Válogatás P. Tóth Irén fordításaiból - Ștefan Augustin Doinaș: Az ezüstagyarú vadkan

Egy levanti herceg ki imád vadászni,
az erdő fekete szívében baktatott.
Sűrű bozótban kellett utat vágni,
fuvolaszóval hívta a csapatot:

- Gyertek, kapjuk el az ezüst agyarú vadkant,
az erdőkben, hol senki se járt még,
mely rejtett odúkban cseréli naponta
bundáját, patáját, üveges szemét...

- Urunk - kérlelték a kürtös szolgák,
nem jön erre a félelmetes kan.
Tereljünk össze kürtjeinkkel inkább
vörös rókákat vagy apró nyulakat...

De a herceg mosolyogva folytatta útját,
színekre figyelve a fák ágai alatt,
nem zavarta meg szelíd őzek álmát,
sem a csillogó szemű hiúzokat.

Bükkfák tövénél a nagy gazt félrecsapta:
- Nézzétek, ahogy körbe-körbe szalad,
ahogy felénk int, kéjesen horkantva:
menjünk, lőjünk rá gyorsan fanyilakat!...

- Uram, csak a fák alatt táncol a víz -,
felelte okoskodva egyik szolga.
Ő visszafordulva suttogta: - Csitt!...
S a víz csillant, mintha ezüst agyar volna.

Szilfáknál, szétszéledt kíséretét nógatta:
- Nézzétek, hogy pufog, túrja zavartan
a talajt ezüst agyarával a vadkan:
menjünk hát, lőjük rá vasnyilainkat!...

- Uram, csak a fák alatt susog a fű -,
felelt merész mosollyal egyik szolga.
Ő visszafordulva suttogta: - Csitt!..
S a fű csillant, mintha ezüst agyar volna.

A csúcsok felé hívta őket, bíztatva:
- Nézzétek, hol lelt menedéket, nyugalmat
a mesebeli ezüstagyarú vadkan,
menjünk és lőjük rá tűznyilainkat!...

- Uram, csak a hold szórja szét fényeit,
felelt megvetőn nevetve egyik szolga.
Ő visszafordulva suttogta: - Csitt!...
S a hold csillant, mintha ezüst agyar volna.

De jaj!, ahogy a sápadt csillagok alatt
forrás fölé hajolt a szürkületben,
egy óriás vadkan jött és agyarával
a rőt porba rántotta, veszetten.

- Mi ez az állat, mely vérrel bemocskol,
hogy vadkanomat ne foghassam el én?
Milyen fekete madár zokog a holdon?
Mi ez az arcomba csapó száraz levél?...

- Uram, az ezüst agyarú vadkanod volt,
ki horkantva zúzta össze csontjaid.
Hallgasd, hogy ugatják az üldöző kopók...
Ő visszafordulva suttogja: - Csitt.

Vedd elő inkább a kürtöt és fújjad. Fújd
amíg meghalok, a tiszta egekig...
Akkor a hold épp aludni indult,
és szólt a kürt, de csak kis ideig.