T.Ágoston László: A háráni lakodalom

Hét évig szolgált Jákób Háránban Lábánnál, a nagybátyjánál, hogy feleségül vehesse a gazda kisebbik lányát, Ráhelt. Furcsa egyesség volt ez, hiszen befogadta őt, mint jó rokon, de tudta, hogy bármilyen szigorú feltételt szabhat a maradás áraként, mert a fiú olyan nagy hibát vétett, amit soha sem bocsáthatnak meg neki az övéi. Nem elég, hogy egy tál lencséért megvette bátyjától az elsőszülöttségi jogot, még az atyai áldást is elorozta tőle. Lábán nem nagyon szerette a sógorát, Izsákot, így aztán inkább csak kuncogott a történteken, mintsem velük bosszankodott volna. Az meg, hogy a két fiatal – mármint Jákób és Ráhel, a gazda kisebbik lánya – első látásra egymásba szerettek, csupán arra emlékeztette, hogy a fiú szüleivel is valami hasonló történt egy emberöltővel előbb. Apja fia – gondolta, és ezen is csak mosolygott. A szolgálatként kiszabott hét esztendő meg olyan hosszú időnek tűnt, ami alatt bármi megtörténhet.

  De nem történt semmi. Legalábbis olyan nem, ami megkérdőjelezte volna a megállapodást. Jákób olyan nagy hozzáértéssel őrizgette, terelgette, gondozta a nyájat, hogy évről évre csak szaporodott a juhok és kecskék száma, s egyre nagyobb haszna lett belőlük a gazdának. A hetedik év végén, amikor a fiú odaállt a nagybátyja elé, hogy elszámoljon a szolgálatával, nem tehetett mást Lábán, mint hogy összehívja a háza népét, és bejelentse az esküvőt. Le is zajlott a szertartás annak rendje-módja szerint. A lefátyolozott menyasszony arcát senki se látta, legkevésbé a vőlegény, de hát így volt ez rendjén, így kívánta meg a hagyomány. A násznép arcára kiült a boldog mosoly. Nyilván a menyasszonyéra is, de azt eltakarta a sűrű fátyol.

  Amikor már eleget ettek, ittak, táncoltak, és a nap is nyugovóra tért, Jákób elköszönt a többiektől és visszavonult a sátrába. A nászsátorba, mert tudta, hogy a szokáshoz híven ezen az éjszakán abban a sátorban lesz övé az imádott nő, Ráhel, akiért hét hosszú éven át szolgált. Hét hosszú évig sóvárgott a csókja, a gyönyörű teste után. Most végre beteljesedik az álma – gondolta, és kéjesen elnyújtózott a frissen kikészített kecskebőr takarón.

  És lebbent a sátor ajtó takarója. Ott állt a kísérők imbolygó fáklyafényében Lábán, jobbján a lefátyolozott arával. Beléptek együtt, és így szólt az apa:

  – Íme az ara, akiért hét évig szolgáltál. Most már a tiéd. Viseld gondját és szeresd, hogy panaszszó ne hagyhassa el ajkát! Fogadd ágyadba, ültesd asztalodhoz, legyetek együtt egy új család! – Ezzel odakísérte a leányt Jákób ágyához, megfordult, és szó nélkül távozott a sátorból. A kísérők leengedték az ajtótakarót.

  A férfi egy ideig csak simogatta, csókolgatta, becézgette a leányt a fátyolon keresztül, aztán vad indulattal letépte róla az ünnepi ruhával együtt, és ágyába fektette. A lány szótlanul tűrte a babusgatást, de aztán kissé suta, tévelygő mozdulatokkal maga is viszonozta az ölelést, míg egyé nem vált a testük.

  Ahogy múltak az éjszakai órák, s már a kakasszó is harsant hajnal felé, újra, meg újra fellobbant a vágy tüze bennük. A lány csókja is egyre hevesebb lett, s nemcsak elviselte a férfi szerelmét, hanem maga is forró vággyal bújt az ölelő karokba. Mire felbukkant a napkorong a vöröslő horizont fölött, kába álomba merülten nyújtóztak egymás karjaiban.

  Jákób ébredt előbb, mert megszokta a korai hajtást, a nyáj ellenőrzését. Most éppen erre nem volt gondja, de megszokta, hogy újra gondolja, s megtervezze a napi teendőit. Most meg az is, hogy újra átélje ezt a gyönyörű éjszakát. Minden rendjén is lett volna, csak azt nem értette, miért volt oly nagy csendben a máskor fecsegő, örökké csicsergő leány. Hiányzott neki Ráhel kacaja, vidám évődése. Odafordult hát hozzá, hogy édes csókkal ébresztgesse kedvesét, de nyomban megfagyott ereiben a vér.

  – Lea! – kiáltott föl szinte bénultan a felismeréstől. – Te hogy kerülsz ide?

  – Ne bánts! – könyörgött a lány. – Nem én akartam így, hanem az apám. Tudom, hogy te a húgomat akartad, de ő úgy döntött, hogy én legyek az arád.

  – Az apád? – emelte égnek a karját a férfi. – Nem az apád feküdt egész éjjel az ágyamban, nem az apád állt velem az oltár előtt…

  – Azt mondta, megöl, ha megmukkanok.

  – Ó, egek! És a csók, az ölelés, hogy asszonnyá tettelek?...

  – Az nem volt hazugság – sütötte le szemérmesen a szemét a leány. – Tudom, hogy Ráhelt akartad, de én is szeretlek, azért vállaltam ezt a cserét. Most már az asszonyod vagyok, ezt nem lehet visszafordítani. Ígérem, hogy sírig hű szolgálód leszek. Ölj meg, ha megszegném a fogadalmamat!

  – Aljas árulás! Megérdemelnéd, hogy itt, most megtegyem – szórt villámokat Jákób szeme. – Most mit kezdjek veled? A legutolsó szolgálód is százszor szebb nálad. Ha rádnézek elfog az undor, meg a kétségbeesés. Érted szolgáltam hét hosszú éven át? Azonnal menj vissza apádhoz, és soha többé ne kerülj a szemem elé!

  – Ne tedd ezt velem – könyörgött Lea. – Apám kitagad, ha visszatérek hozzá, és a bátyáim megölnek, hogy lemossák nevükről a szégyent.

  – Mi közöm hozzá? A megcsalt, a becsapott, a kárhozott én vagyok. Öltözz azonnal, és tűnj el a szemem elől!

  Lea szepegve öltözni kezdett. Minden ruhadarab felvétele előtt félszegen Jákóbra nézett, hátha megenyhül a vad indulat. A férfi azonban elfordult tőle, és karját az ég felé emelve perlekedett.

  – Ha nem űzöl el, ágyasodnak adom a legszebb szolgálómat – kérlelte sírva Lea. – Velem akár le se feküdj többé…

  – Menj, ne is lássalak! – mutatott az ajtóra a férfi. – hozzád nincs több szavam.

  A lány zokogva elrohant, a férfi meg a fejét két tenyerébe rejtve föl-alá sétálva jajveszékelt. Egyre csak azt hajtogatta: „miért büntetsz ily kegyetlenül, Uram?”

Néhány perc, vagy tán egy örökkévalóság telt el így, majd lebbent a bejárati ponyva, s belépett Lábán három jól megtermett, izmos fiával az oldalán.

– Hallom, nem tetszett a nászéjszaka – mondta köszönés helyett.

  – Nagyon nem tetszett – ugrott elé Jákób. – Aljas és hazug vagy, kihasználtad a rokoni jóhiszeműségemet. Hét évi hűséges szolgálatomért cserébe a gyönyörű és kedves, csacsogó arám helyett az ágyamba csempészted a randa, kancsal és pösze, ficertes lábú, himlőhelyes idősebbik lányodat, akit senki másra nem tudtál volna rásózni. Nemhogy mátkapénzt nem kaptál volna érte, de ingyen se vitte volna el a kutya se. Szívem szerint megölnélek ezért.

  – Állj meg, vándor! – kapta el a fiú kezét Lábán. – Nálunk az a szokás, hogy addig nem adjuk férjhez az ifjabbik lányt, míg férjet nem kap a nénje. Ezt jól tudod, te is. Azt is tudod, hogy a kérőnek illik megfizetni a mátkapénzt, hiszen az előbb említetted. Te mennyit is fizettél érte?

  – Házadba fogadtál, mint jó rokon. Hét évig szolgáltam neked ingyen, Ráhelért.

  – Azért a lányért jobb árat is kaphattam volna.

  – Az én munkámért is adtak volna nagyobb bért bármelyik gazdánál. Kihasználtad a kiszolgáltatottságomat. Ha nem lennél a rokonom, meg kellene, hogy öljelek ezért. Így kívánja a becsület.

  – Hadd öljem őt meg én! – lépett hozzá a legidősebb fiú. – A húgomért, meg a te becsületedért, apám. Tudod, a rabszolgákért, meg a jöttmentekért nem kell számot adni…

  – Engem nevezel jöttmentnek, jó rokon? Nem vagyok-e anyám testvérének a földjén?

  – Itt hontalan vagy, akit a becsapott bátyja átka üldöz. Régen halott lennél, ha apám be nem fogad. És az is leszel, mihelyt leveszi rólad óvó kezét. Ézsau, a bátyád épp úgy rokonom, mint te, s bár egy tál lencséért eloroztad tőle a jogot, számunkra még most is ő az elsőszülött.

  – Nagy dolog… – nevetett föl keserűen Jákób. – Tíz perccel idősebb nálam…

  – Mégis őt illeti az elsőszülöttségi jog, mint ahogy Lea lett az első asszonyod – állt közéjük békítően Lábán. – Te lettél az elsőszülött, s megkaptad az elsőszülött leányt. Nem bánom, no, legyen tiéd a szolgálója is. Ha ezt elfogadod, beszélhetünk Ráhelről. Különben a bátyád hírül vette az esküvőt. A minap elküldte hozzám egyik emberét, hogy adjalak ki neki. A Jordán folyóig kellett volna, hogy kísérjelek, ott vettek volna át tőlem a szolgái. Én meg ehelyett az oltár elé kísértelek. Valóban elvetemült, rossz rokonod vagyok… De végül is még semmi sincs veszve, itt vár az ember a csordakút mellett. Egyetlen szóra itt lehet. Üzenjek neki?

  – Várj! – lépett hátra a fiú – hadd gondolkozzak egy kicsit! Azt mondod, Leával adod a legszebb szolgálóját is?

  – Adom, bár az eredeti alkuban ez nem szerepel.

  – Igaz, de nem is Leáról szólt az alku.

  – Ézsau embere türelmetlen. Küldtem ugyan neki kóstolót a lakodalmi vacsorából, de nagyétkű az az ember, félek, hogy egyszerre fölfalta az egészet.

  – Ráhelt is hozzám adnád? És a mátkapénz?

  – Megegyezünk, jó rokon. Tudod mit? Őt is neked adom újabb hét évi szolgálatért. Itt a kezem, csapj bele! – s felé nyújtotta nyitott tenyerét.

  – Félek, hogy újra becsapsz. Van még több lányod, akit nem ismerek?

  – Ugyan, fiam, nincs mitől tartanod, hiszen tegnap óta a családomhoz tartozol. Tiéd lesz Ráhel és az ő legszebb szolgálója is.

  – Újabb hét évig szolgáljak neked? – bizonytalanodott el Jákób. – Nagyon hosszú idő…

  – Az ember vár a csordakútnál – szólt sürgetően Lábán másik fia.

  – Nem bánom, no –mondta az ifjú férj. – Isten akarta, hogy így legyen – s belecsapott apósa tenyerébe. – Kísérd vissza a sátramba a lányodat.

  – Én hozom őt – bólintott rá Lábán – te meg a legszebb ruhádba öltözöl, és átkíséred a lakodalmas házba, hogy mindenki lásson, s folytatjátok az ünnepet. Egy héten át tart a lakodalom, becsüld meg ifjú asszonyod! Táncolj, vigadj, örülj az új családodnak! Aztán készülj az új szolgálatra, az új asszonyodért! És ne feledd, hogy az év teltével elvárom az első unokát.

  Jákób szorgalmas pásztornak bizonyult. Nemcsak a birkák és kecskék számát gyarapította, hanem húsz év múltán a négy asszony férjeként tizenkét gyermekkel ajándékozta meg Lábán családját.

*

  Lám, lám itt a megoldás a népességfogyás visszafordítására – gondolta Kiss Péter Pál, a politikus. – Négy asszony, tizenkét gyerek. Nem is rossz arány. Ha az ókorban bevált ez a családmodell, működnie kell a modern Európában is.

  A négy asszonnyal nincs is különösebb gond, hiszen ő is négyszer nősült. Igaz, nem egyszerre, hanem sorban vette el őket egymás után. Aztán ahogy öregedtek, mindig fiatalabbra cserélte az éppen aktuális feleséget, de mindenkinek ez volt a legjobb megoldás. A nő pénzt kapott, kocsit, meg lakást, ő meg új szerelmet. Irigyelték is érte a frakciótársak… Csupán a tizenkét gyerek nem jött össze, de végtére is minden modellnek lehetnek apróbb hibái. Ehhez várják majd a módosító indítványokat.