Shrek Timea: Kezdet

Éjjelre akár mínusz húsz fokot is ígértek. Jól fel kellett öltöznöm,  hiszen az újévet a városi fenyő alatt terveztük köszönteni. Kevés sminkelés, majd a hetekkel előre kiválasztott ruha felvétele után már indulhattunk is.
   Gyalog mentünk.  Közben a hó is elkezdett esni, de ez  egyáltalán nem zavart.  Vidáman csúsztunk végig az aszfalton, négyen lányok, egymás után, mint a kislibák. A ház, amit béreltünk, kissé messze volt a város főterétől, gyalog úgy félórányira. Tőlem is körülbelül ennyi időbe telt odáig eljutni. Magunkhoz vettünk kevés szívmelegítőt és örültünk, hogy egyáltalán elengedtek minket otthonról. Ez volt az első szilveszterem, amit nem a családommal töltöttem, hanem a barátaimmal.
   Péter bácsi nyitott kaput, már akkor bűzlött az alkoholtól. Ő adta bérbe nekünk a kétemeletes téglaházat, ami még csak félig volt készen. De nekünk a célra tökéletesen megfelelt. Beléptünk, majd a táskákból kipakolt holmik közül  két üveg itókát és egy tálca süteményt nyújtottam oda.
   –   Ezt magának hoztuk. Egészségére!
   –   Köszönöm. Ha valami gond van, itt leszek az utca végén a testvéremnél, ott ünnepelünk.
   El sem köszöntünk, annyira vártuk, hogy elkezdődjön a féktelen őrjöngés. Lassan mindenki megérkezett. Az alkohol és a zene kábulatában vészesen közeledett az éjfél. Tizenegy óra körül valaki szólt, hogy menjünk ki az utcára, mert jön az ukrán újév, nézzük meg a tűzijátékot.  
Hatalmas durranások és színes hullócsillagok sora követte egymást, az egész utcát bevilágította. Örömünkben táncot jártunk és énekeltünk. Hógolyókat gyúrtunk és dobálóztunk. Éppen egy hatalmas támadás elől menekültem, mikor megbotlottam, aztán elestem. Oldalra pillantva láttam, hogy egy fekete kabátban fekszik valaki a földön.
   –   Részeg bolond! – kiáltottam fel, majd dühösen folytattam a csatát.
   Eltelt egy óra, a tizenkettőhöz már a főtéren  számoltunk vissza. Hangosan kiabáltuk, hogy három, kettő, egy. Aztán  himnuszt énekeltünk. Pezsgőbontás. Visszatértünk a házhoz. Reggelig tartott a zene és a tánc.
   Délelőtt tíz óra körül pakolni kezdtünk. Elindultam az utca végére, Péter bácsiért. A kaput elhagyva arra a helyre pillantottam, ahol előző este elestem. Nem volt nyoma, csak két összetört üveg és egy tálca.
   Péter bácsi testvére már jött velem szemben az utcán.
   –   Megfagyott. – ennyit mondott, és én mindent értettem.

Megjelent: Együtt. 2015/1. 37-38 o.