Baráth Zoltán - Bucsi Mariann: Ébredés

Valami furcsa hangra ébredt. Másodpercekig az álom és ébrenlét határán egyensúlyozott, aztán újra meghallotta a hangot. A csengő. Az órára nézett. Hajnal három óra húsz. Ki csenget ilyenkor? Felült, lábait az ágy mellé tette, meztelen talpát csiklandozta a puha szőnyeg. Mikor felállt, hogy az ajtó felé induljon, rájött, teljesen pucér, így mégsem nyithat ajtót. Visszafordult az ágyhoz, hogy magára vegye selyem köntösét. Döbbenten vette észre, az ágyban egy nő fekszik. Hosszú, vörös haja szétterült a párnán, fehér karjait kinyújtotta a feje felett, a takaró kissé lecsúszott róla, láttatni engedte melle halmait. Fogalma sem volt, ki lehet ez a nő, pláne arról, hogy kerülhetett oda. Megdörzsölte a szemeit, a csengő újra felberregett, a nő megmoccant az ágyban. Gyorsan a bejárati ajtóhoz ment, kinyitotta. A folyosóról beszűrődő fényben egy idegen állt az ajtó előtt.

    - Elnézést, ön kicsoda? Tudja egyáltalán, hogy mennyi az idő?

    - A feleségem! Itt van a feleségem?

    - Nem, kérem! Egyedül vagyok! Mégis, mit képzel? – kérdezte, de a férfi elviharzott mellette, őt szinte félrelökve.

    - Te piszkos céda! Te utolsó, alávaló ringyó – hallatszott a szobából. Sikoltás hangzott, majd egy reccsenés, mint ahogy egy csont törik, aztán néma csönd. A férfi semmit sem értve téblábolt az előszobában. Nem mert beljebb menni. Az idegen férfi ekkor tört ki a hálószobájából, aztán elsietve mellette, kirohant az ajtón.

    Döbbenten állt a nyitott ajtóban. Valószínű csak álmodik. Vissza kell mennie szépen az ágyba, lefekszik és minden rendben lesz. Gépies mozdulattal becsukta az ajtó, majd a folyosón át a hálóba ment. A látványtól földbe gyökerezett a lába. Az ágy mellett az idegen nő feküdt, kicsavart végtagokkal. Úgy nézett ki, mint egy odahajított rongybaba. Meztelen bőrét a kintről beszűrődő utcai lámpák fénye kísérteties sárgás színbe vonta. Lassan közelebb óvakodott, fölé hajolt és látta, ahogy tágra nyílt élettelen szemei a semmibe bámulnak. Hányinger fogta el, a fürdőbe rohant, a vécé csésze fölé görnyedt. A feltörő keserű epe marta a torkát. A csésze mellé csúszott. Itt van egy ismeretlen eredetű hullával a hálószobában. Úristen, a felesége! Reggel nyolckor érkezik - éjszakai ügyeletes a kórházban. Most mihez kezdjen? Szóljon a rendőrségnek? Nem, az kizárt! Nem tudná megmagyarázni, mit keresett nála a nő! Főleg úgy, hogy még ő maga sem tudta. Az éjjeli szekrényen álló digitális óra számlapja hajnali 04:42 percet mutatott. El kell tűntetnie a hullát! De hogyan? És hová? A szőnyeg! Pont a múltkor látott egy krimit, melyben egy testet szőnyegbe csavartak, és úgy szabadultak meg tőle, hogy lecsúsztatták a folyosón lévő szemét-csúszdán. Hozzálátott. Épp egy félórával azelőtt végzett a minden részletre kiterjedő takarítással, fertőtlenítéssel, hogy a felesége megérkezett volna – még alaposan letusolni is volt ideje. Mire fordult a kulcs a zárban, nyílt az ajtó, a felesége belépett rajta, a kávé már ott illatozott kiöntve a konyha asztalon, egy csészében. Az asszony letette a csomagjait, majd bement a hálóba, ahonnan azonnal hallani lehetett a sarkalatos kérdést:

    - Hova tűnt a szőnyeg?

    - Ó Drágám, meg fogsz ölni érte, tudom.

    A felesége kissé dühös, értetlen ábrázattal lépett be a konyhába.

    - Igazán remélem, hogy valami alapos indokod van rá, hogy szeretett nagymamám szőnyege jelenleg nem a hálóban van, a helyén!

    - Borzasztóan restellem, leöntöttem vörösborral és…

    - Te borozol egyedül?

    - Hát… nagyon nehéz napom volt tegnap… Csak egy pohárkával akartam inni, de kiömlött a szőnyegre.

    - És hol a borral leöntött szőnyeg?

    - Elvittem a tisztítóba.

    - Késő este?

    Összerezzent. A francba, ezt nem gondolta végig előre. Iszonyú dühös lett magára. Nem marad más hátra, mint…

    - Hát rendben, jó! Ha az igazat akarod tudni, egy hullát tekertem bele, lecsúsztattam a szemétledobón, elvittem az erdőbe, és elástam!

    - Mikorra ígérték, hogy elkészül?

    A férfi értetlenül pislogott. Épp most vallotta be, mi is történt valójában, ám a felesége, mintha meg sem hallotta volna! Nem hisz neki! Az igazat mondja, és nem hiszi neki! Ez őrület! Na, de ha már így alakult:

    - Jövő hét péntekre, Drágám. Abba az éjjel is nyitva tartó kínai mosodába vittem a Lasagne Boulvarde-on!

    - Legközelebb vigyázhatnál egy kicsit jobban! Főleg ne borozz egyedül!

    - Igenis!

    A férfi fellélegzett. Sikerült egy kis időt nyernie, de most már nem csak a szőnyegbe tekert nő, és a gyilkosa miatt aggódhatott, hanem a rohadt szőnyeg miatt is. Honnan fog tudni szerezni egy ugyanolyat? Arra sem igazán emlékszik már, milyen volt a mintája! Most mehet vissza, áshatja ki, fényképezheti le, áshatja el újra, aztán rohangászhat az afgán negyedbe szőnyeget keresgélni! Mozgalmas egy napja lesz, annyi szent. Ja, és ráadásul letelt a szabadsága. A munkahelyén, a rendőr-őrsön már várta Szerver-terem, ahol rendszergazdaként dolgozott.

    Elköszönt a feleségétől, elindult. A kocsiból felhívta a főnökét, jelezte, késni fog, mert magándolga akadt, amely nem tűr halasztás.

    Azonnal az erdőhöz hajtott, leparkolt a kijelölt helyen, vállára kapta az ásót, nekiindult megkeresni az elhagyatott helyet. Húsz perc gyaloglás után rábukkant a friss hantra, ásni kezdett. Hiába volt a föld puha, nem szokott ő ilyen fizikai munkához. Megtörölte izzadt homlokát, az ásóra hajtotta a fejét, megpihent kicsit. Hirtelen nagyon jó ötlete támadt! Lefotózza a nőt is és ráküldi az arcfelismerő programra. Legalább megtudja, ki lehet! Nem sokkal később kiemelte a gödörből a szőnyegbe tekert testet és kigöngyölítette a földre. Egy darabig csak nézte. Valami nagyon nem stimmelt!

    Közelebb hajolt a testhez. Az egyik karjából furcsa drótszerű dolgok álltak ki. Alaposabban megnézte. Néhány pillanatig teljesen döbbenten állt, mire agya felfogta: ez nem emberi test, hanem egy droid!

    - Egy francos robot?! Mi a jó élet történik itt?

    Leguggolt, keresni kezdett valami azonosítót az Android testén. Végül a nyakánál találta meg - miután félre húzta a vörös műhajat. Egy sorozatszám volt meglehetősen apró betűkkel, ám ez őt nem aggasztotta. Kinagyította okos-telefonja kamerájával, majd csinált róla pár felvételt. Első dolga lesz lefuttatni a gépen, ha beér. Csinált pár képet a robot arcáról is. A munkahelyére érve, egyből a főgépre vetette magát. Bepötyögte a számot, beszkennelte a robotnő arcáról készült képeket, aztán várta az eredményt. Találatot jelzett a gép, és azonnal ki is tette monitorra. Az Androidot a Robotech cég fejlesztette, és bocsájtotta a Kaland RT szolgálatába, melyet egy bizonyos szolgáltatásra fejlesztettek ki. Nevezetesen azért, hogy megtréfálják azt, akit a megrendelő feltűntet. Legnagyobb döbbenetére a megrendelő aláírása vonalon a saját felsége szignója szerepelt.

    - Szóval, kalandozunk, meglepetés? Na, várj csak! Lesz itt meglepetés!

    Készített magának egy jó erős kávét. Igazán ráfért egy ilyen nehéz éjszakája után. Kihúzta a fiókját, megkereste a széfet, kinyitotta. Némi megnyugvással töltötte el, hogy a kis szelvény ott feküdt, sértetlen. Leült, lábait feltette az asztalra, gondolkodni kezdett. Az egészben az a legkülönösebb, nem rég jutott arra az elhatározásra, elválik. Úgy egy éve megismerkedett valakivel, a viszonyból pedig szerelem lett. Nem rég elkezdett vacillálni, hogy véget vet a házasságának és Ritával folytatja az életét. A végső lökést a nyertes lottószelvény adta meg. Még aznap eldöntötte a kérdést. Mindent megbeszélt szíve választottjával, aztán felkeresett egy ügyvédet, minek következtében igen sok és praktikus tanáccsal lett gazdagabb.

    A válási papírok már készen álltak. A forgatókönyv szerint a lottószelvényt Ritának kell majd kiváltania. Ritának, aki karcsú, telt keblű, fiatal és vörös hajú. Pont, mint az android. Itt valami nagyon nem stimmel! Egy dologra tudott gondolni. Persze! Teljesen nyilvánvaló! A felesége magánynyomozót fogadott, most pedig mindent tud. legalábbis Ritáról. A lottó-szelvényről nem valószínű, hogy bármit is tud. De ha ez a szerencsétlen robot így járt a felesége mesterkedései nyomán, akkor… Úristen! Rita! Halálos veszélyben lehet! Muszáj volt, sőt, létfontosságú, hogy azonnal elérje őt! Tárcsázta a számát. Kicsengett egy darabig, majd hangpostára váltott:

    - Pillanatnyilag a hívott fél nem kapcsolható! Pillanatnyilag a hívott fél nem kapcsolható! Pillanatnyilag… – ekkor tette le a telefont. Beleiben dermedt ólmosságot érzett.

    Gyorsan összekapta magát, bekopogott a főnöke ajtaján.

    - Családi vészhelyzet miatt el kell ugranom pár órára! - mondta.

    Két perccel később a kocsijában ült, Rita lakásához tartott. Közben megpróbálta újrahívni, de a telefon továbbra sem volt kapcsolható. Agyában egymást kergették a borzalmasabbnál borzalmasabb forgatókönyvek. Megrázta a fejét. Most összpontosítani kell!

    Fél kézzel gépelni kezdett az okos-telefonján, próbálta megszerezni a felesége híváslistáját. Tíz másodperceként nézte meg, de a titkos chaten küldött üzenetre egyelőre nem érkezett válasz. Mint az őrült nyomta a gázpedált.

    Tizenhárom perccel később fékezett le a nő lakása előtt. Kiszállt, majd szinte futva tette meg az utat a lépcsőház bejárati ajtajáig. Belépett. Ugyanebben a pillanatban lépett ki a liftből a felesége. Ritával, kézen fogva. Csak pislogni tudott, mint egér a nullás lisztben. Mijafasz? Gyorsan visszarántotta magát egy oszlop mögé. Hála Istennek, nem vették észre. A két nő nevetgélve, összebújva hagyta el az épületet. Követte őket. Erre most már tényleg kíváncsi! A két nő beült a felesége autójába, egy kis Citroén- be, ő meg a sajátjába. Ami egy jó nagy Ford terepjáró. Nem tették könnyűvé a követést, de úgy döntött, csak azért is megpróbálja. A nyomukban is maradt, míg elértek egy bevásárló-központig, ahol kiszálltak az autóból, ő pedig ment utánuk gyalog. Elvegyült a vásárlók tömegében, maguk közé engedett jó pár embert, de rajtuk tartotta a tekintetét, nem veszítette őket szem elől. Ha megálltak, ő is megállt, úgy tett, mintha csak nézelődne, valamit keresve. A felesége, és a szerelme felment a második emeletre, majd betértek egy kávézóba. Látta, ahogy leültek egy kis gyékény bevonatú asztalhoz. Mit nem adott volna egy puska-mikrofonért, hogy hallja, miről is beszélnek! Az épp nem volt nála, de úgy tett, mintha céltalanul arra járna épp, aztán meglepetés-szerűen odalépett az asztalukhoz, rájuk köszönt.

    - Kedvesek! Micsoda meglepetés! - mondta, azzal lazán az asztalhoz telepedett.

    - Már vártunk! - mondta a felesége.

    Meg is szűnt a magára szuszakolt lazaság. Teljesen összezavarodott. Próbálta rendezni az arcvonásait. Mikor úgy érezte, ura legalább önmagának, ha a helyzetnek nem is, megszólalt:

    - Igazán? - maga is érezte, nem túl frappáns, de ennyire futotta.

    - Informatikus létedre elég hanyag vagy Drágám, ami a személyes kütyüidet illeti.

    Bizonyára nagyon értetlen képet vághatott, mert a felesége elkacagta magát, majd Ritára nézve megszólalt:

    - Ó, hát nem cuki-pofa, mikor ilyen meglepett arcot vág?

    - De igen, nagyon aranyos! - mondta Rita félrefordított fejjel, miközben az ő arcát tanulmányozta.

    - Megosztok veled két fontos információt. Az egyik, hogy az összes kütyüdet követjük. A másik, Rita és én féléve szeretők vagyunk.

    Hirtelen köpni-nyelni nem tudott. Kimeredt a szeme, mint a szaró macskának.

    - A kütyüimet? Miért?

    - Valahogy megéreztem, hogy valami nem stimmel, Drágám! Mivel én nem értek az ilyesmikhez, kerestem valakit, aki igen. Bebizonyosodott, megcsalsz engem. Kíváncsi voltam rá, ki lehet az. Amikor odamentem hozzá azzal a szándékkal, hogy letépem a fejét, valami egészen más dolog történt! Szikra pattant köztünk, és az ágyban találtuk magunkat.

    - Rendben, értem! De akkor már csak egyet árulj el! Mire volt jó ez az androidos színjáték?

    - Pontosan erre! Hogy itt összefussunk, és kiderüljön mindez!

    - Én ebből már semmit sem értek! - mondja dühös értetlenséggel.

    - Nézd, Szívem! - simít végig a karján a felesége.

    Döbbenten veszi észre, hogy a másik karján pedig Rita keze nyugszik.

    - Az a javaslatom, fizessünk, menjünk szépen haza. Így hármasban. Otthon aztán mindent sorjában tisztázunk.

    - Nem várok addig! – csattant fel – Most mondjátok el!

    - Nocsak, nocsak, hirtelen milyen kis türelmetlen lett valaki! Nyugodj meg szépen! Nagy terveink vannak veled! – villant rá valami egészen furcsa mosolyt a felesége.

    - Úgy bizony! - Kacsint rá Rita.

    Döbbenten érzékeli, vágy keríti hatalmába. „Na, már csak ez hiányzott!” – gondolja.

    Felpattan, megkeresi a felszolgálót, fizet.

    A hazaút alatt a két nő tovább ingerli. Sosem érezte magát ilyen szerencsésnek. Kemény helyzet, kemény farok! Azzal nem lesz gond, ez már biztos! Épphogy átlépik a lakás küszöbét, a két nő, felesége, és barátnője csókolózni kezd, majd kézen fogják őt, az ágy felé húzzák. Valami furcsa hangra ébredt. Másodpercekig az álom és ébrenlét határán egyensúlyozott, aztán újra meghallotta a hangot. A csengő? Felült, körülnézett. Az ágyban mellette, egy vörös hajú nő feküdt.

    - Úristen! A szeretőm! – hőkölt hátrébb - Hogy kerül ide? – kérdezte majdnem fél-hangosan. A csengő közben tovább szólt. Gyorsan a másik oldalra fordult, hogy kiszállhasson az ágyból, ám az a térfél is foglalt volt. Ott egy szőke hajjal fedett fejet látott. „A feleségem?” Jobbra- balra kapkodta a fejét. A csengés tovább szólt. Ránézett az órájára, látta, az ébresztő jelzője villog. Kikapcsolta. Félig ülő helyzetben hátra dőlt. Megrázta a fejét, megdörzsölte a szemét. Aztán hirtelen az eszébe jutott minden az előző őrült napról.

    „ Akkor mégis igaz!” - Gondolta, és elégedett vigyorral az arcán visszadőlt a párnájára a két nő, felesége, és szeretője közé.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf