Cságoly Péterfia Béla: Halálugrás

hellsangelsA fejéről a bukósisakot épp levevő, egy legendás motorkerékpár márka bőr motoros szerelését, „Hells Angels,” a „Pokol Angyalai” mociklub pólóját, méregdrága, kézzel vart és vasalt western csizmát hordó férfi elégedett vigyorral zsebelte be azokat az irigységgel vegyes hódoló pillantásokat, amelyeket a hatalmas amerikai tűzpiros chopper dörgő hangja, meg a Greatful Dead bizarr hangzású zenéje csalt a hotel előtti léhűtők arcára. „Minden megváltozott itt Balatonon az elmúlt huszonöt évben” konstatálta magában – miközben homlokára tolta divatos napszemüvegét – a fényűző szálloda helyén, amikor utoljára itt nyaralt, egy nádassal szegélyezett rét húzódott. Jancsi, bár magára inkább Jack-ként hallgatott, ugyanis így szólította mindenki az Egyesült Államok egyik nyugati parti egyetemén, ahol szociológiát és kortárs magyar irodalmat oktatott a rendszerváltáskor oda kikerülve. Magas, épp hogy őszülő haj, már túl az ötvenen, napszítta barnasága, fekete szeme vonzotta a női tekinteteket, és ő élt is minden adódó lehetőséggel. Diákjai szerették nyíltságáért, közvetlenségért, úgy érezték, közülük való, valójában azonban álcázta önmagát. Egyszerűen önző, nagyképű és pénzéhes, de kényszerűségből betartotta a játékszabályokat, rugalmas, így úgy tesz, mint aki hisz többek közt az „egyedül üdvözítő életforma, az amerikai álom” legendájába. Kedvenc vitatémája a behatárolhatatlan „totális kommunikáció” volt. Ha azonban valaki figyelmesebben tanulmányozta egyéniségét láthatta, nem csekély önimádat, kivagyiság és túlzott akaratosság tükröződik vonásain. Hiú volt önmagára, eredményeire, és végtelenül nagyképű. Bár már rég amerikai állampolgár, most remek, kiválóan fizető álláslehetőséghez jutott egy évre gazdag, liberális barátai által, egy Budapesten lévő, kelet-európai fiatalokat agymosó amerikai alapítványnál. Így mellesleg lehetősége nyílt visszajőve egy kicsit nosztalgiázni és még inkább kérkedni az idehaza meglévő rokonainak és régi ismerőseinek avval, amit odakint elért. Miután leparkolt és táskáit a vállára véve elindult a bejárat fel, meglepettem hallotta, hogy egy kócos, hátul a tarkójáig felnyírt, töredezett végű, szalmaszínű hajú, alakját formátlan és túl bő, gusztustalan színű, olcsó, kínai szabadidőruhával eltüntető, ócska vietnámi gumipapucsot viselő, a fényben megállapíthatatlan korú nő hangosan rászólt:

    - Szia Jancsi, hát nem ismersz meg?

    Miközben egyre kutakodott emlékezetébe, eszébe ötlött, hogy esetleg annak az egykori vendéglátójának a lánya lehet, akiknél lakott, amikor közvetlenül előfelvételiesként elkezdett sorkatonai szolgálata előtt – egy boldog, NDK asszonyokkal folytatott szerelmi kalandokkal, flörtökkel tűzdelt – nyaralás ürügyén, több mint egy hónapot tombolt a környéken. A magában csak „bolond Olgának” hívott háziasszonyának akkor hat-nyolc év körüli leánya lesz valószínűleg a megszólítója, már felismerte szürke, mandulavágású szeméről. Nem csak általában tartotta őrültnek „Olga mamát”, hanem azért is, mert minden este mániákusan, szinte mantraszerűen ismételgette neki: „az én Mártikám lesz majd a Te kis feleséged…” Ennek gondolatára még most is vad haragra gerjedt, de akkor eltűrte kényszerből, mert főszezonban több volt a nyaraló, mint a szabad szállás, nem volt hova elmennie. Fejletlen, halkbeszédű és szégyenlős, afféle szürke és rút kiskacsa volt akkoriban Márti, egyedül az élénken csillogó szempárja volt vonzó a lánynak sem látszó egykori kiskamaszban. Most végigtekintve rajta megállapította, hogy előnyére nemigen változott. Csúf, nagy a lábfeje, kicsit csámpásan jár és csúnyán eres a keze is, ráadásul nem voltak elég hosszúak az ujjak a kézfejhez képest, rövidre vágottak vagy tán rágcsáltak a festetlen körmök. Szóba elegyedve beszéltek erről-arról, majd a férfi végtelenül cinikus önmagát adva, flegmán rákérdezett az állandó migrénes fejfájására panaszkodó Mártira:

    - Miért nem dugatod meg magad rendesen a férjeddel? –

    - Nos, az a helyzet – kezdte elvörösödve, riadt tekintettel a lány, hogy – nekem nincs senkim és … szóval sohasem voltam még férfival… -

    - Na, ne! Ne szédíts! De csak ha ez a bajod, azon könnyen segíthetek, menj haza, tusolj le – jött a válasz meggondolatlanul. Az elkövetkező döbbent csöndben mindketten a

    következményeket mérlegelték, kölcsönösen megriadva ettől a több mint gátlástalan kezdeményezéstől. Jancsi, mert ráébredt, a nyegle felvetés alól már nincs visszaút, nem tud kihátrálni, macsó maskarája, túlértékelt egója sem engedi. „Csak majd lesz valahogy, remélem, nem kell hánynom… – gondolta az elegáns, szép nőkhöz szokott csábító – egy kis viszki meg egy jó spangli majd átsegít.”

    - Még mindig ugyanott laksz? –

    Mártát most hirtelen undorral vegyes szégyenérzet töltötte el, hisz lelke az elmúlt percekben igyekezett eltaszítani magától az elhangzott ajánlatot, de nem tudta visszautasítani a kívánatos férfitest ismeretlen titkait körüllengő vágyat, hívogatta a mindent összezúzó igézés, félve válaszolt:

    - Már nem, eladtam a házat, a közeli városban a lakótelepen van kis lakásom, ahol tanítok –

    mondta a nem várt kezdeményezéstől feldobódott és egyben el is bizonytalanodott lány, majd hozzátette a pontos címet, hogy akkor hazaindul, jöjjön utána. Elméje még mindig tiltakozik az olcsó kaland miatt, úgy érzi, most egy tál lencsére váltja saját testét. Mintha ólomlábakon önmagától mozogna, beült kis kocsijába, indul, mert erőtlenné tette az ösztön izgalma, erőtlen a tudattól is, hogy milyen rég sóvárog erre a ki nem mondott bűnre és bűnhődésre. Felfogta, hogy a mindig büszkén villogtatott eszére most nem számíthat, már réges-rég sebezhető az epekedéstől, idegei zsibongásától. A férfi, ahogy belépett a szobába, érezte, hogy itt hímnemű halandó nem nagyon járt. Rozoga tucatbútorok alkották a berendezést, csak egy könyvekkel és gyermeknevelési szakirodalommal zsúfolt íróasztal és könyvespolc jelezte, nem a lakótelepek átlag melósa él e helyen. Bár tisztaság volt, de rend nem. A többi tárgy keveréke volt egy tizenéves tinédzser és egy pedáns vénkisasszonyt dolgainak. Keretben Csontváry nyomat és régi, fekete-fehér családi fényképek, plüss babák, mackók és állatfigurák, horgolt terítőcskék, giccses vázák és dísztányérok, zöld növények és bambuszfonatok, filmsztárok, mint Alain Delon és Mel Gibson falra ragasztott képei váltakoztak zenei plakátokkal, ezt a káoszt csak egy televízió és egy hí-fi tömege oldotta, no meg egy cd-kkel zsúfolt zsámoly, egy ugyancsak ezt a szerepet betöltő fotellel. Látszott, hogy az itt lakó eklektikus ízlésű, békésen fért meg egymás mellett Mozart: Szöktetés a szerájból lemeze mellett idősebb és ifjabb Johann Strauß keringői, Lehár Ferenc operettjei, a János vitéz, James Brown, Ray Charles és némi meglepetésre Pinokkió zenei cd-je, kiékelve a Kékszakállú herceg vára zenei átiratával. De nem hiányoztak a rockzene nagy klasszikusai sem, így a Jézus Krisztus Szupersztár, a Hair, Eric Clapton, Cliff Richard és a Beatles sem. Ülni csak a konyhából behozott nyers fa széken lehetett, az elektronikai eszközök kivételével szinte minden az 1980-as évek lakótelepeinek nyomasztó hangulatát sugározza. Márti haja még csatakos az előbbi zuhanyzástól, és meghökkent, hogy minden előzmény nélkül Jancsi magához rántotta, érezni az öleléséből, már felizgult, de csak úgy kívánja őt, akár a kiéhezett farkas a nyers húst. Ki akarja cibálni a kezét, mert az hirtelen megcsókolta, de ő nem engedte, ellökné, de inkább magához húzza ezzel a gyors, kontrolálatlan mozdulattal. El akarja taszítani most, végleg, de mégsem tette. Érezte a forró leheletet, tüzelt az arca, izzott a szája, mert a férfi ledobta intellektuális állarcát, már csak ösztönei és a préda gyors terítékre kerülése érdekeli. Márta karjának előbb tétova, majd egyre erősebb szorítása meglepte önmagát is. Bár bénult még mindene, fáj, ahogy mozdítja fejét, fél, már retteg a sokszor megálmodott aktus felnagyított gyötrelmeitől, mert erotikus álmainak naiv történéseit Trisztán és Izolda szerelmi bájitala szövi át. Jancsi ledobta pólóját és nadrágját. Az elpiruló lány félrefordította fejét a közelről még sohasem látott, megmerevedett hímvessző láttán, még inkább taszította a dolog, viszolyog, hogy szétszakítja ez az egyébként átlagos nagyságúnak mondható fallosz. De titkon azért újra és újra szégyenlősen odapillantott, vonzotta tekintetét, mint 15 éves korában egy bokor mögött vizelő részeg hatalmas szerszámának látványa, amibe akkor egy szűzlány kíváncsisága és egy asszony nemi érdeklődése vegyült. A nő nem ezt, nem így várta romantikus regényei és a filmek alapján, kedvence a Buddenbrook ház sejtelmes képzelődései, ábránd és látomás keveredik hirtelen egy álmatlan éjszakán a tv-ben átszenvedett, erőszakos sexszel fűszerezett thriller lázálmával és lidércnyomásával. János eközben az ócska, fehér fürdőköpeny kötőjét bogozta, kapkodott, mert meglepte a váratlanul előbukkant test nem várt karcsú vonala, a has arányos íve, az óriási mellek didergő udvarral, melyet pirosló cseresznye nagyságú bimbók ékesítettek. Most már bíztatóan érintette nyelvét kicserepesedett szájához, parancsolva bírta engedelmességre ajkát, keze szinte durva erőszakkal ragadta magához a lányt, miközben csókokkal borította, hüvelykujjával izgatta kőkeményé vált, feszülő bimbójú dinnyéit. Márta borzong és reszket egyszerre, mint az űzött vad, amely a hálóba gabalyodva vesztét érzi. A teher egyre nőtt, kábultan imbolyog, majd hirtelen felsikít, amikor a férfi váratlan mozdulattal rálöki az ágyra, fogy az oxigén körülötte, már nem ura önmagának, csak az érzékei működnek. Rá kellett ébrednie, most az álom és az álmodozások a háttérbe szorulnak, kétségbeesetten próbál ellazulni, úgy igazgatná a kemény párnát a nyaka alá, hogy az ne feszüljön. Szinte lebeg, amikor a brutális férfikar letépi róla a vásott frottírt, bár az magától is csúszik le jobbra és balra, ahogy azt a kíméletlen ujjak cibálják le egész testéről. Fojtogatja csókjaival, szinte hörögve, szaggatottan sípolva veszi a levegőt, fullad, fullad, most ez is jó… Elkábult teljesen, bár fogai most nem vacognak, a férfi nyelve nem engedi. Forró borzongás a teste, de ekkor éles fájdalom hasít ágyékába az egyre kíméletlenebbül kutakodó kéz hatására. Meghökken, amikor váratlanul feljajdul, hisztérikusan kiállt segítségért, mintha nem is ő lett volna, égnek bimbói, miközben két melle, mint pulzáló fehér halom mozog szeme előtt, láva önti el a szerelmi gyötrés nyomán, és ez az izzó folyam áthevíti szétrántott combjait. Felhördül… János nem tud, és nem akar gyengéd lenni, betérdel közéjük és vállára rántja bal lába vádliját, a jobb combját leszorítva szinte tombol, úgy felizgatták a szőrrel takart szeméremdombok látványa. Eközben erőszakos határozottsággal vezeti be szerszámát, nem figyelve az erőtlen „ne, ne, ne, hagyd abba, ne, ne, ne félek, mert nagyon fáj” tiltakozást követő éles sikolyra sem. Sínylődik a lány az összeszűkült hüvely, a késői szüzesség elvesztésének kálváriájától, mintha nem is ő lenne, mintha csak a távoli térben és időben történne valami, nyög, miközben megérinti kérdőn vérfoltos combját, megint sikolt az égető fájdalom lüktető poklában, miközben ösztöne mégis azt kívánja, ne hallgasson rá, ne hagyja annyiba a férfi. Márta újra és újra feljajdul, nem ért semmit, nem érti mitől csatakos a két combja, miért nedvesedik egyre belül, ismét összecsikorog fogsora, sohasem ismert inger lüktet az ágyékában, járja át újra és újra minden porcikáját. Miközben pattognak az idegközpontok a derekában, inai összerándulnak, már ő is ölelni akar, mindegy hogy hogyan, harapna, karmolna, de nem tud, ezért vad elszánással lerázza magáról a csuklóit az ágyhoz bilincselő barna férfikarmokat. Ismét elfullad a lélegzete, mint a középkori áldozatok az inkvizítorok hüvelykszorítójától, majd váratlanul újfent sikoltania kell, még és még, amikor a férfi kíméletlenül visszaharap mellébe. Már a kezdetektől állati ösztönök mozognak Jancsiban, most hirtelen megfordítva a tehetetlenül vergődő testet, hátulról durva kéjjel csúszik be a még véres combok közé, markolja a lógó melleket, mély barázdákat hasít körmével a hátába, a tomporába, mintha vágyát csak fokozná a végletekig megalázott nő minden fájdalma, gyötrődése. De furcsa módon most a vad erőszak csak fokozta az egyébként gyengédséget és szeretetet kívánó női érzékeket, kínzó fejfájása már a múlté, még-még, újra vibrálni kezd benne a vágy, miközben a férfi karjai, mint a hordóabroncs fonódik a derekára, kezei melleit már simogatja, majd csiklóját becézi egyre fékezhetetlenebbül. A férfitest végső rángásai után a villámcsapásszerű megkönnyebbülés szűkölése, majd némi ernyedés… Már nem fáj annyira, amikor Jánosnak ajka pár perc szünet múlva behatolt az előbb meggyalázott combok bársonyának mélyébe, ahol ismét remeg a feszülő bőr alatt az izmokban a száguldó vér, viszonzásul nyelve hegye kutakodva jár az őt odaszegező karon, miközben a férfi gátlások nélkül merült el az immáron lucskos szeméremdombok közt. Márta még egyre várja, egyre reméli a sohasem tapasztalt, csak álmodott, minden asszony számára oly fontos hideglelős és türelmetlen kívánságot, az adás és az odaadás immár megérdemelt jutalmát, behunyt szemében eltűnik minden, csak a két lüktető test ismételt egybefonódása csillapítja, ha nem is teljesen uralja érzékeit. Vad hullámok rázzák testét, miközben mindörökre megadta magát… Lassan azért megnyugszik késő délután, amikor a sokadik közösülés után kifáradt férfitest végleg lefordult róla, megérintené, megsimogatná, de az átélt durvaságok, a tapasztalat miatt hideglelősen visszarántja kezét az izzadt testtől.

    – Jó volna azt hinnem, hogy szeretsz engem – de tudta, nem fognak neki még ilyen meggyalázott állapotában sem hazudni. Nedves ajkának apró mozdulataival – maga számára ismét meglepődve – ritmikusan csókolta végig a szőrrel borított férficombokat – miközben nyelte belső zokogását – melle dombjával próbálta simogatni a férfit, úgy nyújtózva, hogy hozzásimította előbb derekát, majd csípejét és homlokát a férfi péniszéhez. Ösztönösen uralni akarta legalább egy pár hétre a férfi állati vágyait, magához láncolni, mert asszonyi ösztöne ezt súgta. Már félt, vége lesz, vége… hirtelen nyugtalanította a váratlan hallgatás. Joggal bízott az intuíciójában, hisz Jánosnak alig hallatszott a lélegzete, amikor váratlanul, minden szégyen nélkül kibökte:

    – Ne álmodozz, ez nem egy esküvő utáni nászéjszaka volt, itt nem volt „ holtodiglan- holtomiglan” fogadalom, nem lesz, mert nem lehet folytatása az ügynek, egy kóbor dugás volt és ennyi… –  

    – Ezt csak te gondolod, mert ezért vállalnod kell a következményeket – hadarta hisztérikusan felkacagva a hófehérre sápadt Márta, majd ahogy volt, eszeveszetten felugrott és anyaszülte meztelenségében kivetette magát a lakás második emeleti ablakából a lakótelep hőségtől remegő, aszfaltos parkolójába. Itt csak egy egyre terjedő vértócsa jelezte, ez egy reményt vesztett sorsot, egy elszállt álmokat hordozó léleknek volt egykor háza, egy összetört és megalázott emberi test, nem véletlenül kiesett, szélfújta, száradó paplan hever összegyűrve az autók előtt.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf