Dinók Zoltán: Béla
A fák halkan susogtak. Az út szélén egy hét hónapos, terhes anyuka sétált. Járása lassú volt. A játszótéren, mely az augusztusi meleg miatt most üres volt, keresett egy padot s leült. Kifújta magát. A terhessége előtt dohányzott, ezt most nyilván nem tehette. Szép, kövérkés hasa lett. Folyton a férjére gondolt, hiszen az nagyon aggódott a születendő gyermek miatt, így most ő végezte otthon a házi munkákat. Egy kisbabát toló anyuka leállt a terhes asszony előtt. Elővett egy papír zsebkendőt s homlokát törülgette. A padon ülő asszony megszólította:
– Mennyi idős a gyerek?
– Tíz hónapos.
Majd visszatette a zsebkendőt a zsebébe s mivel látta hogy terhes asszonnyal beszél, megkérdezte:
– Maga hány hónapos terhes?
– Hét hónapos.
– Akkor nemsokára világra jön az az áldott gyerek.
– Igen.
Az anyuka továbbment. Kezdtek mozgolódni. A terhes asszony irigységgel nézte a dohányzó fiatalokat. Hogy rágyújtana! Mikor néhány fiatal elkezdett köpködni s hangosan csúnyán beszélni, az asszony felkelt s indult haza.
Otthon az apa, Feri épp a kezeit mosta.
– Te mit csinálsz? – kérdezte Adél
– Megsütöttem a kezem a vasalóval.
– Jaj, hadd nézzem!
– Nem lényeges! Már jobban van a kezem.
Adél befejezte a vasalást. Egy gyönyörű szép inget kellett rendbe hozni. Feri lefeküdt. Kezébe vette a sportújságot. Majd elaludt rajta. Mikor Adél betette az inget az előszoba–szekrénybe, odament Ferihez s megsimogatta az arcát.
– Édes szerelmem! – mondta
Az felébredt. Az ágyra fektette kezeivel, de persze óvatosan.
– Vigyázz, te! A gyerek!
Idilli hangulat alakult ki kettejük közt.
– Tudod már hogyan szólítjuk nevünkön a gyermekünket? – kérdezte Adél
– Hát persze! Ferinek!
– A nagy fenét! Abból elég egy is!
Feri erre egy pillanatra megharagudott, majd játékosan elkezdett a kezével babrálni a babán.
– Vigyázz! Szerintem legyen Tibor
Feri nevetett, mint egy idióta.
– Valami bajod van?
– Jó, ne legyen Feri, de Tibor sem!
– Akkor mi legyen?
Feri fura képet vágva sóhajtott egyet.
– Legyen Béla.
– Tényleg! Az nekem is tetszik!
– Isten éltesse októberben Bélát! – mondta Feri
– Most pedig gyere, megmutatom hogyan kell vasalni!
– Tudom én azt!
Adél hangosan, teli torokból és gúnyosan kinevette férjét.
– Akkor miért égetted meg a kezed?
– Apró hiba, előfordul bárkinél.
Adél elcsendesedett s komolyan nézett előre, majd a férfi szemébe.
– Inkább azt mutasd meg hogy kell paprikás krumplit főzni!
– Rendben! Gyerünk ki a konyhába!
Kimentek s Adél elővette a paprikát, a krumplit, a hagymát, a kolbászt s mindent töviről hegyire, lépésről lépésre megmutatta hogyan kell a kolbászt szeletelni, a hagymát meghámozni, a paprikát darabokra vágni, a krumplit feldarabolni s hogyan tegye fel azt a gázra. Közben Feri átkarolta a terhes asszonyt s bókokat súgott a fülébe.
– Ide figyelj, te!
– Figyelek! – mondta fegyelmezetten a férj
Az elkészült paprikás krumplit aztán a férj olyan jóízűen elfogyasztotta hogy mindenáron ő is ugyanilyet szeretett volna főzni. Megfogadta hogy ilyet készíteni majd mindenesetre megtanul.
– Addig tanítom neked, míg bele nem jössz! – mondta Adél
– Rendben! Nem kell kétszer mondani!
Estefelé korán lefeküdtek s Feri örült hogy fiának a Béla nevet adják.
– Olyan boldog vagyok, hogy Béla lesz a fiam!
– Ugye hogy szép név?
– Igen. De eláruljam miért tetszik?
– Miért?
– Mert apám testvére is Béla volt.
Adél erre egyáltalán nem vágott valami pozitív fizimiskát. De hát ő neki mindegy volt végül is. Csak októberben megszülessen az a gyermek..
Majd először Adélnak kell megtanítani egyáltalán urának egyet–s mást hogy fiából igazi férfit faragjon… Olyat mint őt.