Lev Boleszlavszkij: Liszt – Átváltozás

A Monte Marinón kolostort     
Választottam magamnak. Előttem völgyek
Tenyere, amibe hosszú életvonalként
Belemaródott a Tevere.    
Fortunám a derengés óráján,
Az út kezdetén sajtot nyújtott át nekem
Kikeményített szalvétában,      
S egy köcsög frissen fejt tejet.
Akárcsak az olvasó  gyöngyeit, szemelgetem        
Azokat a napokat, amikor a fiatal tanárként
Időtlen időt pazaroltam az első szerelmemre,
Hogy húrjaiba belegabalyodjak.
Megértettem: hogy bennem a rejtett szenvedély    
Lobbant fel és kapott szárnyakat,
Mikor Saint-Cricq szalonjába lépve
Szinte megdermedtem Caroline orcája előtt.
A billentyűk már, sem fehérek sem feketék
Arannyá változott minden, ahogy
Selymes frufrujával
 Gyöngéden föléjük hajolt…
Az élet válaszára való várakozásban
A szédült fejben minden remegett
Megrázkódtatás ért, igen!
De az átváltozás, be nem következett.
Tudtam, hogy másoknak…  - a gonosz pletykák előtt
Szerelmemhez mentem. Minden felforrósodott,     
Amikor Marie veled volt találkozóm.
A lélek vonzódása, majd az eljegyzés következett.
Te elmerültél a rajongásban,
Kedves ibolya voltál nekem.
Olyan voltál, mint Laura lelke,
De a titok estelente az arcodra már fáradtan kiült…
A gyöngédség valamilyen vonzásában
A közösen töltött évek alatt
Egy csillagképként éltem veled!…
De az átváltozás ezúttal is elmaradt     
Emlékszem Paganini hegedűjére is.
A kolosszális fickó álla alatt     
A végsőkig lecsupaszította az idegeimet
Hallásomat meghódította két glissando
Úgy tűnt, a megrendült zenekar számára
A maestro kezében a vonó
Karmesteri pálcává vált hirtelen
Hogy az ő világossága fényét bennem gyújtsa fel!      
Niccolo egymaga három húrt elszaggatott!
Elképesztő merészségével a hatalmas szóló
„Sója” most is lelkemben csilingel, csacsog, erdei
Fülemüleként a Campanella „sója” jókedvre derített,
S megteltem heves lelkesedéssel, hogy igen,
Én is – alkotó vagyok! Alkotó… suttogtam szinte együgyűen,
Olyannyira megrendített a dolog,
De átváltozást ez sem hozott…
És nyúztam a zongorát óraszám,
És művésszé váltam, virtuóz lettem,
Pályám egyre haladt a hiúságtól kezdődve  
Tovább, a tökéletes tisztaság szomjúságáig
A fekete hangszertetőtől a pedálig.
Öt órán keresztül naponta, míg, akár az orvos meghallottam
Az élet titkos zongorájának
Megismerhetetlen lelkét
S tanulmányoztam a természetét hosszan,
S, mint Mefisztó a csábításban,
Hogy adja nekem a lelkét, arra kértem
Az örök szolgálat megtiszteltetéséért cserébe.
Lankadatlanul imádkoztam neki,
Az érzékeny klaviatúrához lehajoltam,
És ő korántsem tréfából játszva nekem,
Saját maga lett számomra  Mefisztófelesz,
És attól fogva megismertem mindent, a győzelmek ízét,
A tökéletességhez kerülés igézetét is akár,
Míg végül a játékban megízlelhettem ezt is!
De nem történt meg az átváltozás…
Igaz, alkotó lettem… Ó, az a boldogság!
Nincs a világon semmi, amivel az érzést összevessem:
Nincs erősebb hatalom, édesebb szenvedély,
S ráadásként még hozzá, a közelség a kedvessel!
Úgy tűnt az őskáoszból kiutat talált, megoldódott
Mikor a világnak világot alkottam! Úgy tűnt
Mindkettőben, egyformán valakivel a felsőségből,   
Poémáim létesültek!
De éreztem azokban a pillanatokban,
Hogy valamilyen vékony, titkos húrhoz érve
Lépés ez is, valami felé,
Csak lépés, csak lépcsőfok, amíg
Elmúltak az álmaim, elmúltak az ábrándjaim ,
A szerelem számunkra, - az ábránd, a szenvedély,
A csárdás boszorkányos bűvölete, a könnyek
Magyarországért, - és a vándorlás…     
A Monte Marinon kolostort     
Választottam.  Előttem völgyek
Tenyere, amikbe, mint hosszú életvonal
 Belemaródott a Tevere.
De nem oda, az égszínkék magasságokba –
Révednek a szemek, mostanában a billentyűktől
A lélek már nem függ annyira,
Amennyire a nem látható világtól,
És ahogy a győzelem profilja a büszkeség,
És a csillogás, sokhangzású glissandó,
Hirtelenfelforrósodó akkordok
A Madonna hallgatása előtt.
Már csak az égi csendességhez igazodom.
Itt a hegyen, a földi csendességben –
Azt a más- muzsikát hallom,
Ami kottajelekben le nem írható.
Kérlek, beszéld meg velem, Istenem!
Te tudod, hogy számomra már
A földi játék bűvölete, túl van egy határon
És túl van a dicsőség jóllakottsága ugyanúgy, mint a durva szitok.
Emlékezz rá: fáradtan suttogtam:
S most hogyan tovább? Üres oktávok…
Kevés már, ami van, gondolat, érzés.
Hol van a gondolatok értelme? Istenem, hát hogy lehet… élni értelem  
Nélkül? Búsultam, az út elvesztése fölött,
S elmentem csendben vigaszért
és Te, Teremtőm, Te, Istenem
Feltártad a szeretetben a saját ölelésed által
Az Áldás útját, megnyitottad nekem – az utat,
S az átváltozás bekövetkezett!
A kis udvar számára csend és fény törékeny
Megyek a reggeli kápolnába,
Hogy imádkozzam hozzád a világon mindenért.
Imádságos fiadként imádkozom,
Érzékelem, érzem, az áldásban
Hogy terjed el a tudatomban Teremtőm,
Az irántad való szeretet által
A szeretet mindenben, amit teremtettél! Ami nem ér fel
Semmivel. Másodszor az égi hangokhoz, hangokért imádkozom,    
Amiken keresztül megérkeznek hozzám a témák,
Az egyetemes örök oratórium…
S én hallom,- a Hegyi Poémát…
                                                                                                                   
                                                           1992

Fordította Gaál Áron

 


 

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf