Thomas Stearns Eliot: Hamvazószerda

1

Mert nem remélem hogy megfordulok
Mert nem remélek
Mert nem remélek új fordulatot
Hogy tehetséget, látókört cserélek
Ilyesmire törekedni nem törekszem
(Öregedő sas szárnyat mért feszítsen?)
Miért sirassak
Szokott uralkodást, eltűnt hatalmat?

Mert nem remélem hogy tapasztalom
A jelen tűnő dicsőségét megint
Mert többé nem hiszem
Mert tudom hogy többé nem tudhatom
Milyen az egy igaz tünékeny hatalom
Mert nem iszom már soha sem
Ott hol fa virágzik, forrás fakad
Mert semmi se lesz megint

Mert tudom az idő mindig idő
S a tér csak tér és mindig az
S ami létezik csak az időben létező
S csak a térben igaz
Örülök hogy olyanok amilyenek a dolgok
És lemondok az áldott arcról
S a hangról is lemondok
Mert nem remélhetem hogy visszafordulok
Hát örülök, mivel szerkesztenem kell valamit
Aminek örüljek

S imádkozom Istenhez hogy könyörüljön mirajtunk
És imádkozom hogy feledni tudjam
Mindazt amit túlvitatok magamban
S túlmagyarázok
Mert megfordulni többé nem remélek
E szavak feleljenek
Azért amit tettem s már ne tegyek
Ne legyen túl nehéz mirajtunk az ítélet.

Mert többé ez a szárny nem repül sohasem
De mint szelelőlapát veri csak
A levegőt mely immár ritka, száraz
Szárazabb ritkább mint az akarat
Taníts minket törődni, nem törődni
Taníts meg ülni csöndesen.

Könyörögj érettünk bűnösökért most és halálunk óráján
Könyörögj érettünk most és halálunk óráján.

2

Hölgyem, három fehér leopárd ült egy borókafenyő alatt
A nappal hűvösében torkig jóllakottan
Lábammal szívemmel májammal s azzal ami betölté
Kiürült koponyám kupoláját. S monda Isten
Megélednek-é e tetemek? megélednek-é
E tetemek? És az ami betölté
a tetemeket (melyek már kiszáradtak volt) így szól ciripelve:

Mert jó ez a Hölgy
És mert gyönyörű és mert
Tiszteli a Szüzet elmélkedésben,
Világosságunk felragyog. És én, aki titokban vagyok itt
Tetteimet felajánlom a feledésnek és az én szerelmemet
A sivatag ivadékainak s a tök termésének.

Majd megújítja
Jonhaimat s a szememnek rostjait és leopárdok kiokádta
Mérhetetlen részeimet. A Hölgy visszavonult
Fehér ruhában, szemlélődésre, fehér ruhában.
Csontok fehérsége váltson meg feledésre.
Nincs bennük élet. Ahogy én feledve vagyok
S feledve kívánnék lenni, úgy feledni kívánnék
Ily áhítatban, eltökélt akarattal. S monda Isten
Jóslatot mondj a szélnek, csak a szélnek, mert úgyis csak
A szél figyel rád. S daloltak ciripelve a csontok
Szöcskezevével, szólván

Némaságok Hölgye
Nyugodt és csüggedő
Zilált egészség
Emlékezés rózsája
Feledés rózsája
Elalélt életadó
Meggyötört nyugtató
Magányos rózsa
A Kert maga immár
A szerelmek vége
Kínok elégje
Hol szűnik a reménytelen
S a keserült kínú
Betelt szerelem
A sehova-út
A végtelen ide befut
Befejeződik minden
Ami befejezhetetlen
Szótlan beszéd és
A nincs-beszéd szava
Hála az Anyának
A Kertért
Mely a szerelmek vége.

A borókafenyők alatt énekeltek a csontok, szétszórtan és ragyogva
Örülünk, hogy szétszórattunk, nem voltunk egymás javéra,
Egy fa alatt a nappal hűvösében, az áldott homokban,
Megfeledkezve magunkról és egymásról, egyesülten
A sivatag nyugalmában. Ez a föld, melyen
Osztoztok majd sorshúzás útján. És sem az egység, sem az osztozás
Nem számít. Ez a föld. Miénk az örökség.

3

Az első fordulón, föl a második emeletre
Megfordultam és láttam ott alant
Ugyanazon alakot a korlátra tekeredve
A gőz alatt a bűzben igyekezve
Küzdött az emeletek ördögével
Ki a remény s a kétség arcát viselte.
A második fordulón, föl a második emeletre
Ott hagytam őket tekeredve, fordulva alant;
Az arcok eltűntek, a lépcső sötétbe hullva
Párás volt, csorba, mint öreg ember szája nyáladzik, örökre.
Vagy mint vén cápa reszelős torka.

Az első fordulón, föl a harmadik emeletre
Hornyolt ablak hasasodott mint a fügefa gyümölcse
S a virágzó galagonya egy legelős táj mögött
A széles vállú alak, aki zöldbe, kékbe öltözött,
Antik fuvolával a májusidőt bűvölte.
A barna haj édes, a barna haj, a szájára zilálva,
Barna haj és orgona fürtje;
A mulatás, a fuvolaszó, a szellem szünetei, léptei, föl a harmadik emeletre,
Tünedezve, tünedezve; az erő, mely reményen és kétségen túlra vetve
Kapaszkodik a harmadik emeletre.

Uram, én méltó nem vagyok
Uram, én méltó nem vagyok
De mondom a szót, melyet szólnom adatott.

4

Ki erre járt lilák és lilák között
Ki erre járt a zöldek sokféle sorain át
Ki Mária színét viselte, a kéket és fehéret
S köznapi dolgokról beszélgetett
Nemtudva ismerője az örök szenvedésnek
Ki ott ment a lépteikhez vegyítve lépteit
Ki akkor erőt adott a forrásoknak s a patakoknak életet
A száraz sziklának hűvöset, szilárdságot a homoknak
Kékjében a szarkalábnak, kékjében Mária színének
Sovegna vos

Ím közbejönnek az évek, elemelve
Viszik a hegedűket, fuvolákat, visszanyerve
Azt, ki az álom s az ébredés között suhan át, magára tekerve

Omló, fehérlő fényt, az omlót.
Új évek jönnek, visszanyerve
Könnyek sugárzó felhőjén keresztül, az évek visszanyerve
Új verssel a régi rímet. Visszaváltják
Az időt. Visszaváltják
Magasabb álom megfejtetlen látomását,
Míg ékszerrel rakott egyszarvúak vonszolják arra az arany kandelábert.
A néma nővér kék s fehér lepelben
A borókafenyők között, a hangtalan fuvolájú
Kerti isten mögött lehajtotta fejét s a jelet veté, de szót se szólt
De a forrás felszökött s lezengett a madár
Váltsd meg az időt megváltod az álmot
A ki nem ejtett, meg nem hallható szó zálogát

Míg a szél ezernyi suttogást remegtetett a borókafenyőkről

S minekutána e számkivetésünk

5

Ha az elvesztett szó elvesztett, ha az elpazarolt szó elpazaroltatott
Ha a nem hallható ki nem ejtett
Szó ki nem ejtetett, nem hallatott;
A ki nem ejtett szó, a Szó, amely nem hallható,
A szó nélküli Szó még mindig az a Szó mely él
A világban, ez a világító;
S a fény sütött sötétben és
A Világ ellen ez a csillapítatlan szó még örvényt forgató
S középpontjában ott a néma Szó.

Ó, én népem, mit tettem tevéled.

Hol lészen a szó megtalálható, hol fog a szó
Felhangzani? Nem itt, hol nincs elég csönd
Nem a tengeren vagy a szigeteken, s nem is
A szárazföldön, a sivatagban vagy az erős égövön
Mert azoknak, akik sötétben járnak
Nappal és éjszakának idején
Nem ez az idő való és nem is ez a hely
Nem a kegyelem helye ez azoknak, akik kerülik az arcot
Nem az örvendezés ideje azoknak, akik körül zajongnak s akik megtagadói a hangnak

A fátylas nővér könyörög-e értük
Akik sötétben járnak, akik téged választottak s veled szembeszállnak,
Akik marcangolódnak az évszak és az évszak, idő és idő között,
Óra meg óra, szó és szó, erős s erő közt, azokért kik várnak
Sötétben? A fátylas nővér könyörög-e majd
A gyermekekért a kapu előtt
Kik nem akarnak szökni s nem tudnak könyörögni:
Könyörögj értük akik választanai és szembeszállnak.

Ó, én népem, mit tettem tevéled.

Könyörög-e a fátylas nővér a sovány fák
Közt azokért, akik őt újra és újra bántják
S megnemadásukat rettegve bánják
S igent mondanak a világ előtt és nemet a sziklák között
A végső sivatagában a szomjúság sivatagának kertjében
A fonnyadt almának magját kiköpvén.

Ó, én népem.

6

Bár nem remélek hogy megfordulok
Bár nem remélek
Bár nem remélek új fordulatot
Haszon és veszteség közt ingadozva járok
E kurta közben, ahol átfutnak az álmok
Születés, meghalás közt ez álmokjárta félhomályban
(Áldj meg, Atyám) bár nem kívánom, hogy mindezt kívánjam
Nyitott ablaktól gránitpart felé
Fehér vitorlák szállnak tengerekre, még tengerekre szállnak
Töretlen szárnyak

S az elveszett szív megkeményszik és vigad
Örvendezve az elveszett orgonáknak s a tenger elveszett hangjainak
S a gyarló szellem éled s lázad újra
Mert az elgörbült aranypálcikát s az elveszett tengerszagot akarja
Éled hogy visszanyerje még
A fürj pitypalatyát s a bukdosó lilét
S a szem vakon teremtve tapogat
Kitöltve ivor kapuk közt üres alakzatokat
És a szagtól a homokos föld sós zamata ébredez
A meghalás meg a születés között a feszültség ideje ez
Magányosság helye hol összefut három álom
A kék sziklák övezte tájon
De ha a borókafáról remegő hangok elhalnak a csendben
A másik boróka remegése feleljen.
Áldott nővér, szent anya, ki lelke a forrásnak, lelke vagy a kertnek,
Ne tűrd, hogy hamissággal hitessük magunkat
Taníts minket törődni nem törődni
Taníts meg ülni csöndesen
Még e sziklák között
Békességünk az Ő akaratában
És még e sziklák között is
Nővér, anya
És lelke a folyónak, lelke az óceánnak,
Ne légyen tőlem elrekesztve orcád

S a kiáltásom jusson el Tehozzád.

Fordította Vas István

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf