Radó Antal műfordításaiból

Karl Beck: A magyar

Ferencz császárt vendégeli
Wesselényi báró;
Cseng a vára, ünnep járja,
Ej s nap el nem álló.

«Köszönöm a szíves-látást»,
Mond a császár, «kérlek:
Hálaképen, díj fejében
Mit tehetek érted?»

«Uram király, ha felséged
Kegyébe fogadott:
Hadd, hogy nemes magyar lóval
En hajtsam fogatod!»

Ferencz császár legott rááll;
Amaz megy s jön vissza:
Négy csikónak, tüzes lónak
Maga a kocsissá.

Lobogós az inge újja,
Rajt' brabanti csipke,
Vállra vetett dolmányán is
Igaz gyöngy a pityke.

Pörge kalap pántlikáját
Szellő fel- s lefújja,
Kevélyen leng kócsagtolla,
Sajog sarkantyúja.

Most a gyeplőt megragadja,
Lobbot vet a képe ;
Hajh de halvány rettegés száll
Ferencznek szivébe.

Kéri aztán : «Édes gazdám,
Lassabban mehetnénk!»
Hjába' a szó, vágtat a ló
Nyári fergetegként.

«Tüzes nálunk természete
Embernek meg lónak:
A kik kúsznak, lomhán csúsznak,
Soha meg nem ónak!»

Tompán dörgő dobogással
Száguldnak a mének
Tó felé, hol fölijednek
Gólyák, szárcsák, gémek.
«Elég lesz a szörnyű játék!
Hallod-e: megállsz már? !
Fordulj, kérlek, makacs lélek —
En mondom, a császár!»
Meg nem indul semmi kíntul,
Könyörgő beszédtül,
Sőt mosolyogva odadobja
Gyeplőjét kezébül.
És a négy ló fékezetlen
A tóhoz közelget:
«Királyodnak életére
Így tör gonosz lelked?»
Iszonytató ... ott már a tó ...
Mindjárt belehalnak!
Egyszerre csak Wesselényi
Éles füttyöt hallat.
S áll a földre lebűvölve
Mind a négy ló csendben:
Megösmerék urok jelét
S szót fogadtak menten.
Meghajol az : «Ne neheztelj,
Hogy így adtam képet
Affelől, hogy milyenféle
A te magyar néped!
«E fogatban képét adtam
— Talán megbocsátod —
Lelkesítni, kormányozni
Hogy' kell ez országot!
Hagyjad, uram, szabadjára.
— Mert szabadnak termett —
S bátran véd meg egy kis jelre
Trónt és fejedelmet!»

Fordította Radó Antal

 

Sully Prudhomme: Törött virágcserép

Ez a cserép, hol e verbéna sárgul,
Repedt egy gyönge legyező ősapástul.
Súrolták véle sebtiben,
Neszét se hallá senkisem.
De karczolása egyre növekedve,
Magát beette a kristály-üvegbe.
Míg útját észrevétlenül
Megtette a cserép körül.
Már vize is cseppenként kiszivárga
És nedvnek híján fonnyadozz virága.
Hogy mért, nem sejtik az okot —
Törött, hozzá ne nyúljatok.
A szív is, melyet szeretünk, gyakorta
Megbántja szívünk; bárha csak «súrolta»,
De mégis ott a repedés
S a szerelem virága vész.
Bár ép az emberek szemében,
De sebe ott van, ott van mélyen,
És egyre nő s a szív zokog:
Megtört, hozzá ne nyúljatok!

Fordította Radó Antal

 

Torquato Tasso: Tankréd

/részlet a Megszabadított Jeruzsálem-ből/

Tankréd közéig, kinél a nagy seregben
Rinaldón kívül bátrabb nincsen itt,
Nincsen delibb, nem szól más ékesebben,
Nincs kit szív és erő úgy ékesít.
Csak egy hibáját kell megénekelnem,
Árnyékolót dicső erényeit:
Szerelme az, mely egy látásra ébredt
S táplálva kíntól folyton újra éled.
Mondják, midőn a frank sereg legyőzte
Hős küzdelemmel a barbárokat,
Az ellent Tankréd vette üldözőbe —
De végre fáradt lett a jó lovag.
Ép arra gondolt, szívesen ledőlne
S keresve enyhet égő ajkinak,
Midőn kicsiny csermely akadt eléje,
A melynek ékes pást volt friss szegélye.
És itt szemébe tűnt egy ifjú lányka —
Aczél födé, s csak arcza volt szabad;
Pogány leány volt; jött üdülni vágyva,
S így csalta őt ide a kis patak.
Tankréd az ifjú hölgyet megcsudálta,
S szívébe' rögtön szerelem fakadt,
Mely — ó csudás! — alig volt megszületve,
Már nagyra nőtt, — már győzött is fölötte.
A lány sisakkal eltakarta képét,
De hallva lépteket, nem támadott;
Sokan jövének arra s futni készték —
A hőst legyőzve hagyta mégis ott!
Tankrédnek ím ma is szívében él még,
Még látja azt a délczeg alakot,
A helyre gondol, hol s mikor találta —
És újra szítva van csak keble lángja!

Fordította Radó Antal

szozattv

 
 
Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf