Veres Roland: Misebor

A vonat halkan búg, de, csak mert IC-én utazok. Egy nő krákogva köhögi fel, ami emészti. Egy kisgyerek percenként megkérdezi, hány óra múlva érünk már oda?
Kiveszem a táskámból a Bukowski kötet mellől a sörömet. Nem tudom Bukowski ezt pártolná-e, vagy felháborodna, hogy nem őt választom inkább. Valószínűleg a kettőt együtt tartaná előnyösnek.
Felpattintom a sört. Ha nem is az élet sava-borsa, de a habja az ujjamra szökik.
– Az alkohol a világ megrontója, fiatalember – mondja egy öreg hölgy velem szemben, a másik oldalon. – Inkább ahelyett, hogy megissza azt a sört, menne templomba, hallgatni az Úr igéjét.
Látom, húzza az Úr igáját.
– Ne haragudjon, de a templomban Jézus vére mi? – kérdezem. – Jézus a tanítványaival mit ivott az utolsó vacsorán?
– De az más, az szent – mondja.
A söröm is. Ha nem is sérthetetlen.
Évekkel ez előttről egy keresztelő jut eszembe.
A családi ebédre meghívták a lelkésznőt, aki tartotta a szertartást, és a férjét is, aki szintén lelkész.
Az asztalnál ültünk, amin a terítőn már morzsák és borcseppek pihentek, ahogy mi az ebéd után, és megkérdeztem a lelkészeket, hogy lehet az, hogy a keresztények ötszázötvennégyig a reinkarnációban hittek, utána meg a mennyben és a pokolban?
Anyám oldalba bökött, fülembe súgta, ne igyál már többet.
Nem ittam. Egy kortyot sem. A kíváncsiság vezetett. Nem kötözködni akartam.
De valaki, ha fontos kérdéseket feszeget, csak azt kapja másoktól, hogy részeg vagy őrült.
A kíváncsiság vezetett, mert ki más tudna erre jobban felelni, mint az Úr felkent szolgái.
A lelkész minden tudását összeszedve az válaszolta:
– Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Valamiért az jutott eszembe, inkább leszek a Pokolban úriember, mint a Mennyországban szolga.
– De az más, az szent – mondja az öreg hölgy a templomi borra a vonaton.
A misebor sem attól misebor, hogy megáldják. A misebor az egyik legjobb minőségű kézművesbor, amit készítenek. Egyszer szívesen megkóstolnám, de van bennem annyi önérzet, ha már templomba nem járok, abból se kaphassak.
Félre ne érts. Attól, hogy én nem hiszek Istenben, még lehet, hogy létezik. Ahogy abban sem hiszek, hogy a szeretet pénzért megvehető, mégis, hányakat látok, akiknél igen.
Persze ilyen embert nem látsz a vonaton.
Ők BMW-vel utaznak facebook selfiet csinálva csücsörítő ajkakkal.
– Az Úr a válasz mindenre – mondja az öreg hölgy.
Az jár a fejemben, de ha iszol, a kérdést is elfelejted, és nincs boldogabb depressziós ember, mint akinek nincsenek emlékei.
De úriember vagyok a légjavított Pokolban, és csak annyit mondok: – Lehet.
A söröm elfogyott. Kidobom az üres dobozt. Az öreg hölgy még csordultig van hittel.
Miközben leszállunk a végállomáson, ahová tartottunk – bármiben is hiszel –, előre engedek egy idősebb nőt. Az öreg hölgy bosszúsan mondja, és rácsap botjával az ujjára az előtte haladó srácnak:
– Haladjon már, fiatalember.
Leszállok a vonatról. Arra gondolok, ezt majd megírom. Én ugyan nem vagyok próféta, mint mondjuk János evangélista, de attól még ez egy sztori. Az már rajtad áll, hogy elhiszed igaz vagy nem. Elindulok, hogy találkozzak egyik barátnőmmel, aztán bemenjünk egy kocsmába. Kíváncsi vagyok, vajon az öreg hölgy templomba megy?

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf