Petrozsényi Nagy Pál: MAA-MA!

Kopp, kopp, kopp – kopogott az eső a mohos sírköveken. A fiatalember álmosan meredt a lobogó lángokba. A szél pajkosán cincálta a nyárfák üstökét, időnként végigsüvöltött a kidőlt-bedőlt sírbolton, és rálehelt a legényre. De csak a lángok táncoltak feljebb, maga a fiú érzéketlen maradt. Megszokta a hideget, hiszen nemegyszer hált kinn a szabad ég alatt, valamelyik parkban vagy vasúti váróteremben.
– Csáó, haver! – bukkant elő hirtelen két alak a sötétből. – Leülhetünk melléd?
– Felőlem.
– Lu vagyok – nyújtotta kezét barátságosan a férfi, arcán keskeny heg vöröslött, nyilván megkéselték valaha. – Ez meg Zsó – mutatott egy nyúlánk, tizenhat, tizenhét évesnek látszó kócos hajú lányra.
– Felőlem.
– Érdekes név.
– Milyen név?
– Ez a Felőlem.
Az ádámcsutkás, komor arcú fiatalember rámordult.
– Menj a jó édes…!
– Köszi a szíves vendéglátást. Azt hiszem, jobb, ha elpályázunk innen – szólt oda az öreg Zsónak bizonytalanul.
– Hová?
– Miután a villámat éppen tatarozzák, csakis az állomásra mehetünk.
– Még csak az hiányzik, hogy megint belénk kössenek a hekusok. De te mehetsz, nem vagyunk egymáshoz láncolva.
Az öregember tétován toporgott. Érezte, hogy a csaj irtón unja már, és faképnél fogja hagyni egy szép napon. Mit egy szép napon, akár ma este is. Tulajdonképp már az is csoda, hogy eddig is várt ezzel.
– Jólesik a tűz így ősz derekán – kuporodott Zsó a fiúhoz, beletúrt a szatyrába, és előkapart belőle egy jókora füstölt szalonnát.
– A vacsorám – mosolygott a fiúra, rátűzte egy ágra, és a tűz fölé nyújtotta. Hallgattak. A sercegő hús szaga elárasztotta a sírboltot.
– Kérsz? Két kiló dekánként. Nyugi, csak vicceltem. Nesze! – vágott le egy darabkát a szalonnából, kenyérből. – Jó étvágyat!
– Nekem nem adtok? – futott össze a nyál az öreg szájában.
– Hát te itt vagy még?
– Miért, azt akarod, hogy elmenjek?
– Én semmit sem akarok. Mész, maradsz, nekem aztán tök mindegy.
– Akkor elmegyek. Akár végleg is, ha neked annyira tök mindegy.
– Isten áldjon, apuskám!
Az öreg lehajtott fejjel sompolygott ki a romokból. Amitől tartott, bekövetkezett, ha nem is éppen így képzelte el a búcsúzást. Kár, mert amúgy kötődött a leányhoz. Mintha a saját lánya lett volna. Csak hát hiába, ha a lány nem csípi, amin nem is csodálkozik egyébként, mert ki a franc csapódna egy ilyen nyápic véncsonthoz, aki még egy patkánytól sem tudná megóvni.
– A faterod?
A lány hosszan nézett a botorkáló tag után. Talán nem kellett volna ilyen kurtán-furcsán dobnia. Igaz, eddig még nem sok haszna volt belőle, de egész frankó a rizsája, és rendesebb is, mint a többiek, akik csak megdugni akarják. Mint a mostohaapja például, hogy a nyavalya esne a vén kecskébe.
– Nem, csak úgy hozzám csapódott.
– Vagy te őhozzá.
– Ezt most mondod, vagy kérdezed?
A fiú legyintett, és előhúzott a zsebéből egy üveg pálinkát.
– Meghúzod? Két kiló decinként. Nyugi, csak vicceltem – idézte a lány szavait tréfásan.
Ittak. Az erős ital jólesően áradt szét a testükben.
– Honnan jöttél? – oldódott meg a nyelve lassanként.
– Hát onnan – biccentett balra a leány –, a Tisza mellől.
– Én meg a Dunántúlról. Hány éves vagy?
– Tizennyolc.
– Már? Nem néztem ki belőled. Melyik gyermekotthonból lógtál el?
– Egyikből sem, csak a mostohaapám…
– Elkergetett otthonról?
– Naná!
– Aha, és… izé… előbb vagy utána?
– Tessék? – pirult el a csenevész, gyerek képű tinédzser.
– Oké, hagyjuk, csak az nem fér a fejembe, hogy tűrhette ezt a muterod? Mert aki az ilyesmit elnézi, az annyit sem érdemel, hogy leköpjék.
– Hohó, álljon meg a menet! – pattant talpra még pirosabban, mint azelőtt. – Te sértegeted az anyámat?
– Csak be ne kapj, babuci! – nevette el magát a fiatalember. – Én csak úgy kérdeztem, de ha ettől bekattansz, ne válaszolj, sőt, akár el is mehetsz, ha jólesik!
Zsó tétován meredt a fiúra. Igen, az lenne a legjobb, ha az öreg után szaladna, aki ha nem is izompacsirta, madárijesztőnek még elcsúszik. Más szóval nehezebben férnek hozzá a tökösök. Na nem azért, mintha ő nem dugna, de nem akárkivel, az istenit, azt meg végképp nem szeretné, ha kirabolnák és meg is vernék egyúttal.
– Good bye! – szedte össze a cókmókját, és még egyszer kibámult a zuhogó esőbe; csak ez az átkozott eső ne folyna úgy, mintha dézsából öntenék.
– Bye!
És ha az öreg is lelécelt, ha felült egy vonatra, és odébbállt egy várossal? Hm, mégiscsak visszaül a tűz mellé. Itt viszonylag meleg van, és… Hogy a gutába nem jutott eddig az eszébe! A változatosság kedvéért csatlakozhat ehhez a nyakigláb, de jókötésű pókhoz is. Mellette aztán biztosan nem kéne örökké attól félnie, hogy jártában-keltében megkettyintik valamelyik sötétebb utcában.
– A keservit, hogy esik! Azt hiszem, inkább maradok.
Visszaült a tűz mellé, és együtt révedtek a lobogó lángokba.
– Te hány éves vagy?
– Harminc – rezzent össze a fiatalember.
– Ilyen öreg?
– Ilyen.
Kopp, kopp, kopp. Az ég fülsüketítően mennydörgött, és a villámok fenyegetően cikáztak a temető fölött a magasban. Egy közeli kocsmában részeg ember kornyikált.
– Na, én lefekszek – ásított a dunántúli, kikapart hátizsákjából egy takarót, és jó éjszakát kívánt a leánynak.
Újabb dörrenés, még hangosabb, mint az előbbi, amitől a lány ijedten vetetette magát a férfi mellére.
– Bocs, kicsit félek a dörgéstől. Egyszer gyerekkoromban... Megengeded, hogy melléd bújjak, amíg vége lesz a viharnak?
– Felőlem!
Már megint ez a felőlem! Úgy nézem, nehéz dolgom lesz a csávóval – bizonytalanodott el a Tisza melléki. Eltelt öt perc. A férfi nem mozdult.
– Brr, de hideg van! Átölelhetlek két percre?
Nem válaszolt. Ölelje csak, bár elég rusnya a babuci. Se arca, se alakja, még a dorongja se áll fel tőle. A lány türelmetlenül várt még egy picikét, s miután a férfi továbbra sem nyúlt úgy hozzá, ő nyúlt a macsóhoz.
– Hé! Nem tudsz aludni?
– Dugj meg már, te fatökű!
– Micsoda? – pörgött be a férfi, ugyanakkor fel is izgult a tinitől, s már döfködte is befelé a dorongját. – Na, milyen voltam? – gurult le két perc múlva lihegve, de elégedetten a leányról.
– Szuper! – tapogatta meg a lány elgyötört tagjait.
De hisz ez egy vadállat! Ha ennek ilyen a hetyegés, inkább egyedül lődörög az utcákon.
– Ne félj, te is jó voltál, és hogy lásd, ki vagyok, veszek neked holnap egy parfümöt – csípte meg az arcát a csavargó, s nem sokkal utána már fújta is a kását rendesen.
Nemsokára alábbhagyott a vihar ereje, s csupán nagy ritkán mennydörgött, villámlott. Lassanként a tűz is elaludt, és vele a Tisza melléki leány is.
Reggel arra ébredt, hogy a férfi keményen csöcsörészi a melleit.
– Hagyj! Nem akarom!
A férfi értelmetlenül pislogott.
– Csajok! A franc ért titeket, hiszen az éjjel még annyira akartad.
– Az az éjjel volt.
– Várjunk csak! Azt hiszem, kezdem pedzeni: kevesled a parfümöt. Eh, ezen aztán ne múljék! Veszek neked még egy szappant is.
– Becsszavadra?
– Becsszavamra.
– Meg egy babát, ha már annyi lóvéd van – csillant meg a lány szeme.
– Miiit?
– Egy szép szőke hajú babát, mely azt mondja: maa-ma!
A férfi akkorát nevetett, hogy majd leesett a lábáról. Zsó szeméből egy pillanat alatt kihunyt a ragyogás, összekapta cókmókját, és búcsút intett a férfinak.
– Dilis ribanc! – mormogta a férfi, s pár perccel később maga is kiballagott a sírboltból.
Fiatalok, csövesek.
Egyik ment jobbra, a másik balra. A felkelő nap szomorúan mosolygott rájuk az égboltról.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf