Válogatás P. Tóth Irén fordításaiból - George Coșbuc: Anyám, Utolsó kívánság

George Coșbuc: Anyám

P. Tóth Irén fordítása

A révnél gyorsvizű folyók
Süvöltve rohannak,
Nyárfák nyirkos alkonyon
Örök búról dalolnak.
Összefonódott ösvények
Visznek a malomba,
Ott látlak anyám, téged,
Egy rozoga kunyhóban.

Fonsz. Régi kandalló ölén
Jajongó tűz pislákol,
Nehéz szívvel gyújtottad
Pár kerítésdeszkából.
Alig hunyorog a láng,
Menten aludni készül,
Fény lengi át a szobát,
Azután elsötétül.

Veled együtt, csendesen,
Fonogat két lányka,
Apa nélkül nőnek fel,
Györgyre hiába várva.
Egyik épp mesélni kezd
Sárkányokról, sasokról,
Hallgatsz, meséje körbevesz -
És egész másra gondolsz.

És gyakran szakad el a szál,
Míg gondjaidba mélyedsz,
Valamit susmorog a szád,
Szemed távolba réved.
Nem szólsz, ha orsód földre hull,
És lebomlik a fonal,
Csak nézed mozdulatlanul -
A lányok csodálkoznak.

...Ó, nem! Nem szabad kételkedj!
Ablakhoz ugrasz nyomban,
A sötétet hosszan kémleled:
-"Mit látsz?" kérdi egy lányka.
- "Semmit... Csak úgy tűnt nekem!"-
És leterít a bánat,
Minden szavad megremeg,
Mintha halálra várna.

Később, fel sem emelve
A földről tekinteted:
"- Én hamarosan elmegyek,
Oly érzések gyötörnek...
Tudom is én, mit gondoltam?
Van nektek egy bátyátok...
Úgy tűnt, mintha hallanám,
Az ablakon hogy kopog.

De nem ő volt!... Ha jönne tán,
Még lenne egy életem!
Elment, és megöl a vágy,
Láthassam szemtől szemben.
A Jóisten akarta így,
Hisz meg van írva sorsom,
Hogy fiam ne lehessen itt,
Mikor végleg elalszom!"

Későre jár, kinn szél süvít,
Sötét az éjszaka;
Gyermekeid már alszanak,-
Te, sivár szívű anya,
Kandalló mellett sírdogálsz:
Elment, s nem jön vissza!
Sokáig gondolsz ma is rám,
Hogy elvihess álmaidba!

George Coșbuc: Utolsó kívánság

P. Tóth Irén fordítása

Nyomorék vagy! Ma koldusként
Térsz vissza otthonodba,
S micsoda fess legény voltál!
De mit törődsz most azzal!
Megláthatod a faludat,
Házatokat a völgyben,
Zokogva rohan majd szegény
Anyád elébed.

S én itt maradok meghalni
Az istentelenekkel!
Ah, úgy érzem, nem érem meg
Élve a holnap reggelt.
Úgy visznek majd a gödörig -
Húsz holttal egy szekéren,
S jó az Isten, ha egy kereszt
Jut a végéhez.

Szerettük egymást gyermekként,
Mint testvérek - sőt, jobban.
Utolsó pénzem felét is
Mindig neked adtam.
Te tűzzel-vassal rohantál
segíteni, ha kellett,
A Jóisten fizesse meg,
Mert nagy, és kegyes!

Most jól figyelj! Ha kérdeznék
A faluban jöttömet,
Igazság helyett annyit mondj,
Nem voltam együtt veled.
Más regimentnél szolgáltam,
Vagy mondj bármit, mi tetszik,
Hogy élek-e, vagy halok, úgy -
sem számít nekik.

És anyámnak, oh Istenem,
Bár érzéke becsapná! -
Mondd, hogy sebesülten
Mágurele-nél hagytál,
De nemsokára érkezem.
Ez lenne kívánságom,
Hisz’ eszét vesztené szegény
Sejtve halálom.

Te bíztasd őt, nap-nap után,
Mesélj rólam bármit,
Öreg szegény, talán nincs is
Sok idő haláláig.
Miért legyen még nehezebb
Rövidke élete?
Hisz kívülem régóta nincs
Neki senkije.

S ha egyszer úgy hozná a sors,
Hogy összefutsz Linával,
Mondd neki, hogy jól vagyok -
Menjen férjhez bátran.
Te mélyen fürkészd szemeit,
Megtudni, mit érez,
S ha úgy látod, nem érdekli
Élek - nem élek,

Mondd, hogy rothadó szalmán
Hagytál sebesülten,
Az orvos barázdákat vájt
Húsomba mélyen,
Hogy vad kínoktól gyötörve
Vergődtem éjjel-nappal,
S ő halálomkor is velem
Volt gondolatban.

Ha rezzenéstelen szemét
Homályosodni véled,
Ne vigasztald! Felesleges,
Menj utadra, kérlek.
Amint egy hervadó levél
Nem hozza el az őszt sem,
Egyetlen könnycsepp szemében
Semmit nem jelent!

Most add kezed! Kürt hangja hív,
Indulásra készen,
Az Olt-nak vidd üdvözletem,
Ha arra jársz éppen,
S mielőtt végleg elválnánk,
Egy utolsó kívánság:
Csókold meg helyettem is
Hazánknak porát!