Lovas Zsuzsanna: A mese

     Már hűvösödött. A nap fénye átszűrődött a kúria előtt álló hatalmas fa ágai között, táncoló árnyékokat vetítve Katicára. A fiatal lány arcát a nap felé fordulva, szemét becsukva mosolygott.
Valami angyal terítette kezeit reá, finom vonásait ragyogtatva.
     A szalon, amiben tartózkodtak, finom tea illattal volt tele. Andersen meséje elkápráztatta, ahogy az osztrák hadsereg egyenruhás hadnagya is.
     Izgatott volt, mert ma, ők látják vendégül a hadnagyot és társait. Ma náluk lesz a felolvasó est.
     Néhány óra elmúltával már gyülekeztek a vendégek a szalonban. A hadnagy is megérkezett, köszöntötte Katicát, közben huncut mosollyal megkérdezte:
        - Ma melyik mesével kápráztatnak el bennünket?
        – Még nem tudom, kedves Árpád, ma nem én leszek a felolvasó, de az, hogy magyar nyelven hallgathatjuk, már az is egy élmény.
        – Ha ön mondja, bizonyára úgy van. Én legszívesebben az Ön tolmácsolásában hallgatnám végig a történetet –, mondta a hadnagy, miközben kezet csókolt, majd lassan, nagyon lassan és vonzalmának nyomatékot hagyva engedte el a fiatal leány kezét.
     Katicával forgott a szalon. Hogy pirulását leplezze, háziasszonyi teendők után nézett. Épp jókor, mert már a nevelőnő közeledett.
Árpád a mese hallgatása alatt, végig Katicát nézte. Néha egy-egy katonatársával ejtettek pár szót, majd újból belefeledkezett a fiatal leány csodálatába. Búcsúzáskor lágy hangon mondta:
        – Csak azért sajnálom, hogy vége e szép délutánnak, mert Önt nem nézhetem tovább. Ha legközelebb találkozunk, elmeséli nekem, a mai mese miről szólt?
        – Hát nem figyelt, Árpád? Akkor legalább a címét jegyezze meg, hogy legyen miről társalognunk…
        – A címét? Csak annyira emlékszem, hogy valami csodálatos, meg volt benne egy obsitos…
        – A csodálatos tűzszerszám – mondta huncut hangon Katica, majd pajkosan hozzátette –, a barátnőmnek is elmesélem majd holnap, amikor délután, teaidőben a parkban sétálunk.
        – Értem – mosolygott a tiszt – már irigylem a barátnőjét, hogy az ön hangját hallhatja.
     Mielőtt Katica még bármit mondhatott volna, megjelentek a katonatársak és elindultak a lemenő nap fényében…
     A fiatal lányt álmodozásából édesanyja hangja zökkentette ki:
        – Mit szólsz Katica, hát nem csodálatos hölgy Szendrey Júlia? Tudod, ő fordította a mesét.
        – Igen, édesanyám, tudom. Petőfi szerelme! Petőfié, aki azt is írta, hogy:


„Fa leszek, ha fának vagy virága,
ha harmat vagy én virág leszek,
Harmat leszek, ha te napsugár vagy
csakhogy lényink egyesüljenek…”

 

        – Ó, te álmodozó leány! Gyere be, mert megfázol!
     Másnap a parkban Katica a barátnőjét várta. A kocsi már elhajtott, amikor a háta mögül megszólalt egy hang:

„– Ich weiß nicht, was soll es bedeuten,
Daß ich so traurig bin;
Ein Märchen aus alten Zeiten,
Das kommt mir nicht aus dem Sinn.”


        – Ugye jól gondolom, hogy szereti a verseket?
        – Igen jól gondolja – válaszolt Katica anélkül, hogy megfordult volna. (Bár mennyivel szebb lett volna ez magyar nyelven) – gondolta, de nem akarta, hogy ez az édes pillanat elillanjon. Heine verseit egyébként is szereti. – Nézze, milyen csodálatos, ahogy a fa ágai árnyat vetnek, s köztük csak úgy táncolnak a nap sugarai.
        – Én nem látom, én csak egy csodaszép leányt látok a parkban, napernyővel a kezében.
        - Pedig gyönyörű. És azt tudta, hogy Andersen az első meséjét éppen árnyjátékkal mutatta be a nagyközönségnek?
        – Kellett volna? – kérdezte a férfi, majd lágyan megcsókolta Katica apró pihékkel díszített nyakát.
        – Jaj! – a leány nem tudta, hogy megijedjen, vagy átadja magát e szerelmes pillanatnak, de ösztönösen előre lépett. Hirtelen megfordult. – Tudja mit?
        – Magáért bármit – felelte a tiszt.
        – Hívjon meg minket Pestre a magyar színházba! Menjünk együtt!
        – Színházba? Hát azt is szereti?
        – Ó igen nagyon!
        – De mit mondott? Magyar színházba? Ne vicceljen kis Katicám! Magyarul színházat nézni? A német színházba viszem!
     Katicában ezek a szavak tőrként ejtettek sebet. Mintha pár pillanat alatt besötétedett volna.
     Árpád és Katica körül dermedt csend lett.
        – Köszönöm, én a magyar színházba szeretnék menni – mondta lágyan, de határozottan Katica. Szíve mélyén remélte, hogy a tiszt ugyanúgy vágyik a magyar szóra, mint ő.
        – Az lehetetlen! – mondta a tiszt. Tudom, hogy maga se gondolja komolyan. Én az osztrák hadsereg tisztje vagyok.
        – De magyar nemes – vagy tévedek?
        – Nem, nem téved kedves Katica. Azt hiszem, én tévedtem – mondta a katona és apró meghajlással elköszönt.
     Katica megfordult, még jobban kihúzta magát, majd határozott léptekkel közeledő barátnője felé indult. A szél meglebegtette ruháját, megsimogatta arcát. A nap fénye táncolt a park virágjain. Maga sem értette, de boldog volt. A fény, amely most játszi könnyedséggel terítette be, megborzolta, s szinte hallotta Petőfi szavait:


“Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.”

 

szozattv


szozat a tiszta hang
 SZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf