Édes Anna: Lámpaoszlop

Lekéstem a vonatot. Átutazóban vagyok. Van két órám. Veszek egy térképet, megnézem a várost. Elindulok, talán a Dóm téren kezdem. Nyüzsög az élet. A neoromán stílusú templom lenyűgöző tornyai a felhőkkel ölelkeznek. Tovább megyek. Keresgélek a térképen, ez gyönyörű város, sok a látnivaló.

    Lefordulok egy girbe-görbe utcába. Bogarászom a térképet, valaki rám szól

    – Nézz előre, ma mindenki nekem jön. – Megtorpanok. Sehol egy lélek. Meghülyültem, nem csoda, forr a levegő, negyven fok árnyékban, Nekidőlök a villanyoszlopnak és meghúzom a kristályvizes üvegem.

    – Naaa, nyomod a térdem. – Ez nem lehet a villanyoszlop.

    – Te beszélsz? – kérdezem és már látom, ahogy a pszichiátrián rám mosolyog a fődoki.

    – Igen, és? – Már elkönyveltem, hogy elment az eszem, felnézek. Szép ívű lámpaszemével kacsint párat.

    – Te legalább nem pisilsz le, mint azok a rusnya kutyák – mondja.

    – Mesélj magadról – nézek neon szemébe és nekidőlök a ház falának.

    – Na, mesélni azt tudok – s drótjait zizegtetve nevet. – Innen mindent látok. Szerelmeseket, akik nekem dőlve csókolóznak, tiniket, akik itt gyújtanak rá életük első cigijére, hajléktalanokat, akik a lábamnál fekszenek, kartondoboz ágyukon. Mindenki azt hiszi, rideg beton és vas vagyok, pedig egyszer megöleltem valakit.

    – Elmeséled? – kérem, s kíváncsian nézek bölcs lámpaszemébe.

    – Egyszer, egy éjjel jött egy ember, ismerem, itt lakik abban a kicsi, kopott házban. Ügyesen felmászott rám és elővett néhány dolgot a zsebéből. Csiklandozni kezdte a vezetékeimet. Jó sokáig babrált rajtam, gondoltam, ha ilyen kedves, én is az leszek. Nagy szeretettel megöleltem. Valamiért neki nem tetszett a dolog, mert ordított és leugrott rólam. Aztán nagy nyüzsgés támadt odalenn. Szegény ember, ha tudom, hogy ilyen megrázó élménye lesz tőlem, visszafogom magam és nem ölelgetem.Nem sokára haza jött a kórházból és rám se nézett többé.

    Szomorúan serceg picit. A templom harangja megszólal, az órámra nézek.

    – Mennem kell.

    – Jó volt veled beszélgetni – búcsúzott halkan. – Eljössz máskor is?

    – Ha erre járok, feltétlen – felelem és indulok a vonatomhoz. Nem sokat láttam a városból, de nem baj, majd legközelebb.

    A vonat nagyot döccenve megáll. Felébredek, rázkódva a nevetéstől, a többi utas megrökönyödött tekintetétől kísérve leszállok a pesti pályaudvaron.

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf