Deák Mór: Vízmelegítő

  meruloforraloMit keres ez itt?
  Nagybátyám két térde közé lógatta a karját, keze ökölbe-ökölbeszorult. Nem jó jel, gondoltam, ha valamit nem értett, vagy nem akart érteni, ütött. Fehér foltok voltak ezek az öklök élete térképén, ha ivott, márpedig ivott, nem is emlékezett, merre jártak.
  Mit keres ez itt?
  Tudtam, kiről beszél, csak azon csodálkoztam, hogy eddig nem vette észre. Pedig kocsmába menet napjában többször s láthatta a tó partján a keszeg embert, amint mozdulatlanul üldögél és bámulja a vizet.
  Mit keres ez itt?
  Ez már az a hangja volt, amivel saját magát hergelte, lovallta, vadította. Uhuhuh, keszeg ember, az öklök fehér foltjai ide-oda jártak, megsajnáltam a térkép nélkül bolyongókat, mit, mit, mormogtam, hát a fiát.
 Nagybátyám fölkapta a fejét, szeme sárga volt, mint a sivatagok színe a térképeken, a fiát keresi?
  Bólintottam.
  A tóban?
  Ismét bólintottam.
  Honnan tudod?, de már a szemei kezdtek tisztulni, barnák lettek, mint a térképek dombjai, láttam, hogy rájött, megkérdeztem tőle, feleltem.
  Az ő fia volt?, az öklök szétnyíltak, ráfonódtak a pálinkára, az istenit, morogta, mióta ül ott?
  Három napja, feleltem. A keszeg ember három napja ült a tó partján, amibe nyáron belefulladt a fia. Gyakorlatra jött a téeszbe traktorokat szerelni. Sosem találták meg.
  Nem fázik?, krákogta a Pityu, december van, kérdezd meg tőle, vontam vállat.
  Menjünk, morogta a nagybátyám, zsebre vágta a pálinkát, két tenyerét megdörzsölte melle magasságában a pufajkáján, hol voltak már az öklök, szemébe néztem, minden térképen minden a helyén volt, megszorította a kezemet, menjünk.
  A keszeg ember görnyedten ült, meg sem mozdult a lépteink zajára, elibe álltam, te vagy az?, legyintett, hoztam valakit, mondtam.
  A nagybátyám odakuporodott mellé, hideg van, komám, nyújtotta oda a pálinkásüveget, a keszeg ember meghúzta, meg a Pityu is és együtt nézték a sötétedő tavat.
  Oda az enyémek is, a keszeg ember nagybátyám felé fordította reménytelenül üres arcát, oda?, kérdezte, mintha csillant volna valami a hangjában, de talán csak egy törött üvegcserép, elvitte őket az asszony.
  A keszeg ember visszafordult a vízhez.  De megvannak, mondta, az enyimnek meg még a teste sincs meg.
  Hol voltál eddig?, tolta elé a butykost a nagybátyám, jöttem, ahogy tudtam, felelte a keszeg ember.
 De tényleg, hol volt?, kérdeztem én is, a keszeg ember megcsóválta a fejét, széthúzta magán a ködmönt, fekete-fehér csíkos fölső volt rajta, jobb, ha te azt meg nem tudod, kiskomám.
  A pálinka elfogyott, a térkép fekete lett, de az én nagybátyám térkép nélkül is eltalált a Benedanagy kocsmájáig, gyere, komám, unszolta a ködmönös keszeg embert, muszáj kicsit megmelegedned.
  Ő az?, kérdezte a Benedanagy, előrefutottam megmondani, hogy jön a Pityu a keszeg emberrel, annak veszett oda a fia nyáron, de hogy meg se találtuk, sóhajtott föl valaki, ő, bólintottam, és mindenki levette a sapkáját, amikor a ködmönös keszeg ember belépett a kocsmába.
  Jó estét, köszönt, megtámasztották a pultot a nagybátyámmal, erre a vendégem, mondta a Benedanagy, amikor elétette a pálinkát, eltátottam a számat, ilyet se hallottam még tőle, üljünk le, invitálta a Pityu, köszönöm, bólintott a keszeg ember.
  Erre meg én hívom meg, állt meg az asztal mellett a Rontó bácsi, a következő meg az enyém, szólt át a hétlányú ember, lassan odagyűlt mindenki, de nem szólt senki, nem beszélt senki, csak a poharak koccantak a néma csöndben.
  Kintről azt hihették, üres a kocsma, de a betódulók hamar elcsöndesedtek, ki odahúzott egy széket, ki csak álldogált, de a keszeg ember előtt soha nem ürült ki a pálinkáspohár.
  Egyszer aztán előredőlt a ködmönös ember, a könyökhajlatába fúrta a fejét, s olyan zokogásban tört ki, mint aki még sohasem zokogott. Hátrahőkölt mindenki, csavargatta a fejét, én is tekintgettem jobbra-balra, nono, szólt valaki, ej már, így egy másik, de a keszeg ember csak zokogott, fiam, szakadt ki belőle, a fiam fázik abban a hideg vízben.
  Csönd lett, ha lehet, még nagyobb csönd, tanácstalan csönd, tehetetlen csönd.
  Pityu!, rángattam meg akkor a nagybátyám pufajkájának az ujját, mit akarsz, dörmögte, de láttam, hogy nem haragszik, neked van az a ruszki vízmelegítőd, az van, mondta a Pityu, na?, reménykedtem, szuggerálva a megoldást, na!
  Van hosszabbítótok? Hosszabbítója kinek van? nézett körbe a nagybátyám, nekem!, kiáltotta valaki, nekem is!, volt mindenkinek, a tónál találkozunk!, no gyere, komám, ölelgette föl a keszeg embert a Pityu, gyere, nem fog fázni a fiad.
  Ünnep volt aznap éjjel a tó partján. Hosszabbítót mindenki hozott, összedugdostuk, lámpa is került, pálinka is akadt, még a Mamakettő és a Rontó néni is megnézte, mi történik, a ködmönös keszeg ember remegő kezében már sercegett a ruszki vízmelegítő, dugjam bele?, kérdezte, ünnepélyesen bólintott mindenki, s amikor a vízből fölcsapott egy kis pára, ahogy beletette, kitört az éljenzés.
  Melegszik?, kérdezte minduntalan a keszeg ember, a szeme ragyogott, és nem a pálinkától, melegszik, nyugtatta meg hol ez, hol az, nem fázik már a fiad, nyugodj meg.
  A többiek lassan elszállingóztak, mi maradtunk legtovább vele, a Pityu meg én, ez itt maradhat?, reménykedett a keszeg ember, persze, mondta a nagybátyám, valamivel melegíteni kell a vizet, hogy ne fázzon a fiad.
   Másnap szombat volt, reggel a kocsmában kezdtük a napot, ahogy szoktuk,  amikor a ködmönös keszeg ember betántorgott, görnyedten a rengeteg hosszabbító súlya alatt. Odalépett a nagybátyámhoz, letette mellé a vízmelegítőt, megölelte és egyetlen szó nélkül kifordult a kocsmából.
  Nem láttuk soha többé.
  Mi történt? De hát mi történt? ordítottak föl többen is, de mi akkor már futottunk, a nagybátyám lihegett, de tartotta a lépést, s amikor odaértünk a tóhoz, csak akkor álltunk meg.

  A tó helyén összefüggő jégpáncél volt, egyetlen éjszaka befagyott a nagy hidegben.
  Csoda, hogy a keszeg embernek nem lett baja. Bezárta magába a tó a hínárt, a vermelő halakat, magába zárta titkait, egy kisfiúval együtt, akinek az apja a börtönből szökött meg, hátha tud még valamit segíteni rajta, hátha segíthet még rajtunk, a Rontó bácsin, a Benedanagyon, a Hétlányú Emberen, a nagybátyámon, rajtam, rajtad, mindannyiunkon.  

(Deák Mór: Anyakönyv című művének részlete. Megjelenik a 2016-évi Könyvhéten, Vár Kiadó gondozásában.)

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf