Édes Anna: Alku

– Öltözz, megyünk a Kék bárányba –szólt rám anyám.. Egy kifestőfüzetet színeztem. – Tedd el azt a kurva füzetet – ripakodott rám. – Mozdulj már!
Kikapta a ceruzát a kezemből és felrántott.
Felöltöztem. A jeges szél arcomba fújta a havat. A kocsma hangos, meleg és büdös volt. Anyám hozott egy szilvapálinkát, egy sört, nekem egy üdítőt. Néztem, ahogy egy hajtásra kiitta a pálinkát. Hánynom kellett. Utáltam az anyámat. Egy ismerőse leült az asztalunkhoz.
– Hogy vagy szépasszony? – kérdezte idióta vigyorral.
– Ha hozol egy felest, megmondom – felelte.
– Milyen szép, fejlett kis csaj – vigyorgott rám az ember. – Te is kapsz valamit – és felém nyújtott egy ötszázast. Felfalt a szemeivel.
– Nekem nem kell semmi! – felröhögött és visszagyűrte a pénzt a zsebébe.
– Nem az anyád lánya vagy – tápászkodott fel az asztaltól.
– Fogadd el, ha kapsz valamit – sziszegte anyám.
– Nem kell! Ezektől nem!
– Dehogynem! – fogta meg karom durván. – Az a rohadt albérlet, az iskolád, a ruháid. Amit én keresek, az lószar.
Visszajött az idióta, pálinka, sör, pogácsa. Mikor leült, elém rakta a pogácsát
– Egyél – mondta anyám –, ha már Sanyi ilyen rendes veled.
– Leszek én még ennél is rendesebb – vigyorgott és rám kacsintott. Inni kezdtek. A pogácsa morzsái a pulóveremre hullottak. Sanyi átnyúlt az asztalon és tenyerével simogatva söpörte le. Ellöktem a kezét. Nyerítve felnevetett. Anyám hozzá fordult
– Mindennek ára van, Sanyó! – Sanyó nagy nehézségek árán kihorgászott a zsebéből egy maroknyi gyűrött ezrest és lecsapta az asztalra.
– Mennyi? – kérdezte. Anyám mohó szemekkel nézte a pénzt. A kocsmáros kilépett a pultból.
– Semennyi! – és rátámaszkodott az asztalra. Egészen közel hajolt anyámhoz .
– Most pedig Erzsi, felállsz és hazaviszed a gyereket vagy feljelentelek.
– Csak hülyéskedtünk! – húzta el száját anyám.
– Kifelé!
A kocsmáros már kiabált. Hazafelé anyám egész úton rángatott és szitkozódott.
– Te kis hülye, most lenne egy rakás pénzünk, ha hagyod, hogy Sanyi picit simogasson.
Végre hazaértünk. A lakás hideg volt. Levette a kabátját, be akart gyújtani. Lehajolt a fáért, de elveszítette egyensúlyát. Beverte fejét a sparhelt sarkába és elterült. Néztem, ahogy vékony csíkban elindult a vére. Elővettem a kifestőmet és színezni kezdtem. Mindent pirosra. Aztán lefeküdtem és magamra húztam a takarót.