Francia versek – magyarul [I.]

Albert Samain:

Nyári órák

Rezes hold. – Illat-miriád.
A csillag reszket, mint a mécses
dómok homályán; minden édes,
bársonyban alszik a virág.

Suhannak fojtó illatok
süket kertek lankatag éjén
és a porfír-medence mélyén
a víz homályosan jajog.

Árny sem mozdul köröskörül,
csak egy bíborlik, a te szájad,
s mint fáklyaláng, vörös körül.

Pusztán te vagy kemény, komor,
mint ősi-régi sírbejárat
előtt egy végzetes szobor.

Fordította Kosztolányi Dezső

 

Alfred de Musset:

Halott hölgyről

Sur une morte

    Szép volt, ha Örök álmán
Aludva, a kápolna sötétjében,
Szent Mihály vetett ágyán,
Szép lehet a dermedtségben.

    Jó volt, ha jósága
Áldás a futva nyújtott kézből,
Nem Isten parancsára,
Alamizsna könyörületből.

    Gondolkodott, ha hiú zaját
A lágyan pergő hangnak,
Vagy a patak robaját
Elfogadjuk gondolatnak.

    Imádkozott, ha szép szeme,
Néha a földre sütve,
Néha az égre emelve,
Esetleg imának tűnne.

    Mosolygott mint rózsa,
Amelyik sose virágzik,
Csak szél hűsére bomolna,
Mi feledve őt, tovatűnik.

    Sírt volna, ha két keze
Fagyosan szívére téve,
Ne volna a sárembernek,
Mit égi harmat ne érne.

    Szeretett volna, ha gőgje
Mint haszontalan lámpa,
Mi rávilágít a szemfedőre,
Meddő szívére ne vigyázna.

    Halott, mintha nem élt volna.
Csak az élet látszatát mutatta.
Kezeiből könyvét is kihullatta,
Amelyiket nem olvasott soha.

Fordította Csata Ernő

 

Jean Richepin:

Szilaj szerelmek

Szerelmesek, csak csókolódzatok!
Bús gombolyag te, mellet mellel össze!
Mint hogyha kígyók gyűrűje kötözne,
harapdáljátok parázsló szájatok!

Egyétek egymást, míg csak vér pirul!
Hörgésetek halálotok jelentse!
Az ágyatok, ez a tüzes szelence,
izzék a kéj gyilkos csodáitul!

Pusztuljatok egymásba! Szív a szívnek,
és folyton össze dúlt haj, vad tekintet,
könny és verejték, nyál! Szegény szívek.

Eggyé akartok olvadni, ti ketten?
Elvesztitek egymást az őrületben
és összeestek… És: minek, minek?

Fordította Kosztolányi Dezső

 

Paul Verlaine:

Együgyű dal

A zongora, mit gyenge ujja csókdos,
a rózsaszürke estbe felragyog
és egy dal ébred, fájó és bolondos,
a szárnya surran és beszél-gagyog,
bolyong, zokog és sír és meg-megáll,
hol csendesen az ő parfűme száll.

Miért ez az együgyű, édes ének,
mely altatgatja álmatlan szívem?
Mit adhatsz, kis bolond dal, a szegénynek,
és mit akarsz, hogy félve, szelíden
kiszállsz az ablakon és hallgatag
meghalsz a fák között a kert alatt?

Fordította Kosztolányi Dezső

 

Sully Prudhomme:

Szemek

Sok drága, hű, fekete, kék szem
nézett a szép hajnalra fel,
most alszanak a sírfenéken,
s a Nap, a Nap az újra kel.

Látták az éjek égi kincsét,
mily csillogó, fényes, remek.
A csillagok ragyognak ismét.
Csak ők sötétek, a szemek.

Tekintetük kihunyt örökre?
Nem, nem, kiáltjuk mi, hívők.
Csak elfordultak más körökre,
a Láthatatlant nézik ők.

Hiszen a csillagok lemennek,
de nem hagyják el az eget.
Csak alkonya lehet a szemnek,
de fénye ég az éj megett.

Sok drága, hű, fekete, kék szem
egy másvilág nagy hajnalát
bámulja lenn a sírfenéken
s meredten a titokba lát.

Fordította Kosztolányi Dezső

 

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf