Büki Attila: HAZAFELÉ

János óvatosan vezette Opeljét a hókásás úton. A mögötte jövő Mercedes rádudált, villogtatta lámpáit, sürgette, hogy gyorsabban hajtson. János már megtapasztalta a havas út hátrányát. Néhány éve épp egy lejtőn haladt, amikor a hó alatt megbúvó jégen  megcsúszott kocsija. Csupán a szerencséjének köszönhette, hogy az úton perdült meg vele, s nem zuhant az árokba. Lehúzódott az út szélére, hagyta előzni a Mercedes vezetőjét, aki szitkozva ordította, hogy ne pazarolja az ő idejét, amint elhaladt mellette. János úgy tett, mintha nem hallaná, mit kiabál, pedig legszívesebben figyelmeztette volna a – lassan járj, tovább érsz –  közmondásra. Bekapcsolta autórádióját. Haydn Esz-dúr szimfóniája szólt. Már elmélyült a zene hallgatásába, amikor az előtte vonuló autócsorda fékezett, majd megállt. Az emberek kiszálltak autóikból, s türelmetlenül nézegettek haladásuk irányába. János lehúzta kocsija ablakát, s hallotta, amint egymásnak kiabálják: A hajtűkanyarnál karamboloztak.
Leállította autója motorját, lekapcsolta a rádiót. Kiszállt, s  az út széléig lépdelt. Nézte a távolban halványan kéklő hegyeket, az út menti fűzfák hó borítottan csüngő ágait. Látta az árokba hajított madárkalickát, a penészes körömcipőt, sörösüveget..., a trehányság kacatjait. A szél egyre erősödött, tépdeste az autók mellett álldogáló hölgyek tornyos frizuráit, meglebegtette szoknyáikat, fel-felkapta a férfiak sálját, kalapját. Látszott arcukon, helyben toporgó mozdulataikon, hogy egyre ingerültebbek. Aztán dideregve bújtak vissza autóikba.
János elővette a csomagtartóból télikabátját, felöltötte, majd ő is beült kocsijába. Lelke már a karácsonyi ünnepélyességet áhította, ám tehetetlenségében az idő múlásával egyre szomorúbb lett. Özvegy édesanyjához igyekezett, még nagy távolság választotta el tőle. Ha itt áll órákig – gondolta –, ráadásul a szél is fújja az utakra a havat, nem ér haza szentestére.
A szürke felhőket egész közel érezte a földhöz. Lehunyta a szemét. Gyermekkora jutott eszébe, a szülői ház. Ötévesen, amint délutáni alvásból ébred, és szobácskája félig nyitott ajtaján át megpillantja a karácsonyfát vivő angyalt. Belső képek sorjáztak emlékezetében. Mintha álmából hallaná gyermekkori hangját és édesanyjáét.
– Édesanyám, itt az angyal. Vele jött a Jézuska is?
–  A Jézuska este jön. Mindig este jön. Öltözz fel! A Rózsi néni elvisz szánkózni. Mire hazaértek, a Jézuska is megérkezik.
– Hol van az angyal? Láttam kezében a karácsonyfát.
– Ezt álmodtad?
– Nem. Az ajtórésen át láttam, amint felébredtem.
– Lehet, hogy tégedet keresett. Megnézte, hogy itthon vagy-e.
– Most hol van?
– Nem tudom... Estig biztosan visszajön.
– Ugye, nem felejti el, hogy várjuk?
– Dehogy felejti. Az angyal és a Jézuska éppúgy szeretnek, mint én.
– Gyere, menjünk! Rózsi néni vár...
És szaladt vele a szánkó. Húzta Rózsi néni – akit ő Dodának szólított – át a Káposztás közön, a malomhoz vezető úton a Répce folyó partjáig. Csillogott a fehérség a templom tornyán, a háztetőkön, fákon, bokrokon, végig a síkságon, amerre elhaladtak. Kicsike hósipkájuk alól kéken pislogtak a kökények, a rőt csipkebogyók. Fel-felröppentek sikló szánkója után a kicsi tócsák jégszilánkjai.
Doda mosolyogva igazította félrecsúszott fejkendőjét, télikabátját. Törölgette hidegtől kicsordult könnyét kipirult arcán. És szánkózott vele tovább, míg fel nem szállt az égre az Esthajnalcsillag.
A szülői házban már várták őket. Épphogy levetették kabátjukat, csilingelve szólt a csengő, nyílt a nappali szoba ajtaja, magasodott előttük a gyertyafényes karácsonyfa. Dodával, szüleivel letérdelve énekelték: Ó gyönyörű szép, titokzatos éj!... És imádkoztak, majd János a fenyőágak alatt rátalált az építőkocka játékra, Benedek Elek meséire...
Kinyitotta szemét. (Most döbbent rá, hogy Doda, a madárcsontozatú kicsi asszony jár belső képei emlékezetében és szeretetével gyermekkora óta meg-megérinti lelkét.) A hegyek felől futó felhőkből szakadt a hó a síkságra.
Mire a közlekedési rendőrök végeztek a helyszíneléssel, s engedték elmenni az autókat már az esthomály borult elébe. A hajtűkanyarhoz érve fejét csóválva nézte, az összetört Mercedest.
És hajtott tovább a keskeny úton. Hitte, Betlehem csillaga napja reménye, s hazaér özvegy édesanyjához még szenteste.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf