Stefan George: A „Szövetség csillagából”

                    Der stern des bundes

Die ihr die wilden…
Sötét s vad idők – mondja hazugul
szabad, okos és szelíd korotok:
pedig azokban kínpad, zord halál,
fintor s őrület mind Istent akart.
Káromlók, csak ti irtjátok ki Őt!
Bálványotok nem az ő képe-mása,
neve édes, szörnyű, mint egy se volt,
s legjobb kincsetekkel etetitek.
A ti utatok! – mondjátok, s hideg
önkívületben mind úgy nyargalásztok,
hogy az Isten piros vére helyett a
bálvány gennye ring hitvány eretekben.

         *

Ihr baut werbrachende…
Építkeztek, s bűn a határ, a méret.
„A nagy lehet nagyobb is!” – de alap, léc,
támasz már nem segít… a mű inog.
S hogy az ész kifogy, felsírtok az égre:
„Mit tegyünk, hogy az omlás meg ne fojtson,
hogy ki ne szívja agyunkat az agyrém?”
Az nevet: késő gyógyulni megállni!
Tízezret sújt majd a szent őrület,
tízezret visz el még a szent ragály,
tízezreket a szent háború.

         *

Einer stand auf…
Jött Egy, ki mint villám s acél, vadul
feltépte a szakadékot, s a tábort
kettéosztotta és Itt lett és Ott…
Őrültek vagytok! – üvöltötte, addig
s oly erővel, hogy torka megrepedt,
S ti? Bölcsek, balgák, talmik s igazak,
úgy éreztétek, hogy smmi se történt…
Csak tárgyaltok, nevettek, sokasodtok.
Az Intő elment… A semmi zúgó
kerekét már meg nem állítja senki.

Bangt nicht vor rissen…
Ne riasszon szakadás, seb, törés, heg;
össze is rak a varázs, hogyha szétszed.
Minden, mint volt, szép és ép lesz megint,
csak új a lélek, mely benne kering.
Minek neve van, pusztulásra vár,
ez üres héj, az csorba kard ma már:
a felhasználtak s a visszavetettek…
Koszorút ide s trónt a Névtelennek!

Fordította: Szabó Lőrinc