Mihail Eminescu: A csillag, Csak egy vágyam maradt, Glossza

Mihail Eminescu:

A csillag

Hosszú az út: innét az égig,
S a csillagig, amíg felér!
Évtizedek suhannak végig,
Amíg a fénye ideér!

Tán a tüze ki is aludt már,
– Kéken rejti a messzeség, –
S mire a fénye ide lefut,
Ki tudja, ott fent, ég-e még?…

Kihűlt a fény, s még égen ég: – vakon.
Még itt se voltunk: ragyogott.
Most látjuk őt, s lám, az ablakon
Benéz, holott már megfagyott.

Akár a vágy, amit az éjjel
Eltüntetett, s elnyelt a tér!
De tűnt szerelmek régi fénye
Mégis örökre elkísér!

Fordította Fekete Tivadar

Mihail Eminescu:

Csak egy vágyam maradt

Csak egy vágyam maradt:
Halálomat érjem
lágy, esti fény alatt
a parti fövényen.
Álmom szelíd legyen:
Erdő közel és ég,
derűs csoda-kékség
nagy, távol tengeren.
Nem kell zene, bágyadt
gyászpompa, ravatal, –
Fonnátok fiatal
gallyból puha ágyat.

És sírhelyem után
majd senki ne sírna,
a hervadt ősz csupán
s zörgő füve, szirma.
Míg forrásvíz csobog,
egyhangú-mogorván
s a fenyvesek ormán
fehér holdfény lobog:
hűs estei ködben
konogna egy kolomp
s szent hulló hársfalomb
suhogna fölöttem.

Nem lennék már sebes,
világba zavart vad:
Az emlék fölkeres,
beföd, betakargat.
Komor fenyőkön át
a hajnali csillag
csillog s ideballag,
mint meghitt jóbarát.
Jajongnak az éjben
zordon hullám-dalok:
És én elporladok
magányom ölében.

Fordította Dsida Jenő   

Mihail Eminescu:

Glossza

Az idő megy, s megjön ismét,
ami van, mind régi s mind új;
jó s rossz között nincs különbség,
látszatok után ne indulj;
semmit ne remélj s ne bánj meg,
hullámzás a hullám sorsa;
hogyha hív, ha bíztat, állj meg,
Hidegen nézz jóra, rosszra.

A dolgok zajló özönként
hömpölyögnek és keringnek,
ki hallgatná ezt meg önként
s tartaná eszébe mindet?
Lelj magadra s húzódj félre
onnan, hol zajong a többség,
míg hűhójuktól kísérve
az idő megy s megjön ismét.

Meg se billenjen nyelvével
a hideg ész mérleg-rúdja
a változó perc felé, mely
boldogság álarcát hordja;
s önholtából most születve
máris pusztulásnak indul,
tudva mindezt, vésd eszedbe:
ami van, mind régi s mind új.

A világot aszerint nézd,
mint a színpadot a néző:
felismered az egy színészt,
ámbár négy személyt idéz ő.
Ha siránkoz, ha veszekszhik,
légy érdektelen közönség;
játékából, lásd, kitetszik:
jó s rossz között nincs különbség.

Múlt s jövő: egyetlen íven
a két oldal, akármelyik;
annak, ki megfejti híven,
a Végben a Kezdet rejlik.
Minden, ami volt leendő
a jelenvalóban itt dúl,
látszat-múlt, látszat-jövendő, –
látszatok után ne indulj.

Hiszen ugyanaz a nóta
folyik a világon mindig,
hiszen évezredek óta
a világ mind búsul, s mind víg;
más az arc, a darab nem más,
más a száj, a dal csupán egy,
ne csaljon meg a rákent máz,
semmit ne remélj s ne bánj meg.

Semmit ne remélj; örökké
gazoké a siker titka,
vaksik válnak vezetőddé,
bár benned ég égi szikra.
De ne bánd; a hiú koncon
marják egymást majd orozva.
Viszályok társul ne vonzzon:
hullámzás a hullám sorsa.

Csillogó hálókat vet ki
rád a világ, hogy egy elnyűtt
színészt cseréljen veled ki:
örvény jár cselével együtt.
Óvakodva vonulj oldalt,
csillogó az ár, te ne lásd meg,
ne halld meg a csábító dalt,
hogyha hív, ha bíztat, állj meg.

Hogyha beléd kötnek, nézd el,
hogyha lehurrognak, hallgass;
mit akarsz a bölcs beszéddel,
tudva, mértékük mily aljas?
Ne törődjél, szája hogy jár,
hadd, ha őt a világ vonzza;
te, hogy el ne tántorodjál,
hidegen nézz jóra, rosszra.

Hidegen nézz jóra, rosszra,
hogyha hív, ha bíztat, állj meg;
hullámzás a hullám sorsa,
semmit ne remélj s ne bánj meg.
Látszatok után ne indulj,
jó s rossz között nincs különbség;
ami van, mind régi s mind új:
az idő meg, s megjön ismét.

Fordította Szabédi László