Békássy Ferenc műfordításai: Egy XIII. századbeli chanson, W. B. Yeats: Az őrült király, William Shakespeare: CXVI. szonett

Egy XIII. századbeli chanson

A Szerelem más embert nem gyötör
Úgy, mint ahogy megkínzott engemet.
Mert ő nemes, szépsége a gyönyör
A mely növeszti csak kétségemet.
Nem irgalmaz, jaj nékem, megvetett!
Nincs hova futnom, mindenhol gyötör
Őt látva mindenütt, a képzelet.

Szálljon a dal és mondja meg neki:
Ő tette, hogy vígságom lehagyott
Nagy fájdalom szívem reszketteti
Gyűlöletére hogyha gondolok:
Nem érdemeltem ennyi bánatot!
De ha halálom bús hírét veszi
Sírni fog mégis aki elhagyott.

Fordította Békássy Ferenc

W B Yeats: Az őrült király
[The Madness Of King Goll]

Vidraprémes volt trónusom,
Ith és Emén hódolt szavamra
S félt már Invár Amargin-on
A kalóz, hogy kevés hatalma.
Gyarapodott a lég lakója
Még azt is védtem kapzsi vadtól,
Aki vetett, volt aratója
Terméseinek, menten a hadtól.
És hej, sok öreg Ollava
Fejét lehajtva szólt: előz
Bennetek is, hideg telek…
Mért sugdosnak egyre köröttem a bükkfa-levelek.

Édes bort ittam elmélázva,
Mikor a pásztor jött panaszra
Hogy vad kalózhad tört reája
S a sárkány-orrú csónakokba
Halmozva, sok sertést raboltak:
Összehívtam vitézeim,
És zörgő érc-szekereim
A szakadékból rohantak –
Sok volt az ellenség halottja.
A tenger tiszta éjein
Sok drága kincset hazahoztam
Azt álmos mélybe taszítottam
Hánya, rablók, közületek.
Mért sugdosnak egyre köröttem a bükkfa-levelek!

De lassan, zaj és vér között,
Amint dühödten harcolánk
Titkon szívembe költözött
Egy bolygó, szédületes láng.
Megálltam. Csillagok felettem
Ragyogtak, nagy ember-szemek –
És én hangosan felnevettem
És gondolám: most elmegyek.
Rohantam sziklás partokon,
S hol nád suhog a lápokon;
Nevettem: mert felhő rohant
Fű susogott, zúgtak vizek…
Mért sugdosnak egyre köröttem a bükkfa-levelek.

Most jó az erdőn bolygani
Ha méhek méztől terhesek;
S ha nagy fák párduc foltjai
Az őszi csendben fénylenek,
Vagy mikor téli szirteken
Fázik a baljós kormorán,
Bolyongok: hangos énekem,
Rázom nehéz, vizes hajam,
A farkas ismer, és reám
Simul az őz is gondtalan,
Nyúl alszik, ahol pihenek…
Mért sugdosnak egyre köröttem a bükkfa-levelek.

Kis városka aludt a hold,
A nyári, fényes hold alatt,
Lábhegyen jártam halkan ott
Dúdoltam régi dalomat:
Hogyan követtem évekig
Egy óriási lábnyomot,
És addig-addig jártam, míg
Megleltem e tympanumot
Lakatlan ház lépcsőfokán
Az erdeimbe elhozám,
A hangunk együtt zenge itt,
Nem földi kín rezgéseit
Vitték vadul az énekek…
Mért sugdosnak egyre köröttem a bükkfa-levelek.

Elzengtem, mikor jön az éj,
Orchil hogy bontja szép haját,
Sok lenge illat, bűvös kéj
Hogy száll belőle légen át.
Amíg a húron járt kezem
Hős hulló harmat nyomta el
A bolygó lángot csendesen.
De most a jajszó újra kel,
Szakadt a húr – és útra kelve
Az erdők mélyit járom egyre
Tél, nyár legyen, hő vagy hideg…
És nem hallgatnak el köröttem a bükkfa-levelek.

Fordította Békássy Ferenc

William Shakespeare: CXVI. szonett
Let me not to the marriage of true minds…

Hű testvérlelkek egybeforradása
Gátat ne ismerjen. A szerelem
Az, melynek változásra változása,
Múlásra elmúlása nem terem.
Örök szilárd jel az, mely bár ha volna
Örök viharba, volna végtelen,
Csillagvezére réveteg hajónak,
Kimérve útja, ám értéke nem.
Nem esztendők bolondja az, s ha vannak
Rózsák, ajkak, mit az idő arat,
Múltukkal nincsen változása annak,
A vég válságon át örök marad.
    Ha ez hazug, hazudd el éltemet:
    Nem írtam, s ember még nem szeretett.

Fordította Békássy Ferenc