Édes Anna: A falu bolondja

Pár nap szabi. Kirándulni megyünk. Rakosgatom a táskába amit kell. Hirtelen eszembe jut egy pár évvel ezelőtti nyaralás. Még ma is megrendít a véletlen találkozás egy különleges asszonnyal.
A barátaimmal egy hétre nyaralni mentünk. Az eldugott falu végén kis horgásztó, nádas. Amíg a fiúk felverték a sátrakat, mi lányok beugrottunk a faluba. Vásároltunk ezt-azt. Gyorsabban végeztem, mint a többiek, kimentem a boltból. Ültem a mocimon, vártam, nézelődtem.
Egy férfi sétált felém. Nagydarab maci, apró, kíváncsi szemekkel. Ötven körüli lehetett. Pár lépéssel előttem megállt, karba fonta a kezeit. Bizalmatlanul méregetett.
- Te ki vagy? - nem ismerlek.
- TE ki vagy? - mosolygok rá.
- Én Dodi! - bökdös a mellére.
- Én pedig Anna - állok fel. Látom, hogy sérült, de kedvesen kíváncsi, mint egy gyerek, lelkesen beszélni kezd.
- Anyuval jöttünk, mert vesz nekem csokit. Segítettem neki takarítani. Porszívózni is tudok, csak anya kapcsolja be, mert én ügyetlen vagyok. Tudod, hogy hívják anyukámat? Ilonka néni. Ezt is tudom, mert anya azt mondja, én vagyok az ő okos kisfia.
- Te be tudod kapcsolni? - ráncolja a homlokát.
- Én be. Nevetünk. Tapsikol. Csaponganak a gondolatai, tényleg olyan, mint egy gyerek.
Még beszélgetne, de valaki a nevét kiabálja. - Ott van anya - mutat egy pici törékeny, hetven körüli asszonyra, aki láthatóan nehéz szatyrokat cipel. Hirtelen megfogja a kezem és húz magával. Már csak pár lépésre vagyunk, mikor az asszony mentegetőzni kezd.
- Kérem, ne haragudjon! - Engedd el a hölgyet! - néz a fiára szigorúan. Dodi hirtelen elenged. - A fiam néha tolakodó, de nem bánt senkit, ne féljen tőle!
- Semmi baj, nem félek, beszélgettünk. Most mennem kell, kijöttek a barátnőim a boltból. – Elköszönünk, indulok a motoromhoz. Hátranézek a “fiú” integet, aztán elveszi anyjától a szatyrokat és elindulnak.
Már csak két nap és megyünk haza. A szabadság, mint a gepárd a Kavir-sivatagban bőszen elszáguld.
Az utolsó napon, amíg a többiek bográcsban főzik az ebédet, bemegyek a faluba sütiért. A cukrászda előtt asztalok, napernyővel. Vasárnap van, minden asztal foglalt. Gyerekek szaladgálnak, családok, szerelmesek fagyiznak, sütiznek. Már majdnem belépek az ajtón, mikor valaki integet és kiabál.
- Sziaaaa Anna! - Dodi ül az egyik asztalnál az anyukájával és izgatottan integet.
- Szia! - Odalépek hozzájuk. -Csókolom! - mosolygok az asszonyra - Nem zavarok? - Látszik, hogy ünneplő ruhája nem sokszor van rajta.
- Üljön le kedvesem, ha nem siet nagyon - mutat egy székre a néni.
- Köszönöm, nem sietek! A többiek bográcsoznak, legalább nem kell főznöm ebben a melegben. - Ilonka néni felnevet, az öreg ráncos arc megszépül. Dodi unatkozik. Elindul és pár perc múlva a gyerekekkel beszélget, ő is egy közülük.
- Örülök, hogy találkoztunk. Szeretném megköszönni, hogy nem bántotta a fiamat!
- Sokszor bántják?
- A falubeliek nem, ők elfogadták, szeretik. Egyedül járkál, mindenkinek segít. Kosarat cipel, boltba megy. Bárkinek, aki megkéri. Szellemileg egy hároméves gyerek szintjén van, a lelke is olyan, tiszta és naiv. Bántani az idegenek szokták. Volt aki meg is ütötte. -Megrökönyödve nézek rá. -Igen,-folytatja. -Egyszer, egy forró napon, Dodi járkált a faluban. Az iskolánkat egy közeli városból érkező brigád újította fel. Ebédidő volt. Dodi odakeveredett és kért egy kis vizet. Adtak neki, leültették.- Igyál még, meleg van! - körbeállták és röhögtek. A fiam nevetett, azt gondolta, aki ilyen kedves, az jó ember. Belediktáltak még vagy két pohárral, de ő már nem akart többet inni. Akkor ketten lefogták, a harmadik pedig beleerőszakolta a pohár tartalmát. Mikor Dodi kiszabadult, kiverte a férfi kezéből a poharat. Akkor az az ember pofon ütötte. - Velem szívózol idióta? - ordított a fiam arcába. Szerencsére akkor jött a munkából a szomszéd Lali és látta az egészet. Odaszaladt, elhozta Dodit. Megfenyegette őket, hogy feljelentést tesz és hazahozta a fiamat.
-Tudja kedvesem minden bántás, pofon az én lelkemen is csattan. Ő a fiam, bármilyen is, szeretem. Este, mikor tévézünk egyszer csak váratlanul odajön, megpuszilgat és azt mondja:- Szeretlek anya!
Dodi a kisebbik fiam. Az első tavalyelőtt halt meg. Rákos volt. Addig nem volt baj, amíg ő élt, utána szinte minden megváltozott. Klári, az unokám soha nem szerette Dodit, de ezt nem mutatta. Egy napon a gyerek futva jött haza, átölelt és zokogott. El tudja képzelni, ahogy egy férfitestbe rekedt gyerek olyan fájdalommal sírt, hogy megszakadt a szívem? Nagy sokára megnyugodott. Elmondta, hogy találkozott Klárival a piacon és szaladt hozzá puszit adni, mint máskor is. Klári úgy ellökte, hogy nekiesett egy oszlopnak, megütötte a hátát. Dodi a többit nem értette. Rögtön átmentem az unokámhoz és kérdőre vontam. Klári ordított, - Elegem van a fiadból mama! Tiszta ciki, ahogy puszilgat, leéget ez az idióta! Ez él, apa pedig meghalt! Bolondok házába lenne a helye! Nincs igazság! Utálom ezt a hülyét!
Nem tudom, hogy támolyogtam haza. Soha, egy percig eszembe nem jutott, hogy intézetbe adjam a fiamat. Ő nem tehet semmiről, ő egy áldozat, és borzasztóan szeretem. Isten beteg gyereket adott, aztán megbüntette érte. Azóta nem beszélek az unokámmal. A táskájából elővesz egy zsebkendőt és szégyenlősen törölgeti a könnyeit.
- Ne haragudj, jól rád zúdítottam mindent - próbál mosolyogni. Nem is veszi észre, hogy letegez. Megfogom a kezét.
- Én csak egy idegen vagyok, de mondanék valamit. Ilonka néni egy fantasztikus ember, és anya! Dodi, nem tudja, de érzi milyen szerencsés! Azt gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki nagy tiszteletet, szeretetet érez, örülök, hogy beavatott a bizalmába egy igazi ember!
- Megölelhetlek? - néz a könnyein keresztül Ilonka néni.
- Megköszönném! -Dodi visszajön. -Engem is! Engem is! - nevet. Őt is megölelem. Ez az utolsó kép róluk. Dodi pár hét múlva agyvérzést kapott. Ilonka néni egy hónap múlva követte. Már nem volt miért élnie.
Rakosgatom tovább a ruháimat és arra gondolok, milyen kacifántosak a lélek útjai. Klári, aki egyikőjük temetésére sem ment el, hogy számol el a kegyetlen önmagával? A munkások hazamennek és csokit visznek az egészséges gyerekeiknek. Eszükbe sem jut, hogy egy gonosz gén rájuk is lecsaphatott volna? Rosszkedvem lett, de már dudálnak a többiek. Nem túl őszinte a mosolyom, mikor elindulok feléjük. Gondolatban megölelem ezt a bátor nőt és felteszem a bukómat. Indulhatunk.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf