Bene Zoltán: Míg kitavaszodik

Rókus behúzta maga mögött az ajtót, vállára vette kopott sporttáskáját, egyik kezével megmarkolta elnyűtt bőröndje fülét, másik kezével a lábához simuló papírdoboz spárgáját, amellyel összekötözte, hogy szét ne essen, azzal elindult. Vissza se nézett. Ebbe csaknem belepusztult, de nem nézett hátra. Lebotorkált a lépcsőkön, ki a lépcsőházból az utcára, a megállóban felszállt a hármas számmal jelölt villamosra, majd négy megállót követően leszállt róla, hogy egy kis keresztutcában álló, málladozó vakolatú parasztház kapujánál megállapodjék. Itt lakott Bözsi néni, a kellemetlen szagú özvegyasszony, akinél Rókus szobát bérelt. Bözsi néni ezúttal éppúgy barátságtalanul fogadta új albérlőjét, mint előző délután, amikor egyezségre jutottak a bérlet feltételeiről, ez azonban Rókust egy cseppet sem zavarta. Új életterében, a négyszer ötös, dohos szobában, amelyben egy ősöreg szekrény, egy foszlott matracú heverő, egy íróasztal, egy szék, egy komód és a sarokban egy állványon lavór állott, kipakolta minden ingóságát: ruháit, könyveit a sporttáskából és a bőröndből és számítógépét a spárgával többszörösen átkötözött a papírdobozból. Miután imígyen beköltözködött, visszatért az odakint tomboló fülledt nyárba.
    Bóklászott az utcákon, s minden szembe jövőre ráköszönt. Senki nem köszönt vissza, ám ez Rókust fikarcnyit sem érdekelte. Végül betért egy Tölgyfa nevű kiskocsmába, amelynek barátságos kerthelyiségében helyet foglalt, és fröccsöt iszogatott. Így képzelte el hátralévő életét: üldögél eme kiskocsma (Tölgyfa) árnyas kerthelyiségében, és fröccsöt iszogat. Zsebében egymillió forint lapult, amíg abból tart, fenntartható a terv. Rókus elégedetten elmosolyodott, és intett a pincérnőnek, hogy hozzon még egy fröccsöt. A pincérnő bólintott, és csakhamar kihozta a rendelést, közben megmutatta Rókusnak hosszú és barnára sült combjait, de nem ért el általuk semmiféle hatást. Rókus nem kívánt hölgyekkel ismerkedni, viszont nap mint nap ott ücsörgött az árnyas kerthelyiségben, és itta a rizlinget szódával.
    – Maga olyan magába forduló típus – szólította meg egyszer a barna combok gazdája.
    – Maga viszont tolakodó – hárította el a közeledést Rókus, vérig sértve ezáltal a pincérnőt, aki ezt követően legszigorúbban csak a három lépés távolság betartásával szolgálta ki. Ennek Rókus határozottan örvendett.
    Már öt-hat hete éldegélt a nem túl kellemes szagú Bözsi néni albérlőjeként, mikor egyik reggel bekopogott hozzá az özvegyasszony.
    – Rókus úr – mondta, mikor csúnya feje megjelent az ajtónyílásban. – Megtenné, hogy itthon marad, amíg elmegyek orvoshoz?
    – Nem szívesen – dörmögte Rókus.
    – Tegye meg mégis! – kérlelte Bözsi néni. – Tudja, három napja hozzám költözött a fiam, s nem hagyhatom magára. Beteg szegény. Semmit nem kell tennie, csak maradjon itthon. Én hamar megjövök!
    – Nem bánom – vonta meg a vállát Rókus, és becsukta az ajtaját.
    Ezt követően hetente egy-két, később két-három alkalommal az özvegyasszony megkérte Rókust, hogy maradjon otthon, amíg ő ide-oda-amoda elszalad ügyes-bajos dolgait intézni. Rókus beletörődött, hogy nehéz az élet, és eleget tett főbérlője kérésének, s ezeken a napokon csak később látogatta meg az árnyas kerthelyiséggel bíró, Tölgyfa néven közismert kiskocsmát, annál is inkább, mert az ősz, majd a tél beálltával kénytelen volt a tető alatt, a falak között fröccsöt iszogatni, ahol óhatatlanul tanújává vált a kocsmában folyó életnek, ami egyáltalán nem érdekelte, sőt: idegesítette.
    Egy alkalommal azonban, mikor főbérlője ismeretlen fiát vigyázta, úgy határozott, hogy megnézi magának ezt az embert, aki miatt csak később indulhat útnak, s ezáltal voltaképpen korlátozzák a személyes szabadságában. Benyitott hát a háznak abba a fertályába, ahol az özvegyasszony élte életét. Először észre sem vette. Csak meresztgette a szemét, csak nézelődött, csak keresgélt, de nem látott semmit. Azt sem tűnt fel neki, hogy főbérlője hazatért.
    – Mit keres, Rókus úr? – hallotta egyszerre Bözsi néni hangját.
    Összerezzent, mint akit rajtakapnak valamin.
    – Gondoltam, bemutatkozom a fiának – hebegte.
    – Ott ül a sarokban – intett Bözsi néni a fejével a sarok irányába. – Csak bátran!
    A sarokban valóban ült egy alak, Rókus nyilván látta is, mikor keresgélt, de nem gondolta, hogy élőlény. Emberhez például csak igen távolról hasonlított, viszont ha jobban megfigyelte, megállapíthatta, hogy halkan szuszog. Utána már meg tudta különböztetni a testét a fejétől, és azt is látta, hogy a szemeit körbe-körbe forgatja. A lábait maga alá húzta, a karjait a háta mögé dugta. Csirkemelle volt és nem nyomhatott többet harminc kilónál.  
    – Mi történt vele? – kérdezte Rókus elborzadva.
    – Képtelen volt elviselni a válást – felelt Bözsi néni. – Öngyilkosságot kísérelt meg. Méreggel. Túlélte, de látja, mi lett belőle.
    – Látom – sunyta le a fejét Rókus.
– Viszont látásra! – köszönt, és útnak eredt.
    Megszokott kiskocsmájába tért, a Tölgyfába, megszokott fröccsét iszogatta, ám ezúttal nem csak maga elé bámult, hanem maga körül is nézelődött. Ez meglepte a Tölgyfa törzsközönségét.
    – Mondja, miből él maga? – lépett hozzá a barna combú pincérnő (aki barna combjait hónapok óta hosszú szárú nadrágba rejtette), és közben egy nedves ronggyal letörölte az asztalát.
    – Elváltam. A feleségem új pasasa kifizette a részem a lakásból, amennyi szerintük járt, azt élem föl – ismerte be Rókus csöndesen.
    – Akkor ezért olyan mogorva és olyan durva – állapította meg a pincérnő békülékenyen.
    – Bocsánatot kérek – suttogta Rókus.
    – Semmi baj – legyintett a nő. – Régóta dolgozom a szakmában, föl se veszem az ilyesmit! Hanem azt árulja el, mihez kezd, ha feléli azt a pénzt?
    Rókus erre nem válaszolt semmit, csak ingatta a fejét.
     – Nem kell úgy összezuhanni! – simította meg Rókus kócos haját a pincérnő, és továbblépett, hogy a következő asztalt törölje le.
    – Én nem zuhanok össze – motyogta Rókus. Felállt, fizetett és távozott.
    Hazatérvén dohos albérletébe, leemelt egy könyvet a polcáról, és bekopogtatott Bözsi néniék ajtaján.
    – Gondoltam, felolvasok a fiának – mentegetőzött, mikor főbérlője szigorú arccal kinyitotta az ajtót.
    – Azt lehet – engedte beljebb Bözsi néni Rókust, és Rókus ezúttal nem is érezte az özvegy bántó szagát. A sarokba ment, leült, olvasni kezdett. Az emberroncs csak forgatta a szemeit. Rókus olvasott rendíthetetlenül. Mikor abbahagyta, s elbúcsúzott, Bözsi néni még utána szólt:
    – Holnap ugye befejezi? Érdekes történet.
    – Holnap befejezem – egyezett bele Rókus. – És minden nap olvasok majd, amíg fel nem élem a pénzem.
    – És utána? – ráncolta össze a szemöldökét az özvegy.
    – Utána tavasz lesz – válaszolt Rókus. – És elviszem a Tölgyfa pincérnőjét kirándulni a hegyekbe.