Kosztolányi Dezső: Öt kínai vers III.

Liu Fang-ping: Zöldselyem ablakomban

Mikor a hold félig befösti az ereszt
s a Sarkcsillag delel s nyugszik
   a Délkereszt,
érzem, jön a tavasz forró fuvalma
   nyomban.
Egy kis bogár zörög
   zöldselyem ablakomban.

Fordította Kosztolányi Dezső

Mei Seng: Dalocska

De zöld, de zöld
ott a patakpart és a lanyha domb.
De dús, de dús
amott a kertbe minden fűzfalomb.
Sötét, sötét
a kastély ablakába az a nő.
Fehér, fehér,
fehér ruhában ül magában ő.
Piros, piros,
piros a festék arcán, ajakán.
Piciny, piciny,
piciny kacsója sápadt, halavány.
Rég táncosnő volt és táncolt szegény,
elvette aztán egy vándorlegény.
Az messze ment s ő most mást nem talál.
Éjjel hideg és üres ágyba hál.

Tu Fu: Kedves a tóban

Ha a Hao-Cseng hullámába leng
s fölötte a rózsás tavasz mereng,
alabástrom-testén a vér dereng,
majd úgy repül ki ő a lanyha vízből,
mint lenge tündér, kit két szárny visz föl.

Tu Fu: Tébolyult világ

Hó a hegyen és a három erődön,
nagy híd alatt a fényes tó remeg.
Hányszor reméltem, hogy hazaverődöm,
de rab vagyok, előttem tengerek.
Mi vár reám még ezután? Az aggkor.
Elpusztulok s por lesz belőlem akkor.
A városon kívül tűnődve járok
és bámulom a tébolyult világot.