Bányai Tamás: Amikor rossz idők járnak

Egy papírbálán ültünk a nyomda udvarán, Harry meg én, és cigarettáztunk, mit sem törődve a dohányzást tiltó táblákkal. Harry csukott teherautójából bömbölt a zene, ütemére lóbáltuk a lábunkat, tétlenül élveztük a délutáni napsütést. Szép, tavaszias nap volt, hosszú idő óta először valóban meleg. A nyomda területét mindenki elhagyta már, hetek óta csökkentett műszakban dolgozott az, akit eddig még nem bocsátottak el.
    Ez volt a mi nagy bajunk. Nem elég, hogy régen megszűntek a túlórák, még a rendes műszakból is lefaragtak jócskán. Csúnya érvágás volt ez mind a kettőnknek. Vagy három éve túlóráztunk megszakítás nélkül, nem mondom, hogy mindig szívesen, sokszor lett volna kedvünk inkább sügérre halászni, de dolgoztunk keményen, napi tizenkét-tizennégy órát, szombaton is nyolcat, s persze kerestünk is szépen. Megszoktuk a jó fizetést. Harry két új kocsit is vett az elmúlt évben, magának a csukott teherautóját, feleségének meg egy Ford Mustangot. Én meg a motorcsónakot vettem, amivel halászni jártunk szabad vasárnapokon. Hű, de nagyon szerettem! Talán azért, mert még odahaza, a Dunaparton mindig egy jó csónakról álmodoztam. Harry ugyancsak irigyelt érte. Mondogatta is folyton: rövidesen ilyet vesz majd ő is, csak erősebb motorral. A gyomra sosem volt képes bevenni, ha valaki jobb vagy gyorsabb volt nála. A Mustangot is azért vette, hogy ő száguldozhasson vele, felesége csak munkába járáshoz használta.
    Egyikőnk sem mondta ki, de most is, a papírbálákon üldögélve, az járt a fejünkben, miből fogjuk kifizetni a következő részleteket. Mi az, hogy a következő? Egy-két részlettel már így is el voltunk maradva. Sokáig reménykedtünk, nincs semmi baj, ez az egész csak átmeneti állapot, de épp az előző nap mondta az öreg Dan, hogy ne számítsunk javulásra, rosszul megy most a cégnek, de lehet, hogy az egész országnak is, mert a nyomda két ügynöke hiába járja lóhalálában az államokat, mindig megrendelés nélkül, üres kézzel térnek vissza. Az öreg Dan meg csak ismeri a dörgést, húsz éve van a cégnél, szinte alapítótagnak számít, ha valaki, hát ő pontosan tudja, mi várható.
    Kezdtem unni a tétlen ücsörgést, aztán meg szomjas is lettem.
    - Ihatnánk egy sört - mondtam, de Harry csak lemondóan legyintett. Kihalászta indiánfejes kabala ötcentesét a zsebéből, odadugta az orrom alá, ebből rögtön megértettem, egy vasa sincs. Az én zsebemben sem csörgött több ötven centnél, vajmi kevés két doboz sörre.
    Aztán Harry vigyorogni kezdett, vastag szája fülig szaladt, s közben pislogott, mint mindig, amikor valami világrengető ötlete támadt.
    - Van pénz, csak le kell hajolni érte - mondta sokat sejtetően, és én isten bizony majdnem leköptem, úgy felingerelt.
    - Nézz csak körül! Itt a rengeteg papírbála. Mit gondolsz mit csinálnak ezekkel?
Na kitalálod, te tyúkeszű magyar?
    - Eladják a papírgyárnak.
    - Csak van eszed. Így talán arra is rájössz, hogy ezt mi is megtehetjük. Egy-egy bála legalább ötven dollár.
    Rögtön megértettem, és - isten bocsássa meg - nem arra gondoltam, hogy lopás ez, kirúghatnak érte, ha rajtakapnak, hanem arra, hogyan szállítsuk el ezeket a dögnagy papírhalmazokat. De Harrynek már kész terve volt.
    - Nézd meg a két szerelőt, hol és mit ügyködnek.
    Nem kellett biztatnia.  A két szerelő az épület másik végében bütykölte a négyszínnyomású offszetgépet, csak a lábuk látszott ki a hengerek mögül. Mire visszaértem, Harry már fel is kapott egy bálát a villástargoncával.
    Az első bálával volt egy kis bajunk, az istennek sem akart beférni Harry teherautójába. Nagy nehezen csak bepréseltük, a második már könnyebben ment. Közben összetörtük Harry egyik féltett hangszóróját, amit hátul tartott. A csodálkozástól leesett az állam, máskor ilyen esetben már elszabadult volna a pokol, Harry dühöng, szitkozódik, de most csak annyit mondott:
    - Sebaj. Majd veszünk egy újat.
    Még a jókedvünk is visszatért. Útközben integettünk a lányoknak, fütyürésztünk, mintha a tóra tartanánk éppen gondtalanul horgászni. Hát persze! Hamarosan megint lesz pénzünk, feltölthetjük a hütődobozt is sörrel.
    A papírgyár kapujában öreg portás igazított útba. Nem volt beszédes, csak egy karmozdulattal mutatta, merre menjünk. A hulladéktelep bejáratánál mérlegre álltunk a teherautóval, egy vörösnyakú hegyilakó lemérte a súlyát, felírta, aztán intett, hogy mehetünk ledobni a bálákat. Ez sem volt beszédesebb a portásnál, egy szóval sem mondta, hova rakodjunk le.
    - Jól csinálják - mondta Harry, - legközelebb még néhány súlyos kődarabot is hozunk magunkkal, hadd fizessenek azért is, ha már a kutya sem ellenőriz itt semmit.
    Néhány percig csalinkáztunk a papírhegyek között, végül a kerítés mellett találtunk egy üres helyet. Harry feltornázta magát a platóra, tolta kifelé a bálát, én meg húztam. Rohadt nehéz volt. Hiányzott a villástargonca. Körülnéztem, akad-e segítség a közelben, de teremtett lelket sem láttam az egész telepen. Az okos Harrynek megint igaza volt.  Lazán kezelik itt a dolgokat. A kocsit sem vizsgálják át, a telepen sem őrködik senki, így még a kövektől is simán megszabadulhatunk legközelebb, csak bírja majd a teherautó.
    Nagy kínkeservesen legörgettük a két bálát, elégedetten dörzsöltük kezeinket, amikor végeztünk.
    - Hát ez meg volna! - rikkantott Harry. - Most aztán gyerünk a pénzért!
    Visszahajtottunk a mérleghez. A vörösnyakú ismét lemérte a kocsit. Pontosan nyolcszáznegyvenhárom font volt a különbség. Szép súly, szép összeg. Mivel én ültem az épület felől, én nyújtottam a karom a pénztárablak felé. A vörösnyakú számolgatott, aztán a markomba nyomott két egydollárost meg ötvennégy centet.
    Érted ember? Két dollár ötvennégy centet!
    Mutattam Harrynek, aki menten elsápadt, aztán meg elvörösödött, bivaly nyakán csak úgy duzzadtak az erek. Kiugrott a kocsiból és berontott az épületbe. A vörösnyakú már becsukta a pénztárablakot, így nem hallhattam, mit beszélnek, csak azt láttam, hogy Harry ágál, hadonászik vadul, épp hogy fel nem dönti a vörösnyakút íróasztalával együtt.
Még mindig dühöngve jött ki az épületből, beugott a kocsiba, és úgy taposott a gázpedálra, mint aki soha többet nem akar megállni.
    - Harminc centet fizetnek száz fontért - morogta. - Ha valami, hát ez aztán rablás.
    Talán, hogy lehiggadjon, vagy a gondolatomat olvasta, megállt egy kocsma előtt. Odabent majdnem hideg volt, az a bolond kocsmáros már járatta a légkondícionálót. Kora délután lévén, a szerencsésebbje még javában dolgozott, a kocsmároson kívül senki nem tartózkodott a helyiségben. Újságot olvasott, és nem úgy nézett ki, mint aki lelkesedik a jöttünkért. A kért sört is úgy rakta elénk, mintha isten tudja milyen áldozatot hozott volna értünk.
    Mire Harry végzett az első pohár sörrel, jókedve is visszatért valamelyest.
    - Sebaj kispajtás - mondta, - tudod, mi jutott eszembe? Ott vannak a horganylemezek, hidd el, hogy azért már szépen fizetnek. Azért már igen! Nem vicc. Saját szememmel láttam egyszer a nyugtát. Jóval több mint ezer dollárt kapott a nyomda az egyik szállítmányért. Vigyük csak el a tizedét, senkinek nem fog hiányozni, és azért már szép pénz üti a markunkat. Nekem elhiheted.
    Ráhagytam. Megszállt megint az a cudar hangulat, ami a papírbálán ücsörögve kerített hatalmába. Az isten tudja, mit hoz a jövő, bizakodásra semmi okom, és egyre nagyobb a valószínűsége, hogy szeretett csónakom hamarosan elúszik. Éspedig nélkülem.
Nem is maradt más reményem, csak az okos Harry.
    Megittunk még két-két sört, aztán kértük a számlát. A kocsmáros szótlan mogorván odarakta elénk. A végösszeg három dollár tizenkét centre rúgott. Előhalásztam a bálákért kapott pénzt, meg amit még össze tudtam kotorni a zsebemből. Négy cent még így is hiányzott.
    Nem volt mit tenni, Harry kénytelen volt megválni kabala ötcentesétől. Lógatta is rögtön az orrát.
    - Azt hiszem ezek után sokáig fog üldözni a balszerencse - jegyezte meg, tőle sosem hallott siránkozó hangon az ajtóban.
    Engem meg elfogott egy kínkeserves röhögés, az istennek sem tudtam másra gondolni, mint hogy mit kezd majd a mogorva kocsmáros egy cent borravalóval. Harry hiába nézett rám rosszalló tekintetével, nem magyarázkodtam, nem mondtam neki, hogy mások sem szerencsésebbek nálunk. Főleg, ha velünk van dolguk.

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo