Válogatás Rácsai Róbert fordításaiból: Joseph Mary Plunkett 2.

A fehér toll

Néztem a borzalmas évet,
Míg egy tollat a félelem
Szárnyából kezed kitépett --
Ártatlanságod szúrt szíven.

Szörnyű titkod reám bíztad,
Most tűzként égeti lelkem,
Keserű könnyeim miatt
Búzám aratni nem mertem.

Csillagmagot nem vetettem
Az ég szeles bérceire,
Inkább felszántottam szívem
S szemed titkát szórtam bele.

Nem aratom le gabonám,
Mely köves földben hajtott ki,
Egy fényes toll hever némán:
Elszórták Isten szárnyai.

Láttam éjfélkor a Napot

Pontban éjfélkor felemelkedett,
Mélyvörösen, vérfoltosan izzott,
Láttam az egyre növekvő Napot,
Ahogy úr lett a csillagok felett;
Lassú, karmazsin eső csepegett
Szívéből és a menny fejet hajtott;
S az éj lezuhant, akár egy halott,
És sírt, mikor a Nap megremegett.

Ó Nap, Ó Krisztus, vérző szívű Láng!
Feláldoztad értünk az Életed,
Halhatatlanná tetted, ínséget
Ne szenvedjünk, hogyha szólítanánk;
Földnek adtad zálogként a Mennyet
S minden szégyent elszenved glóriánk.

Arbor Vitae

Az aranykapu mellett nő egy fa,
Gyümölcsei mutatják a Csodát,
Levelei az elhagyatottság
Napjai -- s haldoklás éjszakája.
Gyümölcsért nyílik rügye s virága,
Gyökerét-törzsét halál fogja át,
Nem bírja a kiontott vér súlyát,
A földre hajol csatakos ága.

De nézd a gyümölcsöt! Íze-színe
Jobb, mint a bor -- vagy jókor jött halál,
Mikor elég a gyászból, s nézd, a vár
Ott ragyog! Szeretve, lélegezve
Hűti égő szívünk, hol megtalál
Minket a Dal, s a Szeretet fénye.

Övé a halál irgalma

Övé a halál irgalma,
Jósága megment, hogyha bír,
Szíve tág, mint ég sóhaja,
S mély, mint a sír.

Ájultan lelt az út mellett,
És kebléből ennem adott,
Játszott velem, mint egy gyermek,
S elringatott.

S mikor keserű szavakkal
Szám a bűneimről szólott,
Hét bűnéről mesélt, s csókkal
Elaltatott.

S mikor a fényes reggel felkelt,
S ágon madár fújta énekét,
Fogta kardom, s a halálba ment
szerelmemért.