Bányai Tamás: Hurrikán előtt

ciklonTrópusi vihar volt, még mielőtt elérte volna Kubát. A kubai szárazföld közelében, csak az irgalmas isten tudja, minek folytán, felerősödött. Santiago de Cubá-ba már mint négyes besorolású hurrikán érkezett meg.
Ez volt a legrosszabb hír.
    - Ide tart. Pontosan ide tart felénk - mondta a férfi. Kézfejével megtörölte homlokát, felegyenesedett, ivott a dobozos sörből.
    Az asszony csak annyit mondott: tudom.
A virágokat hordta belülre. A két kisebbik pálmát az ágy mellé rakta. A fehér orchideát a konyhában helyezte el, a konyhaszekrény és a gáztűzhely közé, a legvédettebb helyre. Ezt a fehér orchideát szerette a legjobban. Óvta, babusgatta.
    Aztán újabb virágokért jött ki a fémvázas mobil lakóházból. A bejárat előtt fehér fakorláttal körbefogott, alig hat négyzetméteres teraszt építettek még tavasszal. Az asszony itt tartotta a virágjait.
    A férfi a jobboldali ablakot táblázta be. Villanyfúróval csavarozta a másfél centi vastag deszkalapokat az ablak fémkeretéhez. Időnként letette a fúrót, ivott a söréből.
    - Úgy oszd be, hogy alig van pár doboz a hűtőben. Az üzletet teljesen kifosztották. Üres polcok tátonganak mindenütt. Még így is hatalmas tömeg állt sorba. Mindent felvásároltak.
    A férfi brummogott valamit, aztán feltekintett az égre.
    Két sűrű felhő közül vakítóan tűzött a nap, mintha most akarná kiadni minden erejét, mielőtt végleg elbújik a felhők mögött. Váltakozó hullámokban fújt a meleg szél. Hol gyengén, éppen csak meghintáztatva a fák leveleit, hol meg viharos erővel, ágakat szaggatva. A felhők is a széljárás szerint táncoltak. Néha csak libegtek a föld felett, néha meg vad forgásba kezdtek, mintha vastag, sötét lepedőket rángatnának az égen. És gyülekeztek. Egymás alá, fölé, mellé, mígnem eltakarták az egész eget.
    - Mégis csak el kéne mennünk - mondta a férfi. Újra kézbevette a villanyfúrót. Két szomszédjuk jóval hamarabb végzett. Mobil lakóházuk, mint két fémből-fából alkotott doboz fogta közre az övékét. - Majdnem mindenki elment.
    - Maradunk! - mondta az asszony ellentmondást nem tűrő hangon. - Itt van mindenünk. Nem hagyjuk itt. Ha elviszi ez a rohadt hurrikán, vigyen el minket is vele.
    A férfi hümmögött, de nem ellenkezett. Végzett az utolsó csavarral is. A fúrógép felforrósodott a kezében. Nyúlt a következő fatábláért.
    - Ahhoz a miszisz Akárkihez, akinél takarítasz, oda is mehetnénk. Beljebb lakik a parttól, és mégis csak egy hatalmas kőépületben. Biztos beengedne minket erre az egy-két napra. Szép nagy lakása van.
    Az asszony felemelte az utolsó cserepes pálmát. A felerősödő szél kis híján kitépte a kezéből.
    - Nem megyünk sehova! - Fakó haja szemébe lógott. Keskeny száját összeszorította, konokul viaskodott a széllel.
    Nemsokára megérkezett az első esőhullám. A férfi épphogy végzett a bedeszkázással. Megkerülte a mobil lakóházat, most szemből kapta az esőt, nem is ment, inkább úszott az árral szemben. Valamivel arrébb a szél és a víz közös erővel letörtek egy nagyobb pálmaágat. A súlyos ág egetverő reccsenéssel dőlt rá egy tetőre.
    A férfi csuromvizes volt, amikor belépett az ajtón. Nagy lavórnyi esővíz követte.
    - Mit mondanak abban a kasztniban?
    Az asszony a tévét nézte. A légkondíciónáló mellett még két nagy ventillátor is kavarta a levegőt. Belül hűvös volt, a férfi meg is rázkódott, amikor nedves trikóját megcsapta a ventillátor szele.
    - Késő délutánra várják - mondta az asszony, és a faliórára nézett. Fél egy múlt öt perccel.
    - Miaminak tart, itt jön át fölöttünk, mi?
    - Azt mondják, de szerintem ők se tudják pontosan. Lehet, hogy mégis elmegy mellettünk.
    - Kockázatos dolog itt maradni - mondta a férfi. Lehúzta magáról az átázott trikót, ledobta a földre. Ő maga a fotelbe roskadt. Alaposan elfáradt. Kora reggel óta dolgoztak mind a ketten. És nagyon igyekeztek, hogy minden rés szigetelve legyen, minden ablak bedeszkázva, minden mozdítható tárgy - virágok, szerszámok, kerti székek, locsolócső, meg hasonlók - behordva belülre, még mielőtt az egyre erősödő vihar belekapaszkodna bármelyikbe is.
    - Nem hagyjuk itt azt, ami a mienk - mondta az asszony. - Magyarországon gondolkodtál volna előre, akkor most nem lennénk itt.
    - Nem volt ott min gondolkodni, te is tudod nagyon jól. Egyszerűen nem volt szerencsénk.
    - Tudom - hagyta rá az asszony. - Sose volt szerencsénk.
    - Na látod! - állt elő rögtön a válasszal a férfi. - Végre te is belátod. Gondolod, hogy most lesz? Most se lesz. Még mindig nem késő! Még elindulhatunk.
    Az asszony nem válaszolt.
    - A part mentén mindenkinek muszáj volt elhagyni a házát. Pedig azok javarészt erősebb építmények.
    Az asszony a televízióra összpontosította figyelmét. A képernyőn egy vízhatlan esőkabátba burkolt riporter jelent meg, egy szálloda bejáratának fedezékében. Előtte a sétányon földig hajladoztak a pálmafák, méteres hullámok csaptak át az úton. A szél sodorta esővízzel hulladék keveredett. Némelyik szinte embernagyságú volt, úgy süvített el a kamera előtt, mint egy lövedék.
    Odakint már jajgatott a vihar, kellő hitelt adva a képernyőn látottaknak. Egyre gyakrabban lehetett hallani egy-egy éles csattanást, mintha bomba csapódna be a közelben. A távolban egy rendőr vagy tűzoltóautó szirénája visított. A mobil lakóház fémlemezei sírós hangon nyikorogtak, ahogy a szél végigsöpörte rajtuk az esővizet. Akár egy zongorista ujjai, amikor végigszaladnak a klaviatúrán. Csakhogy ez egy fülsíketítő, szívszorongató, valóság játszotta szimfónia volt.
    Majd a televízió képernyője fekete lett, alig hallható surrogással megálltak a ventillátorok, kialudt a villany.
    - Lehet, hogy mégis jobb lett volna otthon maradnunk Ózdon? - kérdezte a férfi, inkább önmagától.
    A vaksötétben hosszasan tapogatózott, mire megtalálta az elemlámpát. A halovány fénysugár előbb a televízióra, majd a díványon ülő asszonyra vetődött, akinek arcbőrét, mintha ráfeszítették volna pofacsontjára. Lehunyta szempilláját.
    - Te akartad - mondta halkan. - Nekem jó lett volna otthon is.
    - Azért itt mégis jobb.
    - Nincs biztosításunk, nincsenek papírjaink - jegyezte meg az asszony száraz hangon. - Csak az van, ami itt körbevesz bennünket.
    Ami körbevette őket, az a sötétség volt. A férfi jó munkát végzett, bár még ha lettek volna is itt ott parányi rések, fény azokon sem szűrődött volna át. Odakint komor, majdnem éjszakai sötétség borult a környékre. Vonyított a szél, mint sokezer kutya nagy nagy fájdalmában.
    Az elemlámpa bágyadt sárga fénycsíkot húzott a szobában.
    - Van még valahol tartalék elem? - kérdezte a férfi.
    - Az a te gondod lett volna. Ha van, neked kell tudni, hol.
    A férfi maga elé szórta a sárga fénypásztát, kibotorkált a konyhába. Kihúzogatott néhány fiókot, percekig keresgélt bennük.
    - Az istenfáját! Nincs egy darab se.
    - Gyertya még van valahol - mondta az asszony.
    A csaknem légmentesen zárt helységben megállt a levegő. A férfi hiába volt félmeztelen, mintha egy vastag, sűrű lével átitatott takaróval borították volna le. Mellkasán csomókba tapadt a nedves szőr. Homloka gyöngyözött, tarkóján keskeny csíkokban csordogált a veríték. Az asszony nehezen szuszogott az áporodott levegőben.
    Sikerült végre gyertyát gyújtani. A gyertyafény csak a dohányzóasztal üveglapját világította meg, ha egymásra néztek, mindkettő csak egy merev sziluettet látott a  másikból.
    Közben elszabadult a pokol. A szélfútta vízözön hol halkuló, hol felerősödő víjjogásához erős és hirtelen becsapódások dörgése szolgáltatott aláfestést. Mintha egy megvadult óriás törne-zúzna mindent, ami a kezeügyébe kerül; mintha a mobil lakóházat egy hatalmas marok csavarná meg, a fatáblák recsegtek, a fémfelület csikorgott.
    A férfi a bejárati üvegajtóhoz botorkált. Az ajtó vastag üvege állta a sarat. Azon keresztül csak a sötét vizet lehetett látni, mint a tenger fenekén egy üvegborításos tengeralattjáróból. A férfi attól tartott, a hurrikán még hozzávág valamit az üvegajtóhoz. Akkor menthetetlenül elvesznek.
    Visszatapogatózott a dohányzóasztalhoz, leült a díványra az asszony mellé.
    - Félek - mondta az asszony.
    A férfi nem válaszolt. Megfogta, megszorította asszonya kezét.
Jóval később mondta csak:
    - Valahogy ezt is végig csináljuk.
    Aztán csak ültek és vártak.
Az asszony imádkozott, a férfi meg a fogát csikorgatta.

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


Szózat Egyesület