Csata Ernő műfordításai: Ştefan Augustin Doinaş: A körzős ember, Az ezüst agyarú vadkan

Ştefan Augustin Doinaş:

A körzős ember

Omul cu compasul

Az este bekarcoltam a homokba
egy másik, új rend képletét, ami
a dolgok titkos lényét hordozza,
mi nem romos, nem lehet mozdítani.
 
Itt, e gyűrű, ahová megpróbálom
befogni csillagok forgását a végtelenen:
valami bűvös kör tüzes medálon,
nyers étke önmagának és telhetetlen.
 
Mint egy bölcs szimbólum, a túloldalon
egy sugársátor áttetsző hártyával:
A háromszög, amerre kell tartanom
az esti bronz harangkongásával.
 
Semmi ismeretlennel nem számoltam
ebben a mindenség lenyomatában,
sem a liliomokkal díszített korsóban,
sem a keserű kristályok villámában.
 
Öröktől fogva, mint a fúvós hangszer,
énekkel megtelik, mert a teremtett
tapogatja önnön határát még egyszer,
igazolván éppen egy saját méretet.

Így hittem. A késő csillagok egén,
lefeküdve, magam mellé helyeztem
a körzőt, harmónia mérnökként én,
a gólya, nyugodtabb repülésemen.
 
Ó! mennyi örökkévalóság egy órában,
mikor hazugsággal testvér az álom?
Épen, a tegnap esti formájában
és tisztán, jaj! egyiket sem találom.
 
Mily pokoli hővel és fekete esőkkel
érkezett ma világra a hajnal?
Hatalmas gazok puha levelekkel
susognak a parton tengeri habbal.
 
A homokon csonkok, formátlan gyökerek,
amik megsértették az idillinek tűnő vackot,
és az áttetsző képek tönkrementek,
melyekről én mondtam szerény jóslatot.
 
Ó, mély vergődésekkel habzó tenger,
mért kavarogsz a termékeny aljzaton?
A só éneke helyett, a sziklahegyen,
rovarok s hüllők hemzsegnek zajoson.
 
Rézsútos a buckán csillagok járása,
s kísértetek hagyománya is ledőlt,
mióta egy egér kimúlt járkálva,
körbehordozván hulláját, mit megölt.
 
Hamuval és hangyabolyok törekével
éltek majd, ti - kicsapongó levelek,
a kifinomult minták feledésével,
és eltűnnek az isteni erezetek!
Ti, seregben és csapatban szárnyalók,
az örök ajándék, ami nektek átadódik,
a szárnyak csapkodása, mély titok,
mellyel a repülés művészetté oldódik!
 
Jaj! ez a csillag napnyugtára halad...
A kristályok széttörtek és vérzenek.
Töméntelen víz betegen szalad
és folyók éber koszorúi elkenődnek.
 
Itt a világi hanyatlás közepén
állok s várom félénken az időmet,
a sok nyíló virág, mikor már nem él,
mint békák, melyek zavarják körzőmet.

Akkor beszúrva hegyét a homokba,
ugyanazon jelek ragyognak a napban,
megőrizvén örök arcukat a dolgokban,
a múló világok ábrázatában.

Fordította Csata Ernő


Ştefan Augustin Doinaş:

Az ezüst agyarú vadkan

Mistreţul cu colţi de argint

Levante hercege, ki vadászni imádott,
gyászos, mélabús erdőben lovagolt.
Ösvényt a bozótban nehezen vágott,
egy csontfuvolába fújt, majd szólt:
 
- Gyertek vadásszunk sűrű erdőkben
ezüst agyarú vadkanra, mi félelmetes,
mely naponta cseréli rejtett gödrökben,
a körmét, szőrét és látása üveges...
 
- Uram, mondták a kürtös cselédek,
az a vadkan nem erre szokott jönni.
Kürtös vadászatunk inkább térjen
vörös rókákra vagy kis nyulakra lőni.

De a herceg nevetve lovagolt előre,
fák között a színekre tapadva figyelme,
fekvőhelyén nem rontott a szelíd őzre,
sem a röhögő hiúzra, minek villant a szeme.

Bükkök alatt ő a burjánba gázol:
- Nézzétek, hogy hempereg, jelez nekünk
az ezüst agyarú vadkan, nem lehet távol:
gyertek, mit fanyíllal, elejthetünk!...

- Uram, a fák alatt a víz csillog lent,
a szolga ránézve, elmésen szólott.
De megfordulván, ő válaszolt: - Csend...
És a víz, mint ezüst agyar, csillogott.

 Szilfák alól nógatja az elszéledt cselédeket:
- Nézzétek, hogy fújtat és járatja velünk
az ezüst agyarú vadkan, a hegyi réteket:
gyertek, mit vas nyíllal elejthetünk!...

- Uram, a fák alatt a fű susog lent,
a szolga, merészen nevetve, szólott.
De megfordulván, ő válaszolt: - Csend...
És a fű, mint ezüst agyar, csillogott.

Kiáltva noszogat a fenyves bozótjából:
- Nézzétek, hol pihen, ahol rátörhetünk
az ezüst agyarú vadkanra, a mondából:
gyertek, mit tüzes nyíllal elejthetünk!...

- Uram, az ágak közt a hold ragyog fent,
a szolga, megvető nevetéssel, szólott.
De megfordulván, ő válaszolt: - Csend...
És a hold, mint ezüst agyar, csillogott.

De jaj! az égbolt halvány csillagával,
a félhomályban, forrás fölé hajoltan,
egy óriás vadkan jött és az agyarával
vonszolta őt vadul a vörös porban.

- Milyen különös dúvad, mi összevérez,
megállítván a vadkanvadászatom?
Mily sötét madár van a holdon és könnyez?
Milyen fonnyadt levél ütögeti az arcom?...

- Uram, az ezüst agyarú vadkan,
mely elkapott röfögve, s a fákhoz ment.
Hallgasd a kutyákat, üldözik az avarban...
De megfordulván, ő válaszolt: - Csend.

Fogd a vadászkürtöt és fújjad folyton.
Fújjad, míg meghalok, a tiszta égre...
Aztán nőtt a hold egyre az alkonyon,
és a kürt is szólt, majd elhalkult végre.

Fordította Csata Ernő

 


 

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf