Tamás Mihály: Flórián estéje

    I.

Csuka Flórián vármegyei irodatiszt már a második cigarettára gyújtott, amióta bejött az irodába. Balkezébe fogta, komótosan megnyálazta, két végét hegyesre gyűrte, úgy gyújtott rá.
-    Tudja-e, Boldizsár, hogy holnap véglegesíteni fognak, holnaptól kezdve rendes és elmozdíthatatlan irodatiszt leszek?
Boldizsár, a vén szolga, csak úgy a szája szögletéből szólt ki:
-    Há’szen ideje már, éppen másfél esztendeje, hogy próbálják a tekintetes urat az új urak.
Flórián ravasz nevetéssel kacsintott.
-    Úgy van az, Boldizsár, hogy az embert meg kell ösmerni. Ők se bízhatják mindjárt idegenre ezt a nagy irodát, tudni kell nekik, hogy kire bízzák. Látja, én…
Itt abbahagyta a beszédet Csuka Flórián, fölállt végigment a szobán, az ablak elé állt. Az ablak az utcára nyílott, kint az utcán iskolásgyerekek haladtak, köztük az ő fia is, ifjabb Flórián. Kacajos lármával haladtak el az ablak alatt, megálltak, civakodtak, megint tovább mentek. A kisfiát nézte, aki már negyedikes gimnazista volt és még nem tanulta meg, hogy hol van Pusztaszer.
Elment az ablaktól, kicsit levert, kicsit kétségbeesett ábrázattal. Megfogta a cigaretta végét és a sarokba dobta. Boldizsár fegyelmezett mozdulattal nyúlt az eldobott cigaretta után és a kályhába vetette. Flórián erre idegesen legyintett.
-    Eh, az a fő, hogy holnaptól már fölemelt fizetést kapok…
Leült, dolgozni próbált, sehogyse sikerült. Két könyökét az asztalra támasztotta, elnézett az íróasztal polca fölött, ahol szép rendben húzódtak meg az akták.
-    Holnap január elseje lesz, bejövök kilenckor, az igazgató közölni fogja velem a véglegesítést, munka nem lesz, holnap ünnepnap, holnapután elmegyek az adóhivatalba, fölveszem a pénzt visszamenőleg… szent Isten, mennyi tenger pénz…
Azután arra gondolt, hogy mit vesz majd a pénzen. A sok terv összefutott a fejében, gomolygott, kavargott: férfiszoba, bricsesznadrág, vaddisznósörte, fekete selyemruha, boa, vagon fa, mellfűző, bontófésű, korcsolya, gőzmozdony, asszony, gyermek, Flórián… A sok gondolat közül egy gondolat meredt csak ki, amely ellenállhatatlanul húzta Flóriánt:
-    Ma este mulatunk egy nagyot…
Ezt a gondolatot igen rokonszenvesnek találta, nem tudott szabadulni tőle. Akármelyik oldalról nézte is a dolgot, jogosnak és helyénvalónak ítélte, hogy ő, Csuka Flórián és családja ma este, amikor úgyis Szilveszter van, zajos örömmel várja a holnapot. Ezután már semmi mással nem tudott foglalkozni, tizenegykor fölállt, behívta Boldizsárt. Keresgélt egy darabig a tárcájában, amíg végre ráakadt az utolsó ötkoronásra. Nemes lendülettel nyújtotta át:
-    Fogja, Boldizsár, ez a magáé…
Boldizsár megnézte a pénzt, meglepett, szokatlan nézéssel nézett Csuka Flóriánra. Még sohasem kapott tőle borravalót tizenkilenc esztendő alatt, így hát maga se tudta mire vélni a dolgot. Annyira nem, hogy még meg se köszönte, úgy fordult ki az ajtón. De Boldizsár jóságos volt és előre látó, kint a folyosón elővette a noteszát és följegyezte: „Csuka Flórián 5 kor.” Hogy majd visszaadhassa, ha úgy fordulna a sors, hogy adnia kell.
Csuka Flórián fejébe csapta a kalapot és elindult a városba. Legelsőbben a fűszereshez vitt az útja, megállt a kirakat előtt, nézte a karcsú üvegeket, a sonkát, meg a sajtokat. Elindult a bolt ajtó felé, azután megint visszaindult a kirakathoz.
-    Jó vón tán még azt is megvenni…
Egy furcsa-formájú üvegre nézett, amelyikre valami idegen pálinka neve volt ráírva.
-    …ilyet úgyse ittam még.
Bement az üzeltbe, komoly, illetődött arccal állt meg a pult előtt és intézkedett. Hamarosan halomra gyűlt előtte a sok drága étel-ital, Flórián csillogó melmel simogatta őket. Amikor szépen becsomagolták és átkötötték kétszínű spárgával, Flórián a tulajdonoshoz ment, és a füléhez hajolt.
-    Holnapután fizetek csak… tudja… véglegesítve lettem… az adóhivatal holnap nincs nyitva.
A boltos meghajolt előtte, kicsit fanyar képpel, de azért előzékenyen mondotta:
-    Óh, kérem…
Csuka Flórián ezt már nem is hallotta, mert izgatottan kapta hóna alá a csomagot és szaladt ki a boltból. A járdán óvatosan kezdett lépegetni, nehogy, Isten őrizz, éppen most essen el és valami baj történjék az üvegekkel. Szűk kis életének minden nagy öröme ebben a pillanatban azzal a szép piros-fehér spárgával volt összekötve, finom, áttetsző, ropogós papírosba csomagolva.
A törvényház sarkán Balajthy Móriccal akadt össze, aki szintén a megyénél szolgált, az árvaszéknél. Balajhy a kisváros méreteihez képest tökéletes gavallér volt, vaddisznósörte lombosodott a kalapja mellett és néhanapján éjjeli zenét adott egynémely nők ablaka alatt.  
-    Mit viszel, Flórián?
Flórián megállt, könnyedén felelt:
-    Egy kis apróságot a családnak… de igen… jó, hogy eszembe jutott… nézz el ma este hozzánk.
-    Asszonyostul?
-    Természetesen.
Amikor Flórián a ház elé ért, először bekukkantott, hogy van-e valaki az udvaron. Látva, hogy a tiszta a levegő, besomfordált, a fagyalbokrok mellett elhúzott az udvar belső vége felé, belopódzott a padföljáróhoz, oda rejtette a csomagját. Amikor készen volt, nyugodtan, egykedvűen, mint máskor, belépett a konyhába, hogy megtudja, mi fő ebédre.

        II.

Már együtt volt az egész társaság, a cserépkályhának dőlve állt Balajthy Móric, füstkarikákat eregetett az asszonyok felé, akik a díványon ültek: Balajthyné, meg Kárpátiné, a pénzügyi fogalmazó felesége, aki ezen az estén csak diszkréten volt kifestve és a szoknyája, tekintettel az est szűk családi jellegére, néhány ujjnyival mélyebben takart, mint egyébkor.
Csuka Flóriánné asztalt terített és az asszonyok felé fordult:  
-    Szerény kis vacsoránk lesz, tudjátok az ilyen nehéz időkben…
A két asszony egyszerre felelt:
-    Óh, hogyne…
Balajthy odavetette:
-    Asszonyom, fő a szíveslátás.
Csuka Flórián, aki Kárpátival merült el hosszabb beszélgetésbe, a vacsora szóra felfülelt, azután, amikor hallotta, hogy miről van szó, ravaszkásan mosolygott.
Asztalhoz ültek, ettek, Flórián az asztal végén ült, mellette az ifjabb Flórián. A pecsenyénél megbökte az apja oldalát:
-    Papa, az elébb kint voltam, valaki egy csomagot tett a padlásfeljáró alá, nem mertem hozzányúlni.
Flórián megrémült, a fiára mordult:
-    Pszt, hallgass, várj… tudom én, hogy ott van.
Ifjabb Flórián elhallgatott, de a következő ételből már óvatosan evett, mert előrelátó volt, nem tudta, hogy mit hoz még ma este a jövő.
Minden különösebb esemény nélkül telt el a vacsora, utána a férfiak alsózni kezdtek, az asszonyok pedig körülülték a kányhát és nehéz gazdasági helyzetről beszélgettek. Csuka Flórián ideges volt, sokszor nézte az óráját, a fia pedig több ízben eltűnt.
Éjfélkor, pontosan, fölállt Csuka Flórián, magasztos hangon szólalt meg:
-    Uraim, hölgyeim, elmúlt az év, beléptünk az új esztendőbe…
Az asszonyok felugráltak, visongva a küszöbhöz szaladtak és átléptek rajta, Balajthy Móric pedig töltött.  
-    Erre iszunk…
Amikor egy keveset csillapodott a lárma, Flórián, aki még mindig meredten állt az asztalnál, a fiához fordult:
-    Te pedig, fiam, hozd be…
Kárpátiné kíváncsi volt:
-    Mit?… mit?…
Flórián mosolygott titokzatosan és az ajtót leste. Ifjabb Flórián értelmes volt, mindjárt visszajött, letette a csomagot az asztalra, Balathy a csomagra nézett.
-    Hiszen ezt már láttam máma…
Mindenki az asztal köré gyűlt, Csuka Flórián pedig kényelmes mozdulatokkal bontogatta a zsineget. A sok drága étel: sonka, sajt, cukor, narancs, szőlő, karcsú palackos borok, – a vendégek elé tárult. Flóriánné összecsapta a kezét:
-    Hát ezt most mind megesszük?
Ifjabb Flórián egy székre mászott föl, onnét válaszolt anyjának:
-    No hát ez egész természetes, mit gondol anya…
Balajthy szakértő mozdulatokkal vizsgálta a palackokat, komoly, egykedvű arccal tette le őket.
-    Jó márka…
Csuka Flórián csettintett:
-    Meghiszem azt, harminc korona volt üvegje.
A felesége elsápadt erre a szóra és számolni kezdte az üvegeket, azután magában mondta:
-    Tíz… az háromszáz… meg a többi megint háromszáz… ez az ember megbolondult…
De már mindegy volt, mosolygós arcot vágott és kiment a konyhába tea után nézni.
-    Tudjátok, – kezdte Flórián – holnap megkapom a véglegesítést, hát gondoltam, ezt megünnepelhetjük…
-    Nagyon helyes…
Ez Balajthy volt.
-    …és tekintettel, hogy különböző ízlésűek vannak a társaságban, mindenki ízléséről igyekeztem gondoskodni…
-    Nagyon helyes…
Ez ifjabb Flórián volt.
Csuka Flórián hangja a konyhába is kihallatszott, ahol a tűzhely mellett szomorú, csüggedt asszonyi hang kélt:
-    Istenem… hogy ilyen marha legyen.
Ez Flóriánné volt.

        III.

A vendégek csak reggel mentek el, Balajthy Móric támogatta Kárpátit, a fogalmazót és Balajthyné szelíd, de határozott súllyal nehezedett a Kárpátiné karjára.
Csuka Flórián tehetetlen mámorral feküdt az ebédlődíványon, forgott a szoba körülötte, a képek lekívánkoztak a falról és a mennyezet is himbálódzó úszással szállt le a padló felé. A felesége a konyhán volt, a tivornya maradványait rakosgatta el.
Flórián nem tudott aludni a nagy fáradtságtól, ruhástól forgolódott a díványon. Egyszerre, valami különös véletlen –arra gondolt, hogy miért is fekszik ő itt ilyen pállottan – eszébe jutott, hogy január elseje van. Homályosan derengett benne, hogy ma neki okvetlen hivatalba kell mennie, mert ma lesz a szent nap, mikor végre hivatalosan hallani fogja, hogy az új urak befogadták őt maguk közé. Ez a gondolat egy kevés friss szellőt hozott az agyába, feltápászkodott a díványról, dülöngő járással ment ki a házból.
A hivatali íróasztaláig bírta az ereje, ott lehullott a székbe, feje az asztalra konyult.
Két óra is eltelt így. Csuka Flórián félálomban vizionált, nagy summa pénzt látott, meg borospalackokat, narancsot és kis fiát, meg Kárpátinét, aki hajnalfelé már kijjebb engedte a lábát a szoknya alól. Boldizsár verte ébrenlétbe, két oldalról rázta a vállát.  
-    Tekintetes úr, szedje össze magát, jön az igazgató…
Flórián fölállt, imbolyogva dőlt az asztal széléhez, együgyű, züllött ábrázattal meredt Boldizsárra.
-    Mi… mi az…
Boldizsár közel hajolt hozzá:
-    Jön az igazgató.
Az ajtó előtt már hallatszott: hupp-csuuusz-hupp-csuuusz, az ajtó is megnyílott és a kis vörös irodaigazgató lépett be rajta. Bejött, belépett, nézett és egyszerre visszahökkent, azután előreugrott, a szoba közepére, onnét sivított Flórián felé, a maga nyelvén, amelyet Flórián már tiltul megértett.
-    Mit?… maga részegen jön ide?…
Flórián bambán meredt az igazgatóra, az meg folytatta:
-    Maga így mer idejönni… mit gondol, mi ez?… Maga szemtelen!…
Csuka Flórián megtántorodott. Zavaros szeme vérbe sűrűsödött, nem tudva, mit tesz, rekedten hebegett:
-    Szemtelen?… én?… én i-de jö-jöttem… itt vagyok… de maga… mert  a… a… lába úgy tesz… hup… csu-u-u-sz… hát már… azt hitte, hogy ide jöhet?…
Az igazgató arca eltorzult a dühtől:
-    Hallgass!
Flórián szörnyű önérzettel szálasodott egyenesre.
-    Hogy… én… hallgassak… én… egy véglegesített… kinevezett irodatiszt… én…
Az igazgató arca egyszerre torz, gonosz mosolyra rándult, két sárga fogsora Flórián felé villogott. Közelebb lépett hozzá, szaggatott, kemény szavakat vágott az arcába.
-    Igen, maga… elbocsátott irodatiszt…
Csuka Flórián nem értette mindjárt, előre lendült a feje. Az igazgató az ajtóhoz lépett, szélesre tárta azt és tessékelte Flóriánt. Amikor látta, hogy az nem ért semmit, újra melléje lépett:
-    Tessék tudomásul venne… felfüggesztem… holnap már be se jöjjön.
Azzal kiment a szobából és mérgesen csapta be maga mögött az ajtót.
Flóriánt Boldizsár vezette haza, a karját fogta, úgy vitte az utcán végig, mint egy elesett gyermeket. A ház előtt eszébe jutott Boldizsárnak a tegnapi öt korona. Amikor a kapu alá álltak be, elővett öt koronát és óvatosan, hogy észre ne vegye, a Flórián télikabátja zsebébe csúsztatta.

        IV.

Öreg este lett, amikorra Csuka Flórián kábulata felengedett. A kályha mellé ült, szótlan hajtotta fejét a tenyerébe, a padlót nézte és arra gondolt, hogy most már az egész menny rászakadt. Ifjabb Flórián a szomszéd szobában játszott, azután – mivelhogy ünnep volt és ilyenkor nem kell tanulni – elővette az újfajta nyelvtankönyvét, amit az apja már kitanult és ráhagyott, amibe az volt beírva: „Csuka Flórián-é”, újfajta betűkkel. Amikor meghallotta, hogy az apja a másik szobában motoszkál, bement hozzá, vitte magával az újfajta nyelvtant.
-    Papa, kérdezzen egy kicsit, jó?…
-    Mit kérdezzek, Flórián?
-    Ezt ni…
Odanyújtotta neki a könyvet. Flórián kezébe vette, megismerte, tisztuló szeme újra elborult. Megnézte a könyvet elől is, hátul is, összetört, nehéz sóhaj szakadt fel melléből. Azután kinyitotta a kályha ajtaját és a pirosló parázsra dobta a könyvet.
Ifjabb Flórián hőkölt-mozdulatlan nézte az apját, a szája nyitva felejtődött. Ez volt az első dolog életében, amelyet sehogy sem tudott megérteni. Lepődötten nézett az apjára, az meg szótlan, fáradt, esett szemmel nézett vissza a fiára.
Ifjabb Flórián néhány pillanatig várt, de miután látta, hogy semmiféle felvilágosítást nem kap, elfordult az apjától. Eszébe jutott, hogy az éjszaka két egész, megkezdetlen narancsot dugott a másik szoba kályhája mögé.

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo