Borsodi Lajos: A nyomorék

Sokáig küzdött magával, de végül is rászánta magát. Beállított az ügyvédhez Szalag Mátyás és vitte magával lelkének nagy keserűségét.
Illedelmesen várakozott az ügyvéd előszobájában, míg rákerült a sor. Aztán kihúzta magát az ügyvéd előtt, már amennyire szegény, nyomoréklábú Szalag Mátyás magát kihúzni tudta. Mert tudni kell, hogy a nagy világcsatában, az Isonzó poklában ott hagyta fél lábát, ami mellett még szerencséről beszélhet, mert kicsi híjja, hogy egész életét ott nem hagyta.
Szalag Mátyás pedig kihúzta magát az ügyvéd előtt és keményen, elszántan vágta ki a nagy elhatározást:
-    Tekintetes úr, válni akarok a feleségemtől.
Az ügyvédet meglepte Szalag Mátyás súlyos kijelentése.
Ismerte régebbről őt is, az asszonyát is. Tudta, hogy már a háború előtt jegyben jártak egymással, meg hogy Ágnes hűségesen megvárta, amíg a legény a háborúból visszatért. Úgy emlékezett, hogy gyerek is van. Csodálkozva kérdezte:
-    Aztán mér akar kend válni?
Szalag Mátyás nagyot lélegzett, úgy bökte ki a keserű választ:
-    Mert megcsal az asszony.
Az ügyvéd hitetlenkedett:
-    Megcsalja? Ugyan! Biztosan tudja-e kend?
Szalag Mátyásnak nem tetszett ez a sűrű kérdezősködés. Szinte sértődve válaszolta:
-    Tudom én, mit beszélek, nem vagyok gyerek. Megcsal a Horváth Imrével.
-    Ki az a Horváth Imre?
-    Ki vóna? Legény a falunkból. Magas, egészséges, szép szál ember. Nem olyan nyomorék mint én.
És elborulva tette hozzá:
-    Ő mentett meg engem a nagy háborúban. Amikor lelőtték a fél lábam, ő jött értem a tűzvonalba. A vállán vitt ki a tűzből. De utóbb szemet vetett az asszonyra. Hát ezzel a Horváth Imrével csal meg az asszony.
Az ügyvéd tovább faggatta:
-    Aztán van-e rá bizonyítéka?
Szalag Mátyás most már kezdte elveszíteni a türelmét.
-    Bizonyítékom? Nem kell az ilyesmihez bizonyíték. Érzi az ember az ilyesmit.
Az ügyvéd nem elégedett meg a válasszal:
-    Mondja meg mégis, miből érzi?
-    Hát ott leskelődik mindig az asszony körül. Látom, az asszony is szíveli. Úgy kell annak lenni, hogy megcsalnak azok engem. Mert hogy én nyomorék vagyok, amaz még szép szál, egészséges ember. Meg azonkívül is fölényben van, mert ő mentette meg az életemet.
Az ügyvéd meg akarta nyugtatni az elkeseredett embert:
-    Képzelődik kend, Szalag Mátyás. Jó asszony a kend felesége, nem vetemedik az ilyesmire. De meg nem is lehet elválni, ha nincs bizonyítéka. Menjen csak kend nyugodtan haza, nincs ott semmi baj a portája körül.
Szalag Mátyás bosszúsan rántott egyet a vállán. Aztán ráncba szaladt a homloka és sötéten válaszolta:
-    Annyit mondok, hogy ha a tekintetes úr nem tudja a dolgomat eligazítani, majd csinálok én magam rendet.
És be se várva az ügyvéd válaszát, gyors mozdulattal megfordult, falába komor ütemben kopogott végig a padlón és nyomában csak valami félelmes elszántság árnyéka maradt. Gyalogosan indult haza a városból a faluba. Már lassan alkonyodott és úgy számított, hogy sötét este lesz, mire hazaérkezik.
-    Nem baj – mondta magában – csak legyen sötét este! Ki tudja, mire lesz jó a sötétség? – És a szeme vésztjóslóan csillogott és a keze ökölbe szorult.
Hibás lábával egyre csak tovább kocogott a poros gyalogösvényen. Száz sötét gondolat, kusza tervezgetés, felvillanó, újból szertefoszló, megint felbukkanó szándék cikázott át az agyán. Homályosan az adóhátralék is ott kóválygott a homloka mögött, emiatt tegnap a végre hajtó járt nála. – Bánom én, hessegette el magától az tán ezt a gondot, más bajom van énnekem. – Újból az ügyvédszava visszhangzott benne. Hogy azt mondja, nem lehet elválni. Hát hiszen, talán nem is olyan nagy baj, hogy nem lehet. Mert akkor ők ketten még a markukba is röhögnének, amiért ő maga áll félre az útjukból. Nem áll félre, azért se! Fog ő rendet teremteni másképpen, olyan igaz, mintahogy egy nap van az égen. Szánakoznak rajta, bizonyára ki is nevetik a háta mögött szegény, rokkant háborúviselt Szalag Mátyást, aki pedig, ha megvadítják, félelmes és erős tud lenni, mint a pusztító fergeteg.
A lelke mindinkább megtelt zord nekidühödött gyűlölködéssel, a szemében már vad elszántság villogott, amint közeledett a falu felé. Fekete, mély sötétség takarója feküdt már az ismerős házak fölött, az égen elszakadt felhők rongyai között egy-két árva, bánatos csillag gubbasztott, valahol Erős Istvánék kertje alján a vén komondor vonított szüntelenül, amitől a falu lomhán kavargó csöndje még nyomasztóbb lett. És Szalag Mátyás csak ment, ment tompán, kopogó, sánta ütemben a háza elé.
Már messziről észrevette, hogy az ablak mögött még világosság dereng. Amint közelebb jött, látta, hogy az ablak nyitva van és hogy Ágnes kihajol rajta. Az ablak előtt Horváth Imre áll, egyenesen, büszke tartással, mint a szálfa.
Szalag Mátyás melle nehezen zihált. Homlokán kidagadtak az erek és már nekiindult, hogy rájuk csapjon. De aztán erőt vett magán, összeszoruló ujjainak körmei véresen nyomódtak bele a marka húsába, csöndet parancsolt hangosan zakatoló szívének és óvatosan a ház előtti öreg ákác mögé lopakodott. Tisztán látott ő már mindent, mégis meg akarta lesni, inkább önkínzásból, évődő, szerelmeskedő beszédjüket is.
De már későn érkezett. Az asszony abban a pillanatban húzta be az ablak szárnyát és már el is tűnt a szobában. És Szalag Mátyásban most már a végtelenségig felfokozódott a tehetetlen düh, agyát mint egy forró hullám elborította a vér, nadrágja zsebébe nyúlt, türelmetlen ujjal nyitotta ki a kést, és mint valami éccakai kísértet már ott termett Horváth Imre előtt, hogy az éles pengét belé szúrja.
-    Meghalsz, az apádat! – hörögte és a kés megvillant a másik előtt. Horváth Imre egy pillanatra megtorpant, de rögtön után súlyos marka már lecsapott a gyilkot emelő kéz csuklójára, csavart egyet rajta és a rabságba került kéz éles, elviselhetetlen fájdalomtól elgyengülve, lassan elengedte a kést, amely halk koppanással a földre esett.
-    Nono, – tört ki ekkor öblösen, zengőn a hang Horváth Imréből, – nono, csak nem akarod belémszúrni, Mátyás!
Még mindig fogta a másik csuklóját, de már gyöngébben, erőt mutató, de mindjárt kegyelmet is adó szorítással.
Szalag Mátyás megsemmisülve tűrte a szorítást is, a magabízó beszédet is. És kétségbeesett dühvel szakadt ki belőle a keserűség:
-    Megcsaltál, gazember! Hagytál volna inkább lepusztulni az Isonzónál. Most idehaza ölsz meg apránkint. Komisz ember vagy te, Horváth Imre, te híres! Szemet vetettél a bajtársad asszonyára, a nyomorék ember asszonyára. Tán jussod van rá, mert kihoztál a tűzből? No, szúrj belém azzal a késsel, te híres!
Horváth Imre elengedte a vergődő ember csuklóját, két karját a mellén összefonta és nyugodtan, tempósan adta meg a választ:
-    Nem kell okvetetlenkedni, Mátyás. Azt hittem nem szereted. Ütöd, vered.
-    Hát aztán? – csattant fel Szalag Mátyás, – mi gondod rá? Az én asszonyom, azt teszek vele, amit akarok. Persze, hogy verem. Hadd tudja meg, hogy azért, mert nyomorék vagyok, mégse vagyok utolsó ember. De ti megcsaltatok, komiszak. Te… te… – villant meg újból szeme és ökölbe szorult keze megint a magasba lendült.
De Horváth Imre nem védekezett. A hatalmas ember kissé lehajtotta a fejét és halkabb hangon válaszolta:
-    Ne izgulj, Mátyás. Kár a sok beszédért. Hozzád húz az asszony tűzön-vízen át. Nem akar engem.
És még halkabban hozzátette:
-    Ha éppen tudni akarod, most adta ki végleg az utamat. Ne bánts te engem, úgyis pusztulok én innen.
És be se várva a választ, a hatalmas ember lehajtott fővel megindult és csakhamar beleveszett az éccakába.
Szalag Mátyás egy ideig utána bámult és valami nagy melegség ömlött el a szívén. Aztán benyitott a házba. Az asszony még ébren volt, éppen a párnát igazította a gyerek szöszke feje alá. A petróleumlámpa már csak gyöngén hunyorgatott.
-    Jó estét – köszöntött rá Ágnes halk hangon az urára, – meggyütt kend?
-    Meg – mondta keményen és kurtán Mátyás és nagy súllyal telepedett le egy székre. – Meggyüttem, – folytatta aztán valami különös nyomatékkal hangjában. És ha tudni akarod, el is végeztem a dolgomat. El én. Rendet teremtettem itt a házam körül, hallod-e?
És mert Ágnes egy szóval sem válaszolt, Szalag Mátyás fenyegetőleg emelte fel a kezét:
-    Másképpen lesz ezentúl, hallod-e? Összeakadtam azzal a híressel, a Horváth Imrével. Megmondtam én neki. Pusztul az innen. Nem lesz itt többé szerelmeskedés, annyit mondok.
-    Eddig se vót – mondta csöndesen az asszony.
Szalag Mátyás lelkében már valami megbékélt boldogság muzsikált. De ezt a benső ujjongást az asszony előtt titkolni kellett és ezért parancsolóan, keményen csattant fel megint a hangja:
-    Ne lássalak többet azzal a híressel, mert velem gyűlik meg a bajod. Megértetted?
És öklével nagyot csapott az asztalra.
-    Úgy lesz, ahogy kend parancsolja – mondta szelíden Ágnes.
Aztán megfordult, hogy ágyat bontson.
És Szalag Mátyás nem vette észre, hogy az asszony szemébe két forró, mélyről fakadó, szomorú könnycsepp szökött.

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo