Előhang a most megjelenő erélyi román költők magyar nyelvű fordításaihoz

Most, hogy a Szózat »Kitekintő« rovata egy sorozat keretében igyekszik vázlatosan bemutatni a kortárs erdélyi román irodalmat, már az elején tisztázni kell, hogy az »Erdély« fogalomba ezúttal beleértjük a Partiumot, Máramaros-szigettel egyetemben. Ezen, a hazánk Trianon utáni területénél nagyobb területen, irodalmi szempontból, a Román Írószövetség hét filiájából: Bukarest, Galati, Iasi, [Jászvásárhely], Craiova, [Királyi, Olténia megye] Kolozsvár, Temesvár, Arad, három található. A filiák központi városaihoz, amik megyeszékhelyek is egyben, nem csak az adott megyékben élő írók, irodalmi műhelyek, hanem a szomszédos megyék írói is csatlakoztak. Az Aradi filiához például Bihar és Hunyad megyék román literátorai, szépmíves céhei. Arad csak az utóbbi időkben, mondhatni a román forradalom után vált figyelemreméltó kulturális központtá, ahol az országosan és nemzetközileg is jegyzett irodalmárok művein kívül, jelentős képzőművészek alkotásai, színészek kitűnő, formabontó színielőadásai, kiváló szólisták és az aradi filharmonikusok komolyzenei koncertjei is gazdagítják a kortárs kulturális, művészeti életet. A felsorolás ennél lehetne hosszabb is. A színház és a filharmonikusok a Magyar Királyság fennhatóságának idejében is léteztek, a szépirodalmi lapokon, alkotókon s az egyetemen kívül szinte mindegyik. Az, hogy a filia épp Aradon jött létre, megalapítva egy új, magas presztízsű folyóiratot az ARCA-t, egy új kvalitásos szépirodalmi kiadót, a Miradort, megteremtve egy könyvvásárt, egy fesztivált, elősegítve országos és nemzetközi irodalomelméleti tanácskozások lehetőségét és sorát, elsősorban Vasile Dan költő, író, műfordító, újságíró víziójának, energiáinak és szervezőkészségének volt köszönhető. Akkor is, ha természetesen ennek sikeréhez számos, az irodalom különböző válfajaiban alkotó írót, irodalmi szakembert kellett megnyernie, a mindenkori megyei, térségi és országos vezetés támogatásával egyetemben, ráadásul pártoktól függetlenül. Sorozatunkat Araddal kezdjük, Temesvárral, Kolozsvárral folytatjuk, nem elfeledkezve az egyik legjelentősebb nemzetközi irodalmi fesztivált, és új alapítású folyóiratot életre hívott Szatmárnémetiről. A román irodalmárok egyik kedvelt találkozási pontjáról Máramaros-szigetről, aminek hírhedt börtöne, Ana Blandiana, a kortárs világirodalomban az egyik legismertebb román költő kezdeményezése nyomán vált a kommunista diktatúra áldozatainak örök mementójává, a szenvedés és az elpusztíthatatlan hit és remény, nemzetközileg is jegyzett múzeumává. Ha az olvasó hiányt érez, ne feledje, hogy a nem teljes körű összeállítás az erdélyi kortárs román irodalom bemutatását célozza, s ez se térben, se időben nem minden esetben esik egybe a kortárs erdélyi magyar irodalom koncentrálódási pontjaival, színhelyeivel. Mivel Erdély múltbéli sorsa és jelene is [különösen a székely autonómia vagy a szórványok magyarságának, kulturális és vallási emlékeinek fényében] különösen érzékeny pont a magyar-magyar kapcsolatok és a trianoni igazságtalan országcsonkítás miatt, joggal felvetődik, hogy mit keresnek román költők versei a nemzeti radikális, a mindenkor revíziót követelő Bajcsy Zsilinszky Endre keresztény-konzervatív lapjában. Azonban a kérdés nem egyszerű, hisz ha visszatekintünk Erdély irodalmi múltjára, akkor kijelenthetjük, hogy mindig is különálló szellemet képviselt irodalma. Sok vitát állott a kérdés: lehet-e, szabad-e, elválasztható e erdélyi magyar vagy román irodalomról beszélni, mint önálló nemzeti megnyilvánulásról? Lehet-e, szabad-e az egyetemes magyar irodalomban, politikai országhatárok mentén leválasztó vonalakat húzni s beszélni külön erdélyi, külön vajdasági, külön felföldi, külön kárpátaljai kapcsolt és külön anyaországi irodalomról? Telnek az évek és megadták a választ –itt a Szózat hasábjain is – kérdezés nélkül. Salamoni feleletet adtak: igenis, meg nem is. A három utódállamba kényszerített magyarság irodalmi megnyilatkozásait nem lehet azonos szempontok szerint elbírálni. Például Erdélynek önálló történelmi múltja és jelene van, önmagából kiinduló és önmagát kiszolgálni óhajtó, még a román megszállás után is önálló, csak magyar irodalmi törekvésekkel. Ez a vonal csak megtört néhány évtizedre, de különösen a néplélekben és a népi költészeti termékekben [ideértve a moldvai csángókat is], és persze az irodalmi művekben is, tapintható a folytonosság, mely a békediktátum és Erdély elszakítása után is tagadhatatlan, még nevek említése nélkül is. Kérem Önöket kedves Olvasó, hogy e szempontokat vegyék figyelembe, gyönyörködjenek most az erdélyi román alkotók magyarra fordított műveiben, pro és kontra politikai és érzelmi felhangokat mellőzve…

-cspb-