehet, hogy »a misztika vezette a panteizmushoz, majd a panteizmus a katolicizmushoz«. Művei három évszázad óta folyton új meg új kiadásokban jelennek meg; egyik olvasója a misztikus elmélyülést, a másik a katolikus dogma áhítatát és büszkeségét, a harmadik a költői képzelet erejét és a nyelv tömörségét tiszteli benne. Költővé az áttérése tette, latin nevével azt akarta jelezni, hogy »jó hírt hoz Sziléziából«. A jó hír a harmincéves háborúban megtiport emberi öntudat vallásos felemelése volt: teljes elfordulás a földi élettől, és tökéletes egyesülés az Istennel. Legfontosabb műve, a Cherubinischer Wandersmann, 1657-ben jelent meg, öt könyvben; 1657-ben egy hatodikat is írt hozzá. A hat kötetben több mint másfél ezer vallási epigramma, úgynevezett »Spruch«, vagyis »mondás« van. Meglepő, sőt vakmerő képei óriási eszmei múltra tekintenek vissza, Aquinói Tamásra, Szent Ágostonra. Ezek a többnyire kétsoros alexandrin-versek tulajdonképpen mind az Isten és a hívő egységét hirdetik és variálják. »Teljes felolvadás Istenben, teljes önmegsemmisítése az embernek és ezen az úton az ember istenülése: ez Schefflernek már szinte fárasztásig ismétlődő gondolata«, mondja róla E. Engel, a konzervatív irodalomtörténet író. R. M. Meyer finoman így analizálja a szellemét: »A látható világ csak az Isten ruhája; a valóságban nincs semmi egyéb, mint Isten és az én lelkem – ez a két erő szakadatlanul egymás felé tör a mindenségben –, s ami közbül esik, az is csak az Isten emanációja. Az átlényegülésnek ezen a képzetén alapszik Scheffler egész költészete… ezen az egy momentumon, melyet száz formában fejez ki, miként a Mária-költészet a Szűz dicséretét… Isten és a Világ – s főként az Én – maguk is jelképek, s miként a híres magdeburgi féltekék, elválaszthatatlanul összeforrnak, s az egységet ábrázolják a kettősségben.« Scheffler nagy költő, a szószátyárság korában gyémánt tömörségű író; gondolatiságánál fontosabb benne a forró érzés és érzékletesség. Vallásos énekei közül, melyek szintén kimondhatatlanul vágyat sugároznak Isten és a Megváltó iránt, több a protestáns énekeskönyvbe is belekerült.

   A magyar katolikus egyház vezető alakja így ír róla: »Régen megcáfolták azt a vádat, hogy Angelus Silesius panteista; nem szabad feledni ugyanis, hogy ő az egyik legnagyobb misztikus költő.« A misztikus pedig nem használ meghatározásokat, hanem képeket, szimbólumokat. Érzelmeit nem közli, mint elmúltakat, az értelem hideg foglalatában, hanem ahogy előtörnek: öntudati, értelmi, lecsiszoltság előtti, mondhatnám embrionális állapotban.« A vallási élmény elementáris ereje döntőbb a fogalmi tartalomnál, ahogy azt a régiek is tanították, hirdetve, hogy »Isten élet fölötti kifejezésen túli lény, és felfoghatatlan minden vonatkozásában, mai emberi megértés.«    

szozattv


szozat a tiszta hang arany arssacra Meghi vo Mindhala lig 1 Meghi vo Mindhala lig 2 Czigány György-Simon Erika Könyvbemutató arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo