Balaton László: Balázsjárás

Csak úgy ropogott a fagyos hótakaró Kocka csizmája alatt. Élvezettel szakította be az ujjnyi  vastag jégréteget, lába vádliközépig süppedt a puha, hideg vattába. A karácsonyra kapott fakardot mindenhova magával vitte, de ezen a  délutánon különösen nagy büszkeséggel viselte új szerzeményét. Megmarkolta a lyukas kabátzsebébe csúsztatott fegyvert, katonás mozdulattal kirántotta, megforgatta a feje fölött, és éles csatakiáltással lesuhintotta az elképzelt ellenség fejét. Hűséges hadapródja - a hólétől már erős kutyaszagot árasztó, szürke pumikeverék - hangos csaholással nyomatékosította gazdája hősies rohamát. Kipirult arccal, lógó nyelvvel érkeztek meg Palkóék házához.
   Szent Balázs napján a szebbik arcát mutatta a Tél legkisebb gyermeke: Február. Nem a morcos, lázas-torokfájós, nem a ködös, latyakos, hanem a kedves, derűsebb, barátságos képét festette a lankás göcseji tájra. A Luca-napkor lehullott hó bőséges utánpótlást kapott. Tömör, fagyos dunyha alatt aludta téli álmát az erdő, a szántó és a legelő. A nap szikrázó fényét szemet kápráztatóan verte vissza a mindent beborító, fehér nyugalom. Az alig háromszáz lelkes Molnárszegen is békésen élték mindennapjaikat a dolgos nagycsaládok. A reggeli állatetetés után az egész família behúzódott a boronaház fűtött menedékébe. A koronás szemeskályhák, a füstöskonyhák kellemes otthonmeleget biztosítottak. Az asszonyok kenyeret dagasztottak, terítőt hímeztek, vagy a szövőszéken készítették a nehéz vászonneműket. Közben olyan szívhez szólóan énekelték a zalai népdalokat, hogy még a kopasz diófán veszekedő mátyásmadarak is elcsendesültek, és a fejüket forgatva hallgatták a gyönyörű dallamokat. A férfiak széklábat faragtak a hosszú sziószéken, fütyörészve javítgatták a nyári munkákban kicsorbult szerszámokat. A gyerekek a döngölt padlón birkóztak, a szerető apakéz gyártotta fajátékokkal foglalták le magukat. A nagyobb lányok körülülték a kukoricával púpozott silingát, és a kezükre húzott, fogazott morzsolóval pergették le az arany szemeket. A sárkemencéből parazsat kotortak ki, és rajta almát füstöltek. Elűzte ez a rettegett torokgyíkot is. Így tartotta a régi, Balázs-napi népszokás. Még tartott a farsang jóllakott, vidám hangulata, de már közeledett az elmélyülő, nyugodtabb nagyböjt időszaka.
   Izgatott fiúk gyülekeztek a zsúptetős, kunkorított házban, Balázs-járásra készülődtek. Ezen a jeles napon maskarába öltöztek, nem kevesebben, sőt, mi több, pontosan heten. Bejárták az egész falut, bekopogtak minden ajtón egészen a farsang végéig, és adományt gyűjtöttek kedves tanítójuknak, Keszthelyi Laci bácsinak. Szalonnát, sonkát, kolbászt és talán néhány garast is sikerül a zsákba csábítani.
   Kocka huszárnak öltözött, jó szolgálatot tett most a kedves fakard. Nagyapja kucsmáját csákóvá alakította a gondos anyai lelemény. Palkó nagyanyja lila kendőjébe burkolózott, papírból készített püspöksüveget húzott kócos, busa fejére. Felpántlikázott, hosszú szárú keresztet tartott áhítattal maga előtt. Nagyobbik öccse, Jocó a császár szerepét játszotta, háncsból fűzött koronáját saját maga ügyeskedte össze, napokig dolgozott rajta. Csúzli, a falu rossza sem akart kimaradni a remek mókából, meg hát ő is nagyon szerette Laci bácsit. Azért kapta becses nevét, mert előszeretettel lövöldözte a verebeket és a macskákat az Y-szárnyú fegyverrel. Csúzli kapitánynak maszkírozta magát, egy széndarabbal még kackiás bajuszt is rajzolt az arcára. A deák és a káplár szerepe maradt még, ezeket a két elválaszthatatlan jóbarát, Kisbálint és Kisferi alakította. Palkó és Jocó kisöccse, az alig hétéves - a földből alig kilátszó - Hangya ott toporgott a legények mellett.
- Hát én? Velem mi lesz? Én nem tarthatok veletek? - pityeredett el Hangya, keresztségben kapott nevén: Gulyás Tóni.
- Ó, dehogynem! - nyugtatta bátyja, Palkó. - A tiéd lesz a legnehezebb, de legdicsőbb feladat. Te gyűjtöd össze a tanító bácsinak felajánlott adományokat! Becsüld meg magad, édes öcsém!

   Így állt össze a nagy csapat, mindannyian kaptak egy kis kupica körtepálinkát Gulyás bácsitól, és büszkén indultak neki a hólepte utcáknak, mert utcából bizony kettő is akadt Molnárszegen: A Fő utca és a Patak utca.
  A faluvégi Jóska bácsi az erdőből ballagott haza éppen a letaposott gyalogösvényen, hátán rőzseköteggel. Egy percre megállt pihenni, és tekintete megakadt az egyik ház kivilágított ablakán. Rejtélyes alakok mozogtak a petróleumlámpa fényében. Messze vitte a februári, csípős szél a diákok énekét, mondókáit:

  Ma van Szent Balázs naptya,
  minek nagyon örülünk,
  új éneket éneklünk.
  Ma van Szent Balázs naptya!

  Azért gyüttünk mink ide,
  hogy éneket mondhassunk,
  örömet okozhassunk,
  azért gyüttünk mink ide!

  Ma van Szent Balázs naptya,
  hogy a szegíny dijákok
  ajándékot kapjanak,
  ma van Szent Balázs naptya!

  Reménnyel teli szívvel, mosolyogva indult tovább az öreg, boldogan alszik el ma éjjel. Kevés öröm is elég a szegényembernek, a gazdag göcseji léleknek. Eltelik vele, jól beosztja, meg is osztja szívesen.
  Jóska bátyám a favágítóba ejtette le nehéz terhét, megkönnyebbülten nyújtóztatta fáradt derekát. A tiszta februári égbolt még utoljára visszhangozta a diákok énekét:

„Szalonnát, szalonnát,ha nem adnak szalonnát, kifúrom a gerendát!”