Édes Anna: Tangó

A táncosnő az öltözőjében ült a tükör előtt és fésülte hosszú, barna haját, majd kontyba tűzte. Felállt és még egy pillantást vetett magára. Combközépig felhasított, egyszerű fekete ruháját elől ezüst minták törték meg. Izgatott volt. A partnere beteg lett, ma egy ismeretlen fiúval táncol. A főnöknek az utolsó pillanatban sikerült egyeztetni, egy ideig úgy látszott, nem is tud jönni.
– Ezt hogy gondolod? Olyannal táncoljak, akit nem ismerek? Biztos a bukás! A tangó nem disco tánc! Sok idő, amíg összehangolódnak a párok, még ha napi szinten táncolnak is! –mondta a lány, nagyon mérges volt!
– Ne félj, olyan táncost szereztem, aki érti a dolgát, nem lesz baj!
– Ne győzködj, nem te viszed a bőröd a vásárra!
A főnök titokzatosan mosolygott, aztán megbeszélték, ha nem megy, majd kitalálnak valamit, „sérülést, bokaficamot”, és leállítja az előadást. A lány nem túl lelkesen indult a táncterembe, már majdnem odaért, amikor meglátta a fiút. A srác háttal állt, beszélgetett valakivel. Aztán megfordult. Alex? A lány döbbenten megállt. A fiú a lányra nézett és egy pillanat múlva már szorosan ölelték egymást.
– Engedj már el! – mondta a lány és nevetett. Mindjárt kezdünk. Legalább a tánccal nem lesz baj, összeszokott páros vagyunk – a fiú rajongással nézte.
– Szép vagy! Semmit sem változtál.
– Hazudós!- nevetett a lány.
– Gyerünk fiatalok – kezdünk, jött sietve a főnök. Rákacsintott a lányra, miután beszélt a fiúval, tudja már, nagy szerelem volt az övék, de a fiú elhagyta. A lány soha nem bocsátott meg neki. Külön-külön mentek be a tánctérbe. A fiú háttal állt a lány pedig úgy tett, mint aki akkor veszi észre, büszkén körbejárta. Mielőtt túlságosan eltávolodott volna, a fiú fel sem nézett, csak elkapta a lány csuklóját és magához rántotta. A lány átölelte, az arcuk összeért, mint azon az első éjszakán. Valami érthetetlen erő, különös vonzás, polaritás lökte őket egymáshoz. Sokáig csak keringtek egymás körül. Napról napra fogyott a távolság. Komolyan, nevetve, vágyakozva – vakon szerették egymást. A lány becsukta a szemét, szinte egy helyben állva ringatóznak. Aztán felgyorsult a zene. A lány most már figyelte a fiú minden rezdülését. Egy folyamatos, nonverbális „párbeszédre” volt szükség közöttük a tánc minden pillanatában. A fiú improvizált, a lány követte, ehhez nagy figyelem kell. Feküdtek egymás mellet a nagy franciaágyon, a félhomályos szobában. Nyelvük lágyan, érzékien táncolt A szerelem és a vágy egyre türelmetlenebbül követelte egymást. A szerelem szégyenlősen nevetett, de a vágy erős volt, így hát, a szerelem megadta magát. A lány teste életre kelt. Mellbimbói nekifeszültek a fiú forró bőrének. Karcsú lábaival átölelte a fiú derekát.
A zene egyre vadabbul lüktetett, a lépéskombinációk pontosan, teljes összhangot teremtve követték egymást. A tánc már tüzesen vad, szenvedélyes lobogással, üstökösként töltötte be a táncteret. A fiú szenvedélye elsodorta a lányt.
Hosszan, egyszerre gyengéden, és mégis vadul szeretkeztek. A lány szemeiben a fiú szerelme ezer színes fáklyaként lobogott.
A zene hirtelen elhallgatott. Egy pillanatig mozdulatlanul, fáradtan, boldogan, levegőért kapkodva álltak. Aztán kitört az ováció. Eszméletlen volt a siker! A lány a virágokat szedegette a földről, tudta, nem lehet több tangó a fiúval, de amíg él, viszi emlékét, tüzét ennek a mindent elsöprő szerelemnek. Talán egyszer majd jön valaki, aki újra értelmet ad ennek a táncnak.