Csata Ernő műfordításai: Ştefan Augustin Doinaş: A körzős ember, Az ezüst agyarú vadkan

Ştefan Augustin Doinaş:

A körzős ember

Omul cu compasul

Az este bekarcoltam a homokba
egy másik, új rend képletét, ami
a dolgok titkos lényét hordozza,
mi nem romos, nem lehet mozdítani.
 
Itt, e gyűrű, ahová megpróbálom
befogni csillagok forgását a végtelenen:
valami bűvös kör tüzes medálon,
nyers étke önmagának és telhetetlen.
 
Mint egy bölcs szimbólum, a túloldalon
egy sugársátor áttetsző hártyával:
A háromszög, amerre kell tartanom
az esti bronz harangkongásával.
 
Semmi ismeretlennel nem számoltam
ebben a mindenség lenyomatában,
sem a liliomokkal díszített korsóban,
sem a keserű kristályok villámában.
 
Öröktől fogva, mint a fúvós hangszer,
énekkel megtelik, mert a teremtett
tapogatja önnön határát még egyszer,
igazolván éppen egy saját méretet.

Így hittem. A késő csillagok egén,
lefeküdve, magam mellé helyeztem
a körzőt, harmónia mérnökként én,
a gólya, nyugodtabb repülésemen.
 
Ó! mennyi örökkévalóság egy órában,
mikor hazugsággal testvér az álom?
Épen, a tegnap esti formájában
és tisztán, jaj! egyiket sem találom.
 
Mily pokoli hővel és fekete esőkkel
érkezett ma világra a hajnal?
Hatalmas gazok puha levelekkel
susognak a parton tengeri habbal.
 
A homokon csonkok, formátlan gyökerek,
amik megsértették az idillinek tűnő vackot,
és az áttetsző képek tönkrementek,
melyekről én mondtam szerény jóslatot.
 
Ó, mély vergődésekkel habzó tenger,
mért kavarogsz a termékeny aljzaton?
A só éneke helyett, a sziklahegyen,
rovarok s hüllők hemzsegnek zajoson.
 
Rézsútos a buckán csillagok járása,
s kísértetek hagyománya is ledőlt,
mióta egy egér kimúlt járkálva,
körbehordozván hulláját, mit megölt.
 
Hamuval és hangyabolyok törekével
éltek majd, ti - kicsapongó levelek,
a kifinomult minták feledésével,
és eltűnnek az isteni erezetek!
Ti, seregben és csapatban szárnyalók,
az örök ajándék, ami nektek átadódik,
a szárnyak csapkodása, mély titok,
mellyel a repülés művészetté oldódik!
 
Jaj! ez a csillag napnyugtára halad...
A kristályok széttörtek és vérzenek.
Töméntelen víz betegen szalad
és folyók éber koszorúi elkenődnek.
 
Itt a világi hanyatlás közepén
állok s várom félénken az időmet,
a sok nyíló virág, mikor már nem él,
mint békák, melyek zavarják körzőmet.

Akkor beszúrva hegyét a homokba,
ugyanazon jelek ragyognak a napban,
megőrizvén örök arcukat a dolgokban,
a múló világok ábrázatában.

Fordította Csata Ernő


Ştefan Augustin Doinaş:

Az ezüst agyarú vadkan

Mistreţul cu colţi de argint

Levante hercege, ki vadászni imádott,
gyászos, mélabús erdőben lovagolt.
Ösvényt a bozótban nehezen vágott,
egy csontfuvolába fújt, majd szólt:
 
- Gyertek vadásszunk sűrű erdőkben
ezüst agyarú vadkanra, mi félelmetes,
mely naponta cseréli rejtett gödrökben,
a körmét, szőrét és látása üveges...
 
- Uram, mondták a kürtös cselédek,
az a vadkan nem erre szokott jönni.
Kürtös vadászatunk inkább térjen
vörös rókákra vagy kis nyulakra lőni.

De a herceg nevetve lovagolt előre,
fák között a színekre tapadva figyelme,
fekvőhelyén nem rontott a szelíd őzre,
sem a röhögő hiúzra, minek villant a szeme.

Bükkök alatt ő a burjánba gázol:
- Nézzétek, hogy hempereg, jelez nekünk
az ezüst agyarú vadkan, nem lehet távol:
gyertek, mit fanyíllal, elejthetünk!...

- Uram, a fák alatt a víz csillog lent,
a szolga ránézve, elmésen szólott.
De megfordulván, ő válaszolt: - Csend...
És a víz, mint ezüst agyar, csillogott.

 Szilfák alól nógatja az elszéledt cselédeket:
- Nézzétek, hogy fújtat és járatja velünk
az ezüst agyarú vadkan, a hegyi réteket:
gyertek, mit vas nyíllal elejthetünk!...

- Uram, a fák alatt a fű susog lent,
a szolga, merészen nevetve, szólott.
De megfordulván, ő válaszolt: - Csend...
És a fű, mint ezüst agyar, csillogott.

Kiáltva noszogat a fenyves bozótjából:
- Nézzétek, hol pihen, ahol rátörhetünk
az ezüst agyarú vadkanra, a mondából:
gyertek, mit tüzes nyíllal elejthetünk!...

- Uram, az ágak közt a hold ragyog fent,
a szolga, megvető nevetéssel, szólott.
De megfordulván, ő válaszolt: - Csend...
És a hold, mint ezüst agyar, csillogott.

De jaj! az égbolt halvány csillagával,
a félhomályban, forrás fölé hajoltan,
egy óriás vadkan jött és az agyarával
vonszolta őt vadul a vörös porban.

- Milyen különös dúvad, mi összevérez,
megállítván a vadkanvadászatom?
Mily sötét madár van a holdon és könnyez?
Milyen fonnyadt levél ütögeti az arcom?...

- Uram, az ezüst agyarú vadkan,
mely elkapott röfögve, s a fákhoz ment.
Hallgasd a kutyákat, üldözik az avarban...
De megfordulván, ő válaszolt: - Csend.

Fogd a vadászkürtöt és fújjad folyton.
Fújjad, míg meghalok, a tiszta égre...
Aztán nőtt a hold egyre az alkonyon,
és a kürt is szólt, majd elhalkult végre.

Fordította Csata Ernő

 


 

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf