Édes Anna: Következmények
Az asszony kilépett a tanya udvarára. Visszafordult, mosolygott. A nyitott ajtón át látta az urát. Feküdt a konyha kövén, mozdulatlan, tágra nyílt szemei csodálkozással, rettegéssel bámultak a semmibe. Elindult a faluba.
Ráérősen lépegetett, se nem gyorsan, se nem lassan, nem siettette már az időt.
Gondolatban visszapörgette ennek a hirtelen lezárt életnek a pillanatait. Pista szép szál legény volt, vidám, szorgalmas. Sok lány ácsingózott utána, de végül mégis őt vette el. A házasság elején embere elkezdett iszogatni, na, nem rúgott be, de néha lenyelt egy-két kupica szilvapálinkát. Olyankor bezárult, szótlan, mogorva lett.
Teltek az évek, a gyerekek szétszéledtek, nem való nekik ez a tyúkszaros semmi élet, mondták.
Ketten maradtak. Pista egyre többet ivott, de most már nagyhangú, agresszív részeg lett. Egyszer egy hideg, dermesztő téli éjszakán az ember tántorogva, káromkodva jött haza. Az asszony felült az ágyban. Érezte, ahogy a gyomrába, az agyába mar és szétárad a rettegés. Pista betántorgott a konyhába.
– Mi az anyád keservit bámulsz? – ordított. Az asszony gyorsan félrenézett. Az ember dühöngött.
– Kidobott az a szemét Tóni a kocsmából, azt mondta, eleget ittam. Mintha ő tudná, nekem mennyi elég! Bírom én az italt – vérben forgó szemekkel az asszonyra nézett. – Hozzál pálinkát! Terus néném éjjel is ad, ha nekem kell!
– Már nagyon késő van – ellenkezett halkan az asszony, de rögtön meg is bánta. Pista felugrott, a férfi ökle az arcába csapott, ütötte, ahol érte. A nő nagy nehezen kiszabadult és papucsban, köntösben kirohant a házból. A pajtában reszketve, sírva várta a hajnalt, akkor visszamerészkedett.
Pista iszonyatos fejfájásra ébredt. Kikóválygott a konyhába és mikor meglátta kékre-zöldre vert asszonyát, sírva fakadt. Kérte, bocsásson meg neki, nem ő, hanem az ital emelt kezet rá. Megváltozik, ígérte.
Néhány év elteltével csak annyi változott, hogy már a verések után semmi megbánást sem mutatott. Aztán fájni kezdett a mája. Az orvos javasolta, hagyjon fel az ivással. Többé látni sem akarta azt a semmire való kuruzslót.
Azon a napon tett-vett a ház körül. Egyre gyakrabban húzta meg az üveget, pálinkát ivott a rekkenő hőségben. Az asszony érezte, csak a szikrára vár, ami lángra lobbantja gyilkos indulatait. Az üveg kiürült.
– Add ide a másikat – szólt az asszony után, aki indult a szobába, hogy ne legyen szem előtt. Kivette a szekrényből az üveget, az utolsót és vitte, reménykedett, ha ezt is megissza, hátha elalszik. Ahogy nyújtotta, az üveg kicsúszott ujjai közül, leesett, szétfröccsent a pálinka, undorító szaga betöltötte a konyhát. Az ember ránézett.
– Ezt direkt csináltad, te kurva! – A nő elsápadt.
– Agyonverlek! – ordított a részeg férfi és elindult felé. Megvillant a konyhakés a nő kezében. Aztán lecsapott vele. A férfi meglepődött, nem érzett fájdalmat. Az asszony életében először szembe szállt vele. Elesett. A nő eszét vesztve újra és újra és újra lesújtott. Aztán leült és valami leírhatatlan nyugalom szállta meg. Hát ez ilyen egyszerű? Véget vetni az évtizedek óta tartó rettegésnek? A lélek minden sötét folyosóját végig járó félelemnek? Végre! Vége.
A tárgyaláson nyugodt volt. A második tárgyalási napon az orvosszakértő azt mondta, az áldozat mája már néhány nap után felmondta volna a szolgálatot, mindenképpen meghalt volna. Nyolc évet kapott. Döbbent tekintettel nézett a kövér bíró szemébe.
