Litván modern klasszikusok I.

LAJMA DEBESJUNENE: LITVÁN IRODALMI EXODUS

Két-három alkalommal emigráltak Nyugatra kényszerből a litván írók háború előtti Egyesületének tagjai. A biográfiákban két fontos dátummal találkozzunk. Az 1944-es év – Litvánia elhagyása, nem bízva annak jövőjében, és az 1949-es év, a nagy kivándorlási hullám éve, amikor folyamatossá vált az új lakóhely keresése. Az emigrálók többsége Németországba és Ausztriába települt át. Nem nézve az ebből fakadó összes nehézséget, maga a kulturális élet megnyílt számukra, kiállítások, zenei, színházi estek szerveződtek, egyesületeket, kórusokat alapítottak. Nem sokra rá azonban szertefoszlott a gyors hazatérés lehetőségének álma és 1949-ben az emigráció tagjai az USA-ba, Kanadába, Latin-Amerikai országokba, Ausztráliába települtek át. Ők azok körébe számíthatóak, akik a hazát többnyire saját akaratukból hagyták el, de csak azért cselekedtek így, mert erre kényszerítették őket a történelmi események. Az irodalmárok számára megnyílt a nyugati modernizmus, némelyikük nosztalgikusan emlékezett meg a múltról,  de valamennyien megkapták a lehetőséget a kifejezésmód szabadságára.
     Helyi lakosként írtak úgy, hogy nem értették a nyelvet, ami behatárolta az olvasók körét. A többségük törekedett kapcsolatban lenni a Litvániában maradt honfitársakkal. Litvániában a hatalom életművüket általában szkeptikusan szemlélte és ha találtak valami szovjet elleneset, vagy annak vélhetőt, azt azonnal betiltották. A szovjet időkben Litvánia lakossága szinte semmit sem tudott az irodalmi exodusról.

Az exodus költőinek első nemzedéke

Néhány költő már Litvánia elhagyásakor, néhány könyve kiadása révén, ismert volt. Majd mindannyian a XIX század végén, a XX. század elején születtek. Közülük a legismertebbek, Jonas Aistis, Bernardas Brazdzsonisz, Henrikas Radauskas.  

 

jonasaistisJonas Aistis [*1904-†1973]

Kaunastól nem messze Kampiskes faluban született. Eredeti családi neve, Jonas Aleksandravicius. 1952-től használta hivatalosan az Aistis családi nevet. A gimnáziumot is, az egyetemet is Kaunasban végezte? ahol litvanisztikát??? hallgatott. 1936-tól Grenoblei egyetemen francia nyelvet és irodalmat tanult. Disszertációját ”Lingvisztikai etűdök a régi provanszi nyelvű  Evangéliumi szövegek fordításaiban” címmel írta. 1946-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol litván nyelvet tanított. 1952-1958 között a „Szabadeurópa Rádió” munkatársa. 1958-tól haláláig a nemzeti könyvtár szerepét betöltő Kongresszusi Könyvtár munkatársa Washingtonban. 2000-ben hamvait hazavitték és újratemették Litvániában. Verseiben Litvánia sorsa, történelme, a hazáért érzett szomorúság tükröződik. Versei megírásakor fontosnak tekintette a míves rímtechnikát. A neoromantikus vonulat egyik meghatározó tagja.

Jonas Aistis

Egy csepp vér

Egy csepp tiszta vér, hogy vele lemossad magad
A könyörtelen sorsban „Őt” meg nem találhatod már,
A történelmi mélységekből erőd többé nem fakad –
Amit kegyelettel fogadnánk, nem, nem lehet valóság…

Egy csepp tiszta vér elég, hogy vele megmossad magad
De „Azt” meg nem lelheted válaszul a könyörtelen sorsra már,
A történelmi mélységekből erőd többé nem fakad –
S mi fogadtuk szentül, hogy vesztünk nem, nem lehet valóság…

Csak egyetlen szócska is elég, hogy megvédjen „Attól”
De azt meg nem leled válaszul a könyörtelen sorsra már,
Bár mi döntést hoztunk, hogy harcolunk a hazáért mostantól–
Fogadva szentül, hogy vesztünk nem, nem lehet valóság…

A vers 1940 realitásáról szól, amikor Litvánia fegyveres ellenállás vagy diplomáciai erőfeszítések nélkül elveszítette a függetlenségét. A költő abban az időben külföldön élt. Számára nehéz volt objektíven megítélni a helyzetet. de most is, ha erről beszélünk, szemrehányást teszünk magunknak. Természetesen Litvánia, ha ellenáll sem győzhetett volna, de nem érhetné az a vád, hogy önként lett Szovjet tagköz-társaság. Igaz élt a felkelés gondolata 1941 júniusában, de alig van, aki erről beszélne, kevesen tudnak róla, sőt a legkülönfélébb rágalmakat lehet hallani a téma kapcsán.

Sohasem folyik tova

Sohasem folyik tova, hisz a Nyeman* a tengerhez tartozik
A mai nap nem fordítja vissza hozzánk a tegnapit, nem…
Az elhangzó szavak hozzánk féktelenek a hóviharokban itt
És a visszhangjuk csak nyomot hagyott a lélekben.

Így a szerencsés idő átalakul a maga ellipszisében,
Ahogy télen a fehérség betakarja a vidéket…
És az arc csak arra fog mosolyogni, a létezésben,
Akitől kivirul és jóságot kap és gyöngédséget.

Lehet, hogy nem a mosoly, sőt nem is a visszhang
Hangzik a lelkemben, lehet csak a fájdalom,
Hogy a kedves arcok elfelejtődtek ebben a „van”- ban
A szénában mind, virágok sokaságává változott…

A szél fuvallatával nem ad nyugalmat – békét
És a mezőről virágok illatát hozza megint
A Nyeman sohse folyik tova, a tengerhez tartozik végképp
A mai nap nem fordítja vissza hozzánk újra a tegnapit…

*A Nyeman folyó Belorussziában ered, Litvánián és a Kalinyingrádi területen keresztül éri el a Balti tengert. A Neris mellett Kaunas másik történelmi folyója. A versben többszörös jelkép. Utal az ’50-es években az USA-ban megjelent azonos nevű litván irodalmi lapra, de Lev Tolsztoj Háború és Békéje vonatkozó részre is, amikor az addig győztes Napóleon a folyó partjainál vert tábort, hogy másnap átkelve rajta a pusztulásba vezesse hadait.
A vers – fejtegetés az életről, mindig van igazság, amin nem lehet változtatni. A mű párhuzamot von az élet természeti és emberi vonatkozása, s annak bevégződése között. A folyók és az emberi életek egy irányba folynak – a múltban eredve a jövő felé, keresztül a tényleges, itt és most, létezésen. Lehet, hogy a szerző hallott arról az elképzeléséről ami akkoriban a folyásirány visszafordítására vonatkozott, amivel szembehelyezkedik a versben, vers által, amiben összeveti a múltat és a jelent. A múltban voltak hibák, amik nyomot hagytak. Sajnos sok ilyen élmény maradt, él tovább bennünk, amin nem lehet javítani. Lehet ezt úgy is érteni, hogy a múltról szólva a haza iránt érzett fájdalom tűnik elénk, amiről nyíltan sohasem beszél a költő.

*[a fordító megjegyzése]


Bernardas Brazdžionis Bernardas Brazdzionis [*1907-†2002]

1907-ben Stebajkeljaj faluban született Pasvalis városától nem messze. Szülei 1908-tól 1914-ig az USA-ban éltek. 1914-ben a család visszatért Litvániába. Apját az orosz hadsereg mozgósította.  A költő, miután Birzsaj városában elvégezte a gimnáziumot 1929-34 között a kaunasi Egyetem humán tudományok szakán litván nyelv és iroda-lomból szerzett diplomát. Első verseskötete 1931-ben jelent meg. Tanárként és szerkesztőként dolgozott. 1940-ben a „Majronis” irodalmi múzeum igazgatója lett. 1944-ben előbb Németországba, majd 1949-ben az USA-ba emigrált. 1955-től Los Angelesben élt, ahol szerkesztőként dolgozott. A függetlenné válás éveiben visszatért Litvániába. Kaunasban telepedett le, de pihenni vissza-vissza tért az USA-ba. 2002-ben az USA-ban érte a halál, de Litvániában temették el. Nemcsak költő, prózaíró, irodalomkritikus, szerkesztő, múzeumvezető is volt. Fiatalkorában különböző írói álneveket használt, amik közül a legismertebb a Vyté Nemunelis. Ezt akkor használta, amikor a gyerekeknek írt. Legfőbb témái a vallás és a haza sorsa fölötti bánat. Versei rendkívül népszerűek voltak az újjászületés és függetlenné válás éveiben.


Bernardas Brazdzsonisz

A haza füstje /zöreje/

Minden zörejed, Hazám, egészen halk,
 A vándor számára nem tövises utad,
Kapudnál nem találkozunk bánattal.
Drága gyermekeid vagyunk.

Ragyogóan süt az aranyos Nap,
Nekünk süt a felhők alatt,
A vándorlás után, ahogy visszatérünk
Csendes házunkba, a Haza fogad minket.

Könnyeinkkel téged mosdatunk,
Kivirágzik a búza és a zab,
Nem leszel többé keserűségünk,
Virágozz nekünk újra, akárcsak a len.

A haza könnyű füstje a rossz elől eltakar,
Mintha kedves folyónk lenne –
Kutad örömmel töltődik meg,
Végre eltűnik a félelem a Sötétségtől.

A költő egy közismert közmondásra építi fel a verset. „Idegen ház füstje marja a szemet”. Az, az ember, aki nem találja a helyét máshol, igyekszik visszatérni az otthonába. Hazatérni. Csak ott őrizheti meg a maga békéjét. Lehet, hogy ez az oka annak, hogy a szétdarabolt Litvánia gyermekeiként mi mind arra törekszünk, hogy halálunk után hazai földbe temessenek el.

Itt vagyok – élek   

Az éj sötétjében, mint sírt, kerestem a Hazát:
-  Ó hol vagy, Hazám, hol vagy Litvánia?
Lüktet-e még a szíved kedvesen, lüktet-e igazán
Élsz-e még vagy nem élsz – itt vagy odaát?

A feltörő kiáltásban, ég felé fohászkodó kezekben:
- Hol vagy hát Hazám, hol vagy Litvánia - hol vagy lélek
Amikor beleestem egy téli hóbuckába, ott is kerestem
Akkor felelte: - Itt vagyok – élek!

- Itt vagyok – élek, - a Föld lábánál suttogta, amikor szóltam
- Itt vagyok – élek, - nem látsz, fiacskám?
- Itt vagyok – élek,- a komor sötétben szomorkodva
Válaszolt az ég boltozata – ő szólt hozzám

- Itt vagyok – élek, - a Dubisza hullámverésében
- Itt vagyok – élek, - úszott a hang a part felöl
- Itt vagyok – élek, - mint visszhang hangzott az éjben
Kedves ének szállt a magasból Keresztek hegyéről.

Sokáig mentem, háztól házig bujdokoltam    
- Hol vagy hát Hazám, hol vagy Litvánia? - válaszolj kérlek
Csak a hang volt az, ami utat mutatott nekem:
- Itt vagyok – élek, én itt vagyok – élek…

Ahogy a fájdalom könnyei, a pislákoló tüzek…    
- Te vagy az, ó te vagy itt, Litvánia? – én vérem
A sötétből, az éjből, az árnyékból üzent,
Született meg a válasza: - ÉN – élek!

A vers rendkívüli népszerűségre tett szert az újjászületés és a függetlenné válás éveiben 1986 és 1990 között. Szinte népénekké vált. Az ember számára fontos a hazát birtokolnia, gondoskodni róla, a sorsáról, távol tőle is érezni, rátalálni. Az alkotásban az ismétlések új és új gondolatokat ébresztenek, egyre mélyebb emóciókat váltanak ki. Néhány művében a szerző kikerüli, eltávolodik a didaktikától.


Henrikas RadauskasHenrikas Radauskas [*1910-†1970]  

Litván család gyermekeként Krakkóban született, de már Litvániában nőtt fel. Az USA-ban, Washingtonban élt, ott is halt meg. Ikertestvére, Bruno Radauskas híres pszichiáter volt. Henrikas 1930-34 között a Kaunasi Egyetem filológia karán litván, orosz és német nyelvből és irodalomból szerzett diplomát. A Művelődési Minisztériumban dolgozott. 1944-ben Németországba emigrált, majd onnan 1949-ben az USA-ba. Washingtonban, a Kongresszusi Könyvtárban dolgozott. A művészetek ismerete visszatükröződik alkotásaiban is. A körülötte lévő világ realitásai ugyan alig érdekelték, fontosnak tartotta, hogy verseiben írjon a Hazáról is, annak sorsáról, történelméről, a háborúról.


Henrikas Radauskas

Az üzlet elárusítónője

A lány arcáról könnyek gördülnek alá:
A fiú elhagyta a kedvest, szerelme elmúlt.
Az a boldog nyár sajnos nem tér vissza már,
A lány talpig bánatban áll a küszöbön túl.   

 A kastély összedől, viharok nem kímélik
És a várost rabul ejti az őszi szomorúság.
A kínálatban csak kötőfékek, csak patkók,
És csak szegek, szegek, szegek, szegek – semmi más.

A vers témája – a szerelem drámaisága. A háttér mintha szokványos és banális lenne – egy üzlet, és néhány árucikk: kötőfék, patkók, szögek. Ezek a részletek különféle gondolatokat ébresztenek, a helyzettől függetlenül, ami könyörtelen: az eladólányt elhagyta a szerelme, amitől összeomlik az élete: „A kastély összedől, viharok nem kímélik”. Ez a hangulat kissé megkeményedik, kiszélesedik a tér sőt az idő is: „És a várost rabul ejti az őszi szomorúság.” A szerző nagy figyelmet szentel a szimbólumoknak. A Bibliával is lehet kapcsolódási pontokat találni az utolsó sor ismétléseiben.

Este

Késő este. Csak ennyi kell,
Csak ülni és megfigyelni,
Ahogy elhagy minket a Nap,
Ahogy csillámlik az este – ennyi.

Látom a fűz visszatükröződését,
Ahogy meg-megcsillan a víz felett,
Ahogy gyöngéden ringatja a földet
Meleg kezekkel az est.

Hallom – velem kell, hogy repüljenek
A számomra ismeretlen madarak,
És a fák ott fecsegnek –
Nekünk nem érthető a beszédük, a szavak.

Így ülni és csak figyelni
És nem gondolni arra a másra
Hogy már semmit sem kívánok
Nem kívánok találkozni a halállal.

Túl azon, hogy az ember végigcsinálja a napot, este csak arra futja az erejéből, hogy üljön a karosszékben, kinézzen az ablakon és élvezze a nyugalmat. Az ember bár otthon van, de az ablak mögötti táj is jó ismerőse. Az ember kész lenne csak ülni sokáig és semmit se tenni…

A virág és a szél

Azt mondta a kis virág a szélnek, hogy holnap kivirágzik,
Ám a szél meghallgatva, amit mondott, „ennyi hát, ennyi”, -
Csendesen súgta az öccsének, az meg rögvest tovább. A másik,
A legfiatalabb, aki kicsikét még butácska volt, tenni akart tenni

Semmi többet, odahívta a felhőket és szakadni kezdett az eső,
Erre fel a Nap-kályha meg buzgón- dolgozva tüzelni kezdett.
A falu meg menekülőre fogta, futott fejvesztve, nem tudva mi elöl.
Talány marad, hogy a kis virág sajna, mitől virágzott ki előbb,

Mert elhatározta magát és kivirágzott a kis virág mire se várva,
A bimbók egy pillanat alatt széttárták zöld köpenyüket, egészen szét
És ahogy hirtelen kivirágzott, megmutatta a szirmait, valahányat,
A szél ringatni kezdte s így kiáltott: „Nézzétek fehér, egészen fehér!”

A vers felnőttek számára íródott, de nagyon népszerű a gyerekek között is, akiket megtanít szeretni, gondoskodni a közelállókról, jót és szépet alkotni nem félve az elragadtatott örömöt kimutatni.  

Összeállította, a jegyzeteket írta és fordította [a verseket is] Gaál Áron

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf