Nadányi Zoltán: A 155-ös úr

Lecső Vilmos községi írnok a déli gyorssal érkezett Budapestre, hivatalos ügyben, a nyomtatványok miatt. Gyalog vitte utazókosarát a legközelebbi szállodába, a „Turul”-ba.

    -Egyágyas udvari szobát kérek, a legolcsóbbat.

    -155! – kiáltotta a portás és már nyújtotta is a szobakulcsot a szobapincérnek, mint egy exótikus virágszálat.

    -Mennyibe kerül az, kérem?

    -Ötven százalék kedvezménnyel számítjuk uraságodnak. Négy pengő.

    -Rendben van.

    Utazókosarát átengedte a szolgának, kitöltötte a bejelentőlapot, azután a szobapincér kíséretében liftbe szállt. Nagyon meg volt elégedve magával. Biztos fellépésének tulajdonította az ötvenszázalékos kedvezményt.

    A második emeleten állt meg a lift, ez is tetszett neki. És mikor a szobapincér előzékenyen feltárta a 155-ös szoba ajtaját, újabb kellemes meglepetésben volt része. Telefoncsörgést hallott a szobából. Telefon is van, óriási!

    A szobapincér mindjárt a telefonhoz ugrott, belekiabált, azalatt Lecső Vilmos alaposan szemügyre vette a szobát. Legelső, ami feltűnt neki, hogy nem is udvari szoba, hanem utcai. Mi több: a nagykörútra néz. És milyen szép tágas szoba, előkelő bútorzat, földigérő tükör a szerkényajtón. Ejha, ez már beszéd! És az egész csak négy pengő! Mit tesz a jó fellépés!

    Csak egyet nem értett: mik azok a fekete pontok ott a parketten mindenfelé. Fekete ragyás az egész parkett, még az asztal alatt is, mintha parazsat szórtak volna el rajta. Vajon mitől van ez? És hol a szőnyeg?

    -Hát ha nem hiszi, ne higgye! – kiáltotta a telefonba a szobapincér, és lecsapta a kagylót.

    -Mondja kérem, – fordult hozzá Lecső Vilmos – micsodák ezek itt, ezek a feketék?

    -Tetszik tudni – magyarázta a pincér – volt egy nagyon kellemetlen vendégünk. Eldobálta kérem az égő cigarettákat, ő is, meg a társasága is. Attól olyan a parkett. Nagyon garázda vendég volt, kérem, nagyon sok kárt okozott. Hogy mi volt itt, kérem, heteken keresztül, ajjaj! A falakat is bemocskolta, tessék nézni.

    -Sajnálatos dolog – jegyezte meg Lecső. – Egyesek mi mindent megengednek maguknak a mások rovására!

    -Ma reggel végre elment, hálaistennek! Még nem volt időnk, kérem, hogy rendbehozzuk a szobát, de uraságod ugyebár…

    Megcsördült a telefon.

    -Halló. Igen, 155. Nem, kérem, a szobapincér. Elutazott, kérem. El, igen ma reggel. Azt nem tudom, kérem. Hogyan, kérem? Mondom, kérem, elutazott, nem is jön vissza. Dehogy, kérem, a szobapincér. Ne tessék gorombáskodni, kérem, én ezt kikérem!…

    Megint lecsapta a kagylót a szobapincér és szabadkozva fordult a vendéghez:

    -Senkise hiszi el, kérem, hogy az illető úr elutazott. Azt gondolják, csak letagadja magát. Ugyanis az volt a szokása, kérem, letagadta magát. De majd intézkedni fogok, hogy ne háborgassák uraságodat.

    Ezután a szobapincér visszavonult, Lecső Vilmos egyedül maradt. Miután meggyőződött róla a tükör előtt, hogy a megjelenése cseppet se falusias, nekiesett az utazókosárnak, berakta a holmiját a szekrénybe, majd a kabátját, mellényét is levetette és azokat is beakasztotta szépen a szekrénybe. Azután kezet mosott, megette a maradék szalámit és beírta a noteszébe: „Ebéd a ,Turul’-ban: 2 pengő 90 fillér”.

    A telefon megcsördült. Vajon ki keresheti máris?

    -Halló ki beszél?

    -Smilovits férfiszabó. Ön az, Gyuritska úr?

    -Nem, kérem, itt Lecső Vilmos beszél.

    -Gyuricska urat kérem a telefonhoz.

    -Itt nincs semmiféle Gyuritska úr, itt én lakom egyedül, Lecső Vilmos.

    -Hányas számú szoba az?

    -155.

    -Nahát, kérem. Akkor mégis Gyuritska úr lakik ott.

    -Az az úr elutazott, itt most én lakom, Lecső Vilmos!

    -Elutazott? Úgy? No, majd meglátjuk!

    Azzal a túloldalon le is tették a kagylót. Lecső Vilmos jót mulatott a dolgon és arra gondolt, mekkorákat fognak ezen kacagni otthon, Alsócsokonyán, ha majd elmeséli. Most legelőször is elküldi Katókának ezt a látképes levelezőlapot, amit rögtön a megérkezésekor vásárolt a pályaudvaron. Tintaceruzával írta rá:

    Életem! Szerencsésen megérkeztem, a „Turul”-ba szálltam, nagyon szép szo…

    Megszólalt a telefon.

    -Halló, ki beszél?

    Női hang hadarta izgatottan:

    -Maga az, Gyuritska? Klári beszél, a Vilma nővére, együtt van a pénz!

    -Pardon, itt Lecső Vilmos…

    -Hagyja ezt, kérem, semmi értelme. Együtt van a pénz, mondom. Ha tudná, hogyan szereztem! Viláért tettem, nem magáért! Vilma nem élné túl, ha maga…

    -De kérem, itt félreértés van. Én Lecső Vilmos vagyok, Alsócsokonyáról!

    -Hagyja ezt, mondtam már! Hat órára jöjjön a Brazília-kávéházba, ott várom. A kalapomról megismer: zöld kalap, piros toll. Micsoda izgalmak, borzasztó! Hat óra, Brazília, várom!

    A hölgy letette a kagylót, Lecső Vilmos is letette és jóízűt kacagott. Íme, nő is van, pénz is van, csak érte kell menni, a Brazília-kávéházba. Zöld kalap, piros toll! Hej, ha ezt elmeséli otthon Katókának, még talán féltékeny is lesz! Meghatottan gondolt az ő kis feleségére, aki földre szállt angyal. Mindjárt elő is húzta a szekrényből, a kabátja zsebéből Katóka arcképét, meg a gyerekekét is, hosszan elgyönyörködött bennük, megcsókolta őket külön-külön.

    Kopogtattak az ajtón.

    -Lehet.

    -Smilovits úr küldött. A számla.

    -Kinek szól az a számla?

    -Uraságodnak.

    -De hisz ez Gyuritska Tivadarnak szól, én meg Lecső Vilmos vagyok. Semmi közöm hozzá.

    -Igenis.

    A fiú meghajolt, kiment. Ugyanakkor megint megcsördült a telefon.

    -Halló, ki beszél?

    Mély férfihang bömbölte a telefonba:

    -Bikai Farkas beszél, akit maga meglopott!

    -Pardon, itt Lecső Vilmos.

    -Tudom, tudom, magának annyi neve van, amennyit akar, csaló, tolvaj, házasságszédelgő!…

    Lecső Vilmos rémülten tette le a kagylót, ennek már fele se tréfa. Vért egy kicsit, azután felhívta telefonon a portást.

    -Kérem, ezt nem lehet kibírni, folyton rámcsengetnek, valami Gyuritska úr helyett…

    Ebben a pillanatban felszakadt az ajtó, elegáns hölgy viharzott be rajta. Zöld kalap, piros toll. Lecső Vilmos letette a kagylót.

    -Elhoztam a pénzt, a dolog sürgősebb, mint gondoltam, itt van, fogja…

    -De kérem, nagysád, én Lecső Vilmos vagyok, Alsócsoko…

    -Ne beszéljen, a fiú is mondta, hogy maga a Gyuritska.

    -A fiú? Melyik fiú?

    -Aki ott áll az ajtó előtt.

    Lecső kinézett a folyosóra, csakugyan ott állt a fiú, az ajtó előtt.

    -Hát maga mit áll itt?

    -Smilovits úr meghagyta, hogy itt álljak.

    A hölgy dühösen toppantott.

    -Erre most nincs idő! Tegye be az ajtót! Itt a pénz, átadja apámnak, neki nem szabad tudni, hogy én szereztem. Fogja hát…

    Lecsőnek tetszett a helyzet. Egy ilyen szép fiatal, elegáns nő az ő szobájában! Ha ezt Katóka látná! És milyen izgatott a kicsike!

    -Hogy is van ez a dolog? – kérdezte Lecső kedveskedve. – Kegyed, ugyebár, az a Klári, aki nekem telefonált…

    -Mintha nem tudná!

    -Zöld kalap, piros toll, hehe! És ugyebár, van egy Vilma is?

    -Akinek maga házasságot ígért! És a pénzét kicsalta!

    -Nagyon jó! És az a mélyhangú úr, aki nekem telefonált…

    -Az az apám, aki mindjárt itt lesz! És engem itt talál és akkor agyonüt! Vegye már el a pénzt, hadd menjek!

    Lecső nem a pénzért nyúlt, csak a kesztyűs kézért, amelyben a bankjegyek reszkettek.

    -Ugyan, kedves Klárika, megengedi, hogy csak így szólítsam, nézzen meg engem jól és mondja meg igaz lelkére, képesnek tart engem arra, hogy én egy nőt rászedjek?

    Klári végigmérte.

    -Magam is csudálkozom, de hát Vilmának mindig ilyen kifacsart ízlése volt.

    -No, talán mégse kifacsart!… De azért nem vagyok megsértve. Milyen édes kis kacsócskája van magácskának…

    -Maga őrült! Apám minden pillanatban itt lehet! Revolver van nála, keresztüllövi magát!

    Lecső mosolyogva illegette magát:

    -Csakhogy attól én nem félek ám, Klárika. Mert ha a kedves édesatyja le akarja lőni Gyuritskát, akkor minden bizonnyal ismeri is személyesen Gyuritskát, nem úgy, mint kegyed. És akkor engem a kedves édesatyja mégse fog lelőni, mert én nem vagyok Gyuritska!

    -Apám nem ismeri magát, de apám se fogja elhinni, hogy maga nem Gyuritska!

    Lecső meghökkent.

    -A kedves édesatyja nem ismeri Gyuritskát?

    A folyosóról lárma hallatszott. Öblös férfihang kiáltozta:

    -Nekem beszélhetnek! Meg vannak vesztegetve! Az egész banda! Majd én megmutatom!…

    -Szentisten!… Az apám!…

    -Be a szekrénybe! – vezényelte Lecső.

    A nő habozott, Lecső megfogta, betuszkolta a szekrénybe. Akkor már csattant a kilincs, roppant az ajtó.

    Tagbaszakadt férfi lépett be, kalapja a tarkójára csapva. Villogott a fekete bogyószeme, villogott a hegyesre fent, fekete bajusza. Megállt az ajtóban.

    -Bikai Farkas hentesmester!

    -Lecső Vilmos községi tisztviselő, Alsócsokonyáról.

    -Szóval maga azt állítja, hogy maga nem Gyuritska, hanem valami Lecsó.

    -Lecső.

    -Hát ha maga Lecső, akkor igazolja magát.

    Oldalához kapott Lecső, akkor vette észre, hogy a kabátja, mellénye nincs rajta. A kabátja, mellénye bent van a szekrényben és a kabátjában benne az igazolványa. És a szerkény előtt ott áll Bikai Farkas hentesmester.

    -Lássuk, lássuk – sürgette Bikai.

    Lecső kétségbeesetten sandított a szekrényre, Bikai elröhögte magát.

    -Községi tisztviselő és nincs neki igazolványa! Gyenge alak maga, Gyuritska úr, könnyen megfogatja magát!

    -Kérem, hengesmester úr, ha nem hisz a szavamnak, engem a szálloda portása igazol. Tessék velem lejönni a portáshoz.

    -A személyzet meg van vesztegetve, azt tudom. Arra nem adok semmit. A telefont se akarták kapcsolni! Micsoda pénz aza amarkában?

    -Ez az öné, tessék.

    -Na lássa, ez már más. Nézzük, megvan-e mind. Egyszáz, kétszáz, háromszáz, húsz, negyven, hatvan, hetven, hetvenöt. Rendben van. Háromszázhetvenöt. Szóval, a pénzt mégis előteremtette, Gyuritska úr.

    -Ismétlem, uram, Lecső Vilmos vagyok…

    -És a pénz, amit ideadott, mi? Az hogy került magához? Erre feleljen. Na, ne jöjjön zavarba, nem hittem én azt el egy pillanatra se, hogy maga Lecső. Mindenesetre nagyon örvendek, Gyuritska úr, hogy végre szemtől-szembe láthatom magát. De hát ne töltsük az időt, maga most szépen taxiba ül velem és megnyugtatja Vilmát.

    -Már mint én? Vilmát?

    -Vilmát, Vilmát, akinek maga házasságot ígért és kifosztotta és rútul cserbehagyta. És mindezt a hátam mögött! A pénzt megtérült, de hátra van még egyéb is. Maga most megnyugtatja Vilmát és három hónap múlva meglesz az esküvő, diszpenzációval. Egy-kettő, gyerünk!

    -De kérem, nekem hivatalos dolgom van… a nyomtatványok…

    -Nix nyomtatványok! Gyerünk!

    -Helyes! Legalább Vilma őnagysága tisztázni fogja a helyzetet. És ön be fogja látni, milyen… meggondolatlan!

    A bundáját lekapta Lecső, Bikai rárivallt.

    -Megőrült? Így akar jönni egy tisztességes úriházhoz, bocsánatkérésre? Egy szál hózentrágerben? Vegye a kabátját, mellényét, egy-kettő! Na, mi az? Mért nem veszi a kabátját? Mit bámul a szekrényre?

    -A kabátom… az kérem… azt a tisztítóba küldtem.

    -A tisztítóba? Úgy? Akkor vegyen fel másikat.

    -Ez az egy ruhám van, kérem.

    -Lesz ott a szekrénybe még egy, csak keresse. Abban a nagy korsárban, ott ni, abban biztosan van egy-két rend ruha. Hova lett az? Most megint mit bámul? Na, várjon csak, Gyuritska úr, majd én…

    A hentesmester a szekrényhez lépett, de Lecső hirtelen előtte termett, széttárta a karjait.

    -Azt nem engedem! Azt nem lehet!

    Bikai összeráncolta a szemöldökét.

    -Aztán mondja csak, Gyuritska úr, mért félti maga olyan nagyon azt a szekrényt? Talán bizony rejteget maga ott valami titkot, mi? Vagy talán nem is valamit, hanem valakit rejteget? De vajon kicsodát? De vajon kicsodát?

    Egész közel tolta arcát Lecső arcához, úgy mondta harmadszor:

    -De vajon kicsodát?

    -Semmi köze hozzá! Távozzék! Magánlaksértés!

    -Nyissa ki!

    -Nem nyitom!

    -Háromig számolok, ha azalatt ki nem nyitja, ám lássa a következményeket. Kezdem a számolást. Egy… kettő… há… há… há…

    Az a vörös pofa ott szuszogott, tátogott előtte, az a zsíros, fekete bajusz az arcát csiklandozta, de különben is elég volt már neki ebből, nem bírta tovább, elöntötte a düh, teljes erővel belevágott a Bikai arcába. Egy bivaly beleszédült volna, Bikai meg se rezdült, még vigyorgott is utána. Csak az ökle készülődött titokban, a háta mögött egy borzalmas ütésre. És a következő pillanatban Lecső Vilmos nyilallást érzett a fejében és sötétbe zuhant.

    Sokára tért magához. Az ágya mellől tápászkodott fel, nyilallás a fejében, sötétség a szobában. Felgyújtotta a villanyt, nyitva a szekrényajtó, cédula az asztalon:

    Később fogok arról dönteni, melyik leányomat veszi feleségül!    Bikai Farkas

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf