Bányai Tamás: Lány a placcon

A traiskircheni menekülttábor főbejáratától mintegy ötven méterre, a Lokalbahn megállójától egy sarokra, két utca kereszteződése képezte azt a helyet, amit a lágerlakók már időtlen idők óta csak placcnak neveztek. A kora reggeli órákban - főleg hétvégeken - a lágerlakók dologra, keresetre éhesen megszállták a placcot. Kisvártatva érkeztek a szőlősgazdák, iparosok meg azok, akiknek néhány napra, vagy csupán a hétvégére volt szükségük ilyen-olyan segítségre. Jöttek mikrobusszal, bogárhátú Volkswagennel, ritkább esetben kis teherautóval, hogy egyenként, párosával vagy csoportosan felvegyék embereiket. Az osztrák csak intett a kocsiból, ujjaival mutatta hány ember kell neki. Aki előbb ugrott oda, s a felajánlott munkabért is elfogadta, azt már vitték is. Füvet nyírni, szőlőt kapálni, téglát hordani, betont keverni, vagy elvégezni bármi más munkát, amit felkínáltak.

     A lágerlakókat ezen a júliusi szombat reggelen is ott találta a felkelő nap, kisebb csoportokba verődve várták a jószerencsét. Ezek a csoportok nemzeti – magyar, cseh, lengyel vagy román – hovatartozás alapján alakultak és kizárólag férfiakból tevődtek össze, lévén a legtöbb felajánlott munka fizikai erőt igénylő.

     A magyarok egyik ilyen szűkebb csapatát öten alkották, s hangadójuk egy közepes termetű, széles vállú, ökölvívókra emlékeztetően lapos orrú fickó volt, aki a kerítésnek támaszkodva magyarázott társainak, miközben hol ebbe, hol abba az irányba forgatta szemét, akár egy nyugtalan vadász, aki nem tudja merről bukkanhat fel a várva várt vad. Beszédét kezének állandó mozdulataival kísérte, társai meg hallgatták, legnagyobb figyelemmel egy sovány, nyúlánk fiú, akinek feszült arcáról lesírt, nagyon szeretne valamit eltanulni.

     A lapított orrú egyszer csak elakadt a beszédben, pillantása is megállapodott egyvalamin.

     – Azt lessétek meg! – kiáltott fel váratlanul, s még elismerően füttyentett is mellé.      Minden szempár a láger kapuja felé fordult, amerről egy lány közeledett a placc felé. Húsz év körüli lehetett, hosszú fekete haja kontyba fogva, napbarnította mosolygós arca messziről is úgy hatott, mintha strandról jönne éppen, s mintha a napsugarakkal rendíthetetlen jókedvet is szívott volna magába. Szűk farmernadrágot és testéhez tapadó, rövidujjú trikót viselt, ruházatának e két darabja hiánytalanul kiemelte alakjának arányos körvonalait. Hullámzó járása volt, ami kihívóan kacérnak tüntette fel lényét a bámészkodók körében.

     A sarokra érve, alig néhány lépésre a magyaroktól megállt, körbenézett, mint aki óvakodik figyelmetlenül lelépni a járdáról. De nem lépett az úttestre, a sarkon se fordult be, hanem várakozni kezdett, ahogy körülötte mindenki más.

     – Hé, bébi! A csajok este szoktak ide kiállni, mikor nagyobb a kereslet irántuk – szólt felé a lapos orrú, lefittyedő szájával elégedetten nyugtázva a mellette állók egyetértő bólogatását. – Ha nem tudnád, tündérkém, mi most mindannyian melózni készülünk, senkinek sincs ideje etyepetyézni, meg aztán sóherek is vagyunk e pillanatban, de ha este jössz ide, mindegyikőnknek lesz elég lóvéja.

     A többi csoportból is feltehetőleg hasonló megjegyzések érkeztek a lány felé, aki most ugyan összeszorította száját, a mosoly azonban nem olvadt le az arcáról, semmi jelét nem mutatta annak, hogy a hozzá intézett soknyelvű szavak közül melyiket érti. Tekintetét nem fordította egyetlen férfi irányába se, a közeledő autókat figyelte, meg azt, hogy körülötte a férfiak miként cselekszenek, amikor megáll egy autó a járda mellett.

     Hamar megállapíthatta, mi a teendője, mert a legközelebb érkező Opel Kadetthez már ő lépett oda elsőként. A korosodó osztrák parasztnak kikerekedtek a szemei, cuppantott is egyet elismerése jeleként, végül mégis nemlegesen rázta meg kopasz fejét, s két megtermett fiatalembert intett a kocsijához. Az egyik, nehogy a bürger esetleg meggondolja magát, durván félretolta a lányt, és társával együtt már be is telepedett a hátsó ülésre.

     A lapos orrú most nem is titkolt kárörömmel, nagy hangon jegyezte meg.

     – Mondtam neked, hogy este kelendőbb lennél.

     A lány ezúttal a hang felé fordult, s noha most sem adta jelét, hogy értené is, amit hallott, változatlanul mosolyogva szemügyre vette a magyar csoportot.

     – Nehogy azt hidd, hogy aki ilyenkor idehajt, annak az ágyban kell segítség – villantotta meg hiányos fogsorát a lapos orrú. Hárman vele együtt nevettek, egyikük fülsértően éles hangon, csak a vékonydongájú, nyúlánk fiú arca maradt komoly. Le nem vette szemét a lányról, úgy szólt oda a hangadónak.

     – Lánynak is akadhat valami munka, ha már dolgozni akar.

     A lapos orrú elrugaszkodott a kerítéstől, szembefordult a nyúlánk fiúval, s leplezetlen gúnnyal oktatni kezdte.

     – Hol élsz te, apuskám? Ne most akarjon melózni. Este meg éjszaka annyi melója lehet, amennyit nem szégyell elvállalni. – Egy bokszoló mozdulattal elhúzta öklét a nyúlánk fiú orra előtt. – Te kis naiv! Este jöjjön, akkor mi is adunk melót neki. Vagy te talán futni hagynád??

     Hirtelen megperdült, odapattant a lány elé.

     – Hozzám gyere este, bébi, mert ettől a mulyától annyi melót se kapsz, mint most az prosztó sógoroktól. Érted, amit mondok?

     A lány szótlanul hátat fordított neki. A lapos orrú megragadta a vállát, erőszakkal visszafordította, mialatt másik kezével a nyúlánk fiúra mutatott.

     – Er nichts arbeit. Az ilyen azt sem tudja, mire lehet használni téged. – Bal kezét a lány orra elé tolta, jobb kezének mutatóujjával félkört rajzolt a karóráján. – Abend. Ich habe geld. Du arbeits mit mir.

     Akart még valamit mondani, de társainak egyike rákiáltott.

     – Ne udvarolj! Itt az emberünk.

     Mikrobusz húzott a járdaszegélyhez, a lapos orrú magára hagyta a lányt, s a többiekkel együtt elindult a mikrobusz felé. Utolsónak a nyúlánk fiú is be akart szállni, ám az osztrák, kezének egy tiltó mozdulatával megállította.

     – Vier sind genug – mondta minden sajnálkozás nélkül.

     A fiú csalódottan lépett hátra, s amint megfordult, pillantása összeakadt a lányéval.

     – Látod, nem mindenki szerencsés – vetette oda neki, majd még egy esetleges válaszra sem várva, felszakadó sóhaj kiséretében magának jegyezte meg: – Lehet, hogy neked is tényleg este kéne kiállni ide.

     Aztán már el is fordította figyelmét a lányról, a sorban érkező autókat pásztázva lépett a járda szélére, hogy első legyen, ha valaki int neki.

     A lány követte példáját, s néhány lépésre a fiútól ő is az autókat kezdte lesni.

     A placcon állók száma gyorsan fogyatkozott, s úgy tűnt, a lány is, a fiú is hiábavalóan kísérti a szerencsét. Kisvártatva azonban egy Volkswagen kombi állt meg közvetlenül a lány előtt, vezetője kiszólt valamit, amire a lány rábólintott, majd gyorsan be is ült az autóba. Az autó gurult néhány métert, s az osztrák paraszt már éppen inteni akart még valakinek, amikor a lány megbökte, s a közelükben álló nyúlánk fiúra mutatott. Az osztrák vállat volt, jelezve, hogy neki mindegy, a lányra bízza a választást.

     A lány letekerte az autó ablakát és kiszólt a fiúnak. Magyarul.

     – Itt akarsz ácsorogni estig? Szedd a lábad, ha dolgozni akarsz.

     A fiú meglepődve nézett az autó felé, fülig pirult, s hirtelen keletkezett zavarában nem tudta eldönteni mitévő legyen. Néhány pillanatig még tétovázott, aztán egy ugrással ott termett az autónál és elfoglalta helyét a lány mellett.

     Nem tudakolta milyen munkát kínál a paraszt és mennyit fizet érte, ehelyett leplezetlen csodálkozással kérdezte.

     – Te magyar vagy?

     – Nem mindegy? – kérdezett vissza a lány rejtélyesen mosolyogva. – A lényeg az, hogy neked is van munkád. Vagy nem ezt akartad?

     – De – felelte a fiú, – ezt is.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf