Csernák Árpád: Csendélet

...nem kelek korán... éjszaka sokáig fent vagyok, reggel sokáig alszom... vagy legalábbis szeretnék aludni... mindegy... de dél elõtt nemigen indulunk el... jó lesz így, gondoljuk, a dél elõtti és a dél utáni két órában nem ajánlatos napon lenni... nem is vagyunk, mert mire kiérünk a tóhoz, délután két óra körül jár... lassan levetkõzünk, leterítjük a plédet, egy kis krém... hanyatt dõlünk, nyögdécselünk, sóhajtozunk, kéjesen mondogatjuk: de jó, jaj de jó... a nap, az enyhe szél, a meztelenség... jó, valóban nagyon jó... de sokáig nem lehet bírni... felülünk, felállunk... nézzük meg a vizet!... megnézzük, bele is megyünk... bokáig, ágyékig, derékig... hideg... hideg, de tiszta... még tiszta, még hideg... jó, nagyon jó... bokáig, ágyékig, derékig... nem jobban és nem sokáig... esetleg néhány tempó... siklás a hideg vízben... koranyár, elõszezon, idényelõ... kimegyünk a mólóra... a mólóra terített gumiszõnyeg forró, éget, azon nem lehet feküdni, mezitláb még járni sem... egészen a korlát közelében állunk, a deszkákon... mások is jönnek, lépegetnek a lépcsõkön, ringó keblek, formás combok... belemennek a vízbe, bokáig, ágyékig, derékig... enyhe sikkantások, esetleg néhány tempó... csobog a víz... még emlékezünk: hideg, tiszta... hamar kijönnek... félrebillent fejek, álmatag szemek... kicsit ránk néznek, csak kicsit... nyárelõ... fehérek vagyunk és szemérmesek, kicsit mi is rájuk nézünk, csak kicsit... fehérek és szemérmesek, de jó, hogy a testünk minden porcikáját körbefogja a levegõ, a fény... jó, hogy itt nemigen beszél senki, nem szól senki a másikhoz... három óra... ideje ebédelni... otthonról hozott vajas kenyeret, zöldpaprikát... papírszalvétákat terítünk a megfeketedett deszkaasztalra, arra tesszük az elemózsiát, törülközõket terítünk a padokra, arra ülünk, itt eszünk... lombárnyékban, vajas kenyeret, zöldpaprikát... nézzük a zöld lombokat, a virító rózsákat...

    „Megállt a kõfallal határolt kis földszintes ház kapuja elõtt. Becsöngetett. Csikorogva megnyílt az öreg, kopott fakapu és kékszemû, fekete ruhába öltözött öregember jelent meg elõtte. Bemutatkozott, elmondta, hogy a Nádas Jóska a kollégája, és mivel sehol nem tudott virágot kapni a felesége születésnapjára, a Jóska tanácsára jött, hogy néhány szál rózsát kérjen...

    Az öreg szívélyesen betessékelte.

    — Hát igen, nekem van néhány rózsafám... a virágok már elhervadtak... de talán néhány szálat még találunk — mondta szelíden és Bodrogi máris ott állt a kis kertben, ahol dáliák, krisantémok színes pompájában rózsafák állottak kopaszon, hervadt, széthullott szirmú virágokkal. A ház sarkán túl, a déli oldalon volt még egy rózsafa néhány viruló vörös rózsával.

    — Glória Chrimson — suttogta az öreg, mintha egy személyt mutatna be — még ez van... ezeket szívesen oda adom.

    Bodrogi megilletõdve állt a rózsák elõtt, amelyek a párás õszi kertben közömbös szépséggel virítottak. Távol, a város utcáin páncélkocsik zörögtek, repülõgépek keringtek a levegõben...”

    Bodrogi, a novellában, sohasem ért haza a rózsákkal, de apám igen. És utána még negyven évig. És õ is úgy mondta ki mindig ezt a két szót: Glória Chrimson, mint a novellabeli öreg, mintha egy személyt mutatna be, méghozzá nem is akármilyen személyt. Ha vörös rózsát látok mindig eszembe jut az apám.

 

szozattv


szozat a tiszta hang
 SZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf