Vasile Dan versei III.

Vasile Dan:

Colibicai költemény

Poemul de la Colibiţa

Este a levegő barlangjában láttam a fény halálát.

Majd egy madárszárnykereszt állította meg a szelet.

Vasárnap volt.
Magam voltam a víz hallgatag szélénél.
Fölötte fenn a fekete sziklán
felakasztva, mint egy nehezék. Lenn a tó. A mélységben
tüzek sokasága pislogott. Szertartása a fénynek.

A messzeségből senkisem kurjantott felém.
A közelből senkisem cibálta meg ingujjamat.
Sem balról nem suhant el,
sem jobbról nem bukkant elő semmi.

Vékony arcomon a fény, mint homokban
a víz.

Vasile Dan:

Keresztutak

Drumuri în cruce

Váratlanul odaérsz a jólismert helyre.
Megvilágosodsz.
Fejed búbjáról apró és hideg és sűrű
eső zuhog le széles patakokban.
Tetszik. Lehűsít. Megmosdat.

Hátulról valaki rádkiált,
bár te, magad előtt látod.

Vasile Dan:

Óra

Oră

Időd teltével visszatérsz
és mindent megváltozva találsz.
Egyesek elhervadtak, mint a citromfa
az asztalon lévő cseérpbögrében.
Mások kicsíráztak.
Még bizonytalan mifélék.

Csupán ő, az akkori költemény
ül érintetlenül.

Egy kialudt tűz helye
Hidegebb, mint bármi amit
bármivel meg lehetne
mérni.