Csernák Árpád: Alulnézetből

Kovácsék jó emberek. Megengedik, hogy ott lakjam a pincéjükben. Még egy régi kádat is lehoztak nekem. Békebeli, kétszemélyes instrumentum. Abban lakom. Kibéleltem. Nagyon kényelmes és praktikus. Napközben akár fürödhetek is benne,, éjjel pedig abban alszom. Már amikor alszom. Mert többnyire ez nem sikerül. Sem éjjel, sem nappal. Különben nem nagyon érzem a kettő közti különbséget. Itt mindig egyforma homály van. Csak a pince parányi ablakán megjelenő fényből tudom megítélni, hogy mesterséges vagy természetes forrásból ered-e a kuckómat beterítő derengés.

     Munkanélküli segélyből élek. Volt két idegösszeroppanásom, epilepsziás vagyok. Ritkán merészkedem elő a pincéből. Csak ha nagyon muszáj. Ritkán muszáj. Igényeim minimálisak. Sohasem lehet tudni, mikor tör rám a roham. Különben is: jól érzem magam itt lent. Minden van itt, amire szükségem van. Vízcsap, élelmiszer. Nem romlandó árút tartok: pattogatott kukoricát, szárazkenyeret, sárgarépát... Igaz: a szárazkenyeret nehezen tudom megrágni fogatlan számmal, viszont a sárgarépa erősíti a fogínyemet. A húsra rá sem bírok nézni. Harminckét év ott a vágóhídon... Minden nap. Ujra és ujra: a rácsos teherautókról lehajtott malacok, bárányok... sivító gyerekhangok, riadt borjúszemek, a futószalagon végrehajtott gyilkolás, a vér émelyítő szaga...

     Nem! Erre sohasem tudok magyarázatot találni: hogy' tölthettem ott harminckét évet. Teltek-múltak a napok, a hetek... az évek... és föl se merült bennem, hogy valami másba kezdjek. Mibe? Semmi máshoz nem értettem, csak az öléshez. Ebben nőttem föl: az apám is hentes volt. Még gyerek voltam amikor oda kerültem. A tanulás nem ment, de a vágásoknál már segítettem apámnak. Aztán ottragadtam. Amíg ki nem rúgtak. Nem szakmai; gazdasági okokból. Jöttek a leépítések. Meg addigra már rokkant voltam. Nem baj. Jobb így. Sokkal jobb. Inkább így: nyomorékon, munka nélkül, csak ne kelljen látnom a borjúszemekkel megrakott kocsit, ne kelljen hallanom a libák jajveszkelését...

     ...de miért kellett ezt megvárnom: a két idegösszeroppanást, az epilepsziás rohamokat, a rámzuhanó vaskocsit, amitől szétroncsolódott a bal lábam... Platina van benne végig. Talán, ha azt eladnám... Egy használhatatlan láb vagy félláb... nem mindegy? És akkor mankóval... nem, mégiscsak jobb így. Igaz: merev, örökké fáj, de tudok vele menni. Ha egyáltalán mennem kell. Sőt: ha mennem kell, mindig sietek, mintha valahova időre mennék... Szinte rohanok, mintha valaki (vagy valami) kergetne... mintha valami (vagy valaki) elől menekülnék jellegzetesen riasztó lépteimmel... Amikor elfogy a kukorica vagy a répa; vagy a pénzem... Egyébként ki nem mozdulnék innen a pincéből, a kádamból. Úgy tömtem ki magamnak, hogy ha belefekszem pontosan az ablakra látok. Arra a keskeny kis ablakra, ami az utcára néz. Nem nyílik, mert nem nyitható. csak azért van, hogy nappal onnan szivárogjon némi fény. Rács van rajta. Nem zavar. Sőt: valamiféle biztonságérzetet ad. Az üveg is jó vastag... és ami azon túl történik! Az mindenem! Ha azt nézem, akkor megnyugszom, akkor mindent elfelejtek. Néha gondolkodom. Néha elgondolkodom azon, hogy nekem... hogy velem miért alakult így? Ó micsoda henteslegények voltak ott! Rátermettek. Telve hivatástudattal. Százhúszkilós, pirospozsgás, vigyorgó óriások, akik úgy végezték a dolgukat, mintha betont kevernének vagy kaszálnának; rutinosan, rezzenéstelen arccal vagy röhécselve... Mi lesz velük és mi lesz velem? Ezeken szoktam gondolkodni. Csak ezeken. Van pokol? Mi a bûn? Ez nem jó, mert úgysem tudom ezekre a kérdésekre a választ. De ha a kádamban fekszem és figyelem, mi történik az ablakon, a rácson túl, akkor megnyugszom. Akkor nem gondolok ilyesmikre. Leköt a látvány, leköt és megnyugtat. Ilyenkor - néha - még el is alszom. Csak ne álmodnék Félek elaludni, mert félek az álmaimtól... félek tőlük, mert az elmúlt harminc év eseményeit álmodom újra és újra... A saját életem riaszt, magamtól félek...

     ...de most még ébren vagyok. Most még figyelek. Most éppen egy láb lép az ablak rácsára. A lábon kopottas barna cipő, lógó cipőfûző, fölötte egy nadrág szürke rongya. Két kéz nyúlik le a cipőhöz, két furcsa kis fürge állat, ott szorgoskodnak a cipőpertli körül, míg csomó nem lesz belőle.

     A lábak. A jobbra és balra elsiető vagy lassan botorkáló lábak. Ez a leggyakoribb látvány. De amikor valaki megáll pontosan itt az ablak előtt és csinál valamit, azt nagyon szeretem. A múltkor például két magassarkú cipő állt meg itt, a cipőből formás lábak nőttek ki, két hófehér kéz nyúlt le, felhúzta a formás lábak felett a szoknyát és megigazította a harisnyakötőt a formás combon. Ez lenyûgöző volt. De ezek ritka, ünnepi pillanatok...

     Azért néha muszáj kimenni. Egyik este is...

     Már bevásároltam: ott volt a nejlonszatyorban a kenyér, a sárgarépa... még egy almát is vettem! Korán esteledett. Úgy gondoltam: keresztül vágok a parkon. Egy kis kirándulás, kaland. A parkon keresztbe kitaposott út. Azon mentem. Az út végén hatalmas, kastélyszerû, kivilágított épület. Ámulattal néztem és haladtam felé. Hirtelen kinyílt az épület alján egy ajtó és hórihorgas, formátlan alak lépett ki ördögien színes ruhában, kezében lándzsa végére szúrva egy fej... Akkor jött rám a roham. Elzuhantam. Nem tudtam felállni, de mindent láttam, mindent hallottam magam körül. Egyszer csak egy ember hajolt fölém és azt kérdezte: Rosszul van? Megpróbáltam jelezni, hogy igen. Az ember eltûnt. Aztán már csak hangok, szavak, félmondatok... "szólt a mûvész úr"... "telefonáltunk a mentőknek"... "vegyen nagy levegőket"... Vettem. Megpróbáltam venni. Aztán elsötétült minden.

     A kórházban ébredtem. Kaptam egy injekciót, aztán elengedtek. Mondták: ha rosszul érzem magam, hívjam fel őket... Megint lesz min gondolkodnom. Elbújok Kovács úrék pincéjében, elvackolom magam a kádban, a jó meleg rongyok között és várom a csodás, mindent feledtető jelenéseket. Most éjszaka lehet, mert imbolygó sárga fényt látok a pinceablak parányi téglalapján és... és az üvegen túl egy zöld szempár világít.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf