Bányai Tamás: Ablak mellé mikiegér

restaurant     - Szenzációs! - mondta Roger Rogers az étterem közepéről szemlélve a bárpult mögötti falat. - Hát ez szenzációs!

      Kende Géza szerényen lesütötte szemét, mint aki szégyenkezik a dícséret miatt.  Mellette álló barátja száját csücsörítve bólogatott. Szerette, ha egy üzlet jól sikerül. Márpedig ez jó üzlet volt. Akkor is, ha neki semmi közvetlen haszna nem származott belőle. Átvitt értelemben, persze, igen. Két ember, akiket ő hozott össze, elégedett az egyezséggel, ebből még neki is kijut majd valami, idővel. A tulajnak tetszik a kép, miért ne tetszene, valóban jó, hangulatos, kiemeli az étterem jellegét. A festő meg pénzt kap érte, s mi lehetne a jól végzett munka nagyobb elismerése, mint hogy jól megfizetik.

     Előttük a bárpult, hat méter hosszú kecses hajó, mintha most simult volna a tengerparti sétányhoz. A bárpult-hajó mögött a sétány, karcsú vasoszlopon álló hajólámpákkal, azon túl a tenger, szelíd hullámait óarany színnel ragyogja be a láthatáron nyugovóra térő napkorong. A hajólámpák a falra voltak erősítve, minden más - így a tartóoszlopok is, a tenger, az aranyló napkorong - festve voltak a falra.

     - Szenzációs! - jelentette ki ismét Roger Rogers. Látszott rajta, alig tud betelni a látvánnyal. - Erre bizony inni kell valamit.

     Letelepedtek az egyik asztalhoz, a mennyezetre függesztett halászhálók alá. Roger Rogers egy üveg whiskyt és három poharat hozott a bárpult-hajó mögül.

     - Nem szoktam inni reggel, de most kivételt teszek - mondta. Koccintottak. - John, mondd meg a barátodnak, hogy igazi művész.

     Kende Géza kezével intett, hogy nem kell fordítani, ezt még ő is megértette. Alig tudott valamit angolul, nemrég keveredett Amerikába, valami vallásos szervezet révén, s éppen Houstonba, ahol az olajkonjuktúrának köszönhetően pezsgett az élet, mindenkire rózsás jövő várt. A szervezet állta az amerikai letelepedéshez szükséges garanciát, az egyik tag pedig munkát szerzett neki egy takarítóvállalatnál. Ehhez a munkához nem kellett nyelvtudás, Kende Géza mégis szívből utálta. A vállalat egy képkeretező műhellyel egybekötött galéria takarításával is meg volt bízva, így ismerkedett meg a festő a tulajdonossal, akinek rögtön meg is mutatta néhány festményét. A képeket a tulaj kiaggatta a falra, közülük egy rövid idő alatt vevőre is talált, ami arra késztette Kende Gézát, hogy otthagyja a takarítóvállalatot. A többi kép azonban csak a szemet gyönyörködtette, s a festő már azon volt, hogy szégyenszemre ismét seprűt vesz kezébe ecset helyett, amikor jósorsa összehozta John Cirakkal, tisztességes nevén Cziráki Jánossal, aki kávéügynökként tevékenykedett. Éttermekbe, irodákba szállította az általa képviselt cég termékeit, s rendszeresen szállított kávét a galériába is, ahol apró süteményekkel és nagymennyiségű eszpresszókávéval traktálták a potenciális vevőket. Cziráki Jánosnak megtetszett a festő egyik csendélete, s noha nem vásárolta meg, elég volt megtudnia a galéria tulajdonosától, hogy a művész magyar.

     Így ismerkedtek meg, és Cziráki János nemsokára összehozta a festőt egy vevőjével, akiről tudta, hogy új étterme nyitásra vár, ám legnagyobb bánatára a hajónak megtervezett bárpult mögül csupasz fal mered a leendő vendégekre.

     - Nagyon ügyes keze van a barátodnak, rengeteg munkája lesz, ezt én garantálom - mondta Roger Rogers, és felpattant az asztal mellől. - Egy pillanat!

     - Látod - jegyezte meg Cziráki János nem minden önteltség nélkül -, mondtam én neked. Ennek a pasasnak van ám ismeretsége! Nekem is, persze, de az más. Ez sokkal jobb körökben mozog. Meglásd, annyi munkád lesz, még segédeket is kell alkalmazzál.

     - Ehhez nem kellenek segédek. Művészet ez, nem kőműves munka - mondta Kende Géza szerényen.

     Roger Rogers visszatért az asztalukhoz.

     - Igyatok még egy pohárral. Kis türelem, mindjárt jön a feleségem, annak is kell valami - mondta sokat sejtető széles vigyorral.

     Poharuk éppen kiürült, amikor egy harminc év körüli, bronzvörös hajú, szorítóan szűk szoknyát viselő nő tipegett az étterembe. Az aszalnál ülőket élénk és affektált hellóval üdvözölte.

     - Doreen vagyok. Roger, drágám, melyik a művész? - kérdezte, közben a bárpult-hajó mögötti falra nézett, s meg sem várva férje válaszát, összecsapta két tenyerét, majd felkiáltott: - Hát ez isteni, drágám! Kéne még egy-két hajót is festeni a tengerre, de így is jó. A bébinek mesefigurákat gondoltam, olyan életszerű Walt Disney figurákat, vagy Sári Sárkányt, hehehe, Miki Egér helyett, de azt mégsem, az túl ijesztő. Ugye Roger, drágám, az túl ijesztő. Egyetértesz?

     A festő hallgatott, egy szót sem értett az egészből, Cziráki János álmélkodva mosolygott, le nem vette szemét a nőről. Roger Rogers megfellebbezhetetlen egyetértéséről tanúskodva bólogatott.

     - Yes, méhecském… - Akart még valamit mondani, de a nő megelőzte.

     - Akkor mehetnénk is - mondta. Arcára elégedett mosoly gömbölyödött, és bíztatóan csillogó szemekkel nézett Kende Gézára. - A szerszámai úgyis kéznél vannak.

     - De méhecském! A művész úr egész éjjel dolgozott!

     - És nagyon fáradt? - kérdezte a nő csalódottan.

     Roger Rogers zavart, bocsánatkérő arckifejezéssel fordult a két magyar felé.

     - A feleségem azt szeretné, ha a barátod kifestené a gyerekszobát, olyan, hogyismondjam, bébiképekkel. Élénk, vidám figurákkal. - Elhallgatott. Előbb beharapta alsó ajkát, mint aki így akarja elejét venni a szájára tolakodó szavaknak. Végül csak megszólalt: - Azt akarja, hogy a barátod már most hozzáfogjon.

     Cziráki János fordított. Kende Géza megvonta vállát, aztán felkelt a székről, berámolta ecseteit, festékes tubusait és kannáit egy bőröndnyi táskába.

Követte Doreent az étterem előtt parkoló, vadonatúj Lincoln Continentalhoz.

     - Dolgom van - mondta Cziráki János az étterem ajtajában. - Nem tudok veled menni, de valahogy majd megértitek egymást.

     - Persze - felelte Kende Géza. Elhelyezte bőröndjét a hátsó ülésen, ő maga betelepedett a nő mellé a hatalmas autóba.

     Kétszintes ház előtt álltak meg. Kaktuszokkal szegélyezett terrakotta járda vezetett a kapunak is beillő, boltíves ajtóhoz. A nő szünet nélkül csevegett, még akkor is, amikor beillesztette kulcsát a zárba. Kende Géza csak mosolygott, időnként szemének hunyorításával jelezte, hogy figyelmes hallgató. A nőt nem érdekelte, hogy a festő szavát sem érti.

     Az átriumszerű előtérből tágas nappaliba léptek, ahol egy aszott öregúr bóbiskolt lábtartós fotelben. Mellette öt-hat évesnek látszó fiúgyerek ült tolószékben. Nyakán és karján vaspántok. Egykedvűen és szótlanul tekintett maga elé, mint aki régen beletörődött már, hogy guruló kalodába zárták.

     Doreen odalépett a gyerekhez, homlokon csókolta, majd - észrevéve a festő zavarodott arckifejezését - csak annyit mondott:

     - Így született.

     Aztán karon ragadta Kende Gézát, húzta magával, fel az emeletre.

     A nő egy duplaablakos szobába vezette a festőt, amelynek berendezése mindössze egy polcos szekrényből, egy széles ágyból, valamint az ágy mellett álló éjjeliszekrényből állt. A polcokon játékok, könyvek érintetlenül. Az éjjeliszekrényen gyógyszeres tégelyek garmada. A fehérre meszelt falak rideg helyiség benyomását keltették a festőben.

     Doreen behúzta maga mögött az ajtót.

     Kende Géza, háttal a nőnek, a falakat vizsgálta, képzeletében alakította ki a mesefigurák helyét.

     - Mikiegér - mondta, és az ablakot körbefogó falra mutatva a nő felé fordult.

     - Nem! - tiltakozott Doreen. Halálosan komoly volt, hangja határozott. - A pokolba mikiegérrel! Egy egészséges gyereket akarok!

     Szemeit le nem véve róla, közeledett Kende Géza felé. Gombolni kezdte égszínkék blúzát, láthatóvá váltak melltartóba szorított dús keblei.

     Kende Géza ellépett a nő elől. Megkerülték egymást, akár valami furcsa táncot járnának. A nő került az ablak elé, a festő az ajtó közelébe.

     - Nem! – ellenkezett Kende Géza megrökönyödött, eltorzult arccal, kezét tiltakozólag magasra emelve. - Nem!

     Kinyitotta az ajtót, kihátrált a szobából. Aztán szaladt a földszintre, majd az aszott öregemberre és a nyomorék gyerekre ügyet sem vetve elhagyta a házat.

     Cziráki János még hetekkel később is kereste a festőt. De a galériában sem tudtak róla semmit.

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo