Cságoly Péterfia Béla: A hatodik parancsolat!

uveghurokNemcsak áporodott lehelete és kéthetes borostája, hanem ócska, agyonhasznált ruhájának sár és okádékfoltjai jelezték, ez az emberbőrbe bújtatott őrjöngő vaddisznó már megint pocsolya részegre vedelte magát. Jenő, a meghatározhatatlan életkorú panziótulajdonos és bukott költő bevett szokása szerint másnapos volt, és erről az egész falu tudott, bár nem érdekelte őket. Az általánosan elterjedt legfinomabb vélemény szerint is, Jenő már évek óta megzakkant. Szájában egy agyonrágott szivarkával járt-kelt az udvaron, káromkodott, szitkozódott és gyalázkodott, tört-zúzott, de ez ismerősei számára nem volt újdonság. Mindig így csinálta. Leitta magát a sárga földig, aztán ha magához tért kábulatából, nekiállt káromkodni.

    Ezt olyan pontos menetrend szerint csinálta, hogy a Volán, a MÁV és a többi tömegközlekedést szolgáltató kóceráj precizitásban példát vehetne róla. Előbb az eget szidta – hosszasan cifrázva – hogy szakadna le, majd dühében elkezdte gyalázni a falut – itt már senki semmibe sem veszi, igazán felháborító – a polgármestert, az embereket és végül a nők voltak a kiszemelt áldozatok. A szemétládák! Idióták! Veszett kutyának kölykei és hasonló, kínai versekből kölcsönzött elmésségek röpködtek, amelyek az ócska vodkával kísért savanyú almaborral naponta stimulált agytekervényeiben még irodalmi ismereteket oktató egyetemi tanársegéd korából megmaradtak. Szemét ribancok gyülekezete! Jaj-jaj… Hát megint hiába rúgott be? De rohadjon meg az a bárcás is – itt vélhetően az anyjára célzott – aki szerencsétlenségére a világra hozta.

    Jenő élete történetét a „való világ” írta. Huszonhat éves korára volt már szép lakása, gyönyörű felesége és egy épp akkor született eleven kisfia, és miután summa cum laude végzett az egyetemen, ígéretes oktatói és irodalmi karrier várományosa. Azonban az eddig töretlen életpálya furcsa fordulatot vett – olaszországi nyaralásuk alatt – felesége összeállt egy női fehérneműekkel kereskedő dígóval, és gyermekestül faképnél hagyta. Jenő az elkövetkezendő években jólfizetett culágerré küzdötte le magát elkeseredésében, de a kőművesek mellől is kikopott idült alkoholizmusa, sírógörcsei és megbízhatatlan viselkedése miatt. Szerencséje volt azonban, miután mindenét elitta – a csöves lét küszöbén – egy Budapest közeli településen megörökölte egyik távoli rokona végtelenül elhanyagolt, alapok nélküli, puha mészkőből álló öreg és rogyadozó, salétromos házát, a még így is lakható, hosszúudvaros, többszobás, egykori kitelepített sváb épületet. Jenő ekkor egy ritka világos pillanatában úgy határozott, hogy „dolgozzanak a szegények,” és elkezdte kiadogatni először illegálisan – majd miután a hatóságok többször is megbüntették, legalizálva – a szobákat. Fürdőszobaként és WC-ként az egykori mosókonyhát használhatták bérlői, amiből rendszeresen nagy veszekedés volt az ott lakók között. De több előnye volt a dolognak egyrészt a lakók részéről – nem került a bérlet sokba. Másrészt – bár zsigerből gyűlölte a női nemet – így Jenőnek nem volt szüksége többé sexlapokra, hogy kapatos állapotban végzett önkielégítéséhez izgató alanyt találjon, aberrált vágyaihoz a szomszédos szobájának falába fúrt diszkrét luk szolgált – ingyen. Mostanság két kedvenc áldozata is volt kukkolásának, egy ifjú házaspár Szabolcsból, akik nemi élet fontos állomásának tekintették az otthon nélkülözött zuhany alatt való hancúrozást, és egy fiatal – mindössze épp, hogy tizenkilenc éves leányanya – aki első szerelmével, az első férfival töltött együttléte alatt teherbe esett, és sem a csábító, sem Irén szülei nem vállalták fel a nem kívánt jövevényt. Jenő elcsökevényesedett érdeklődését az érettségije után pár hónappal szült leány pirospozsgás és eleven, most tán hat hónapos kisfia fordította vissza részlegesen az emberi kapcsolatok és viselkedésnormák normális menetébe, így senki sem gondolta, hogy igazából a rég eltűnt gyermekének újra fájó emléke még több örült gondolatot, az alkoholizmussal súlyosbított állandó depressziótól megbomlott agy immár mániákus erőszakkal kevert vad fantáziaspirálját indította be. A lány az üvöltözés hallatán űzött vadhoz hasonlító rémült arccal rángatta ki az ócskapiacon vásárolt gyermekkocsiból az őszi napsütésben szendergő kisfiát, hogy ne riadjon fel, ne hányja ki az épp most elfogyasztott reggeli szoptatás tejecskéjét. Jenő egyre inkább kényszeres vágyát – e fiatal és még hibátlan testre – pont a rózsás bimbókkal ékesített, tejtől duzzadó keblek gerjesztették elsőnek, amit egyszer az ablakon a szoptatáskor pillantott meg, majd minden lehetséges alkalommal bámulta a fürdőbe fúrt lukon keresztül.

    Egy pár hónapja először szült asszony testénél szebbet nem lehet elképzelni. Büszke érzékiség és finomság teszi gyönyörűvé a testét, arca egyszerre gyengéd és elmélázó, szeméből szépség, szeretet és odaadás tükröződik. Irén ajkai teltek voltak, szelídek és leheletkönnyen csukódtak, orra keskeny és nemes metszésű, ívelt szemöldöke alól mélyzöld és csintalan szemek kukucskáltak szerteszét. Ujjai kecses és fehér rózsacsokorként egyesültek, ahogy tartotta a testén sikló szappant, gyönyörűen kiemelve – mintegy ellensúlyként – mellein a feszes bimbókat körülvevő udvart, mintha margaréták okkerszínű szirmai ékeskednének ott. Karcsú alakja erős volt és arányos, ahol kell gömbölyű, szemérmes melle kúpjainak látványa felélesztették volna még a haldoklót is, ahogy duzzadt, ahogy kiadta tüzét. Szépsége ragyogott, mint a júniusi hajnalon felkelő nap sugarai. Egyedül komoly, elmerengő arca és gyakran sírásra görbülő ajka jelezte, belül hatalmas küzdelem tombol, mardossa szívét, zavarja meg lelkét. Máig sem értette, hogy tudta megzavarni a szerelem ennyire, aki mindig komoly volt, szégyenlős és tiszta, nem értette, az ösztönök mért gyűrték le józanságát, amikor a Nap tüze kezdett tombolni a testébe, nem értette, hogy bátran és szégyenkezés nélkül odaadta magát egy férfinak, akit csak egy pár hete ismert. Egy kurta időre megismerte a remegést és az odaadást – de azóta is belül ürességet érzett – mert a révbe érés, a teljes kielégülés boldogságát nem pótolta megszületett fiacskája sem. Irén a helyi bölcsödében lett dadus, így nemcsak némi fizetéshez jutott, amiből nagyon szűkösen, de eltartotta magát, hanem a kis Imrus napközbeni elhelyezése is megoldódott. Az egykor kulturált viselkedésű, de mára lezüllött házigazdát egyre inkább az őrületbe kergette a minden esti leskelődés. Jenő egy idő után egyre erőszakosabban zaklatta lakóját, nem átallott némi lakbérengedményt felajánlani, ha a lány enged neki. Bár Irén kényszerből nem menekült el innen, felháborodott sírással visszautasította a durva közeledést. Gyűlölte kiszolgáltatottságát, gyűlölte ezt a büdös és elhanyagolt alakot, aki ilyen kevésre tartotta önbecsülését, gyűlölte az őt körülölelő kíméletlen, kaján és torz világot. Bár nehéz sorsa miatt gyakran játszott az öngyilkosság gondolatával, anyai ösztöne, kisfia jövője miatt érzett aggódása nemet mondott, csak a gyermek miatt érzett anyai szeretet tartotta életbe. Szabályos arcát eltorzította a zokogás szégyene, miközben hosszúpillái alól ömlöttek megaláztatása miatt könnyei. Túlcsorogtak, majd lassan-lassan leperegtek. Eközben csukott szemével ösztönösen kizárta világából ezt a gesztustalan emberállatot, felháborodásában remegő hangon rákiáltott, miközben a kézbe kapott egy nagy kést is:

    – Takarodj innen te szemétláda, csak akkor dughatsz meg, ha megölsz! –

    Jenőt átmenetileg visszariasztott ez a határozottság, ezért aznap este még jobban leittasodott, mint szokott. Miközben az ócska műanyagpohárból kortyolgatott, szokása szerint – csak a színek villódzását figyelve – a tv-t bámulta. Az épp vetített thriller adta az aljas ötletet, elkábítja a lányt, hogy utat engedjen vágyai kielégítéséhez. Még régebben jutott egy adag nagyon erős altatóhoz, amikor egy pár éve kezelték az elvonón. Akkor lopta el a pszichiátria szinte összes kábító és nyugtatószerét, ráadásul olyan trükkösen, hogy helyette mást vádoltak meg és ítéltek börtönbüntetésre. Bár ezek az anyagok nagy részét már átváltotta vodkára, még mindig maradt annyi, hogy gyalázatos tettét véghez tudja vinni. Megfigyelte, hogy Irén minden este zuhanyzás előtt és után egy nagy bögre kakaót kortyolgat el, ez volt számára az egyetlen olyan megfizethető luxus, amely a szülői ház könnyed mindenapjaira emlékeztette. Már másnap este besurrant, majd az előzőleg tejben oldott altatókat és morfiumot beleöntötte a félig üres csészébe. A forró vízben ellazult lány, két húzásra lenyelte az immár kihűlt és édes maradék italt, nem vette észre, hogy íze megváltozott. Jenő elégedetten figyelte az ablakon belesve, hogy Irén kókadozni kezd, majd hirtelen öntudatát veszti, elalél. Berontott, majd rálökte a lányt a kis asztalkára. A letépett pongyola fogságából kiszabadított test hófehér volt, hasa és csípője elefántcsontként ragyogott, tejjel teli mellei, mint két csordultig töltött tömlő, a derengő világításban mintha ködben hullt esőcsepp lett volna köldöke. Az árnyékok és fények még kívánatosabbá tették az ernyedten fekvő alakot, Jenő nem tudta levenni tekintetét a vörös hegyű mellek pajzs alakú bimbóudvaráról, hirtelen visszarepült az időben, amikor először látta pőrén feleségét. Szétrángatta az erőtlenül kókadó combokat, megcsapta orrát a szemérmet takaró gyapjából áradó édeskés- mélabús illat, amely minden halandó férfiszerzetet vad vágyra gerjeszt. Ez a töményen mézszagú verejtékillatba valahogy most a rémület szúrós szaga kezdett keveredni, mintha Irén eszméletét vesztve is tiltakozott volna az elkövetkező erőszak ellen. Jenő nagy nehezen előrángatta szerszámát és megpróbálta belevezetni a meggyalázásra ítélt vénuszdombba. Vadul verejtékezett közben, egyszerre öntötte el a férfigerjedelem és a bűn tudatalattijának izzó hője. Farka azonban mintha okosabb lett volna gazdájánál, nem keményedett meg eléggé, bajlódott vele. A lány egyszer csak öntudatlanul felnyögött a rendszertelen tuszkolás közben, és erre a segélyért kiáltó hangra a szoba sarkában szendergő kisfiú is felsírt. Jenő összerázkódott, és mint aki most ébredt egy lidércnyomásból, iszonyodva bámult le az előtte fekvő lány lemeztelenített testére. A zavarodott elme hirtelen megtisztult, felvillant benne a gyermekkori hittanórák tanításai a tízparancsolatról. Hirtelen elhatározással rádobott egy plédet, majd nadrágját felrángatva kifutott a pitvarba.

    – De a halál összeköt, a halál, a halál! – visította zokogva, berohant a fészerbe és mindenre elszánva nyakába dobta azt a hurkot, amellyel nemrégiben megfojtott egy, a szomszédból átcsavargott kutyát. Az iderakott tüzelőn egyensúlyozva átfűzte a drótot az ócska hullámpala vas tartóján, majd előrevetette magát…

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


Szózat Egyesület