Hajdu Imre: Máraira gondolva…

Előző nap, még idehaza, nem gondoltam, hogy másnap beborul az ég. Ám az időjárás ismét értésemre adta, hogy csak azért sem igazodik az én gondolataimhoz és vágyaimhoz. Olyannyira nem, hogy nemcsak beborult másnapra, de el is kezdett esni, előbb csak szemerkélve, ám amikor a kassai dómhoz megérkeztünk, már sűrű cseppekben hullt az égi áldás.

Én pedig, mivel előző nap mást hittem és reméltem, nem vittem magammal e külföldi útra esernyőt, így attól a pillanattól kezdve mintegy másfél órán át a kassai dóm boltívei borítottak fölém ernyőt és nyújtottak védelmet.

Úgy is mondhatnám, hogy a kassai dóm rabja lettem. Persze nem abban az értelemben, mintha mondjuk a minap még Tiszaújvárosba tervezett börtön rabja lettem volna. Én ott, másfél órára úgy lettem annak a székesegyháznak a rabja, hogy ez az ember építette, isten dicséretére szánt monumentalitás, szó szerint és nem először rabul ejtett.

A Király-lépcső közelében beültem egy padba, a nagy boltíveket tartó oszlopok mellé, s hátrahajtott fejjel sokáig bámultam fel a magasba, abba a gótikus végtelenségbe. Eszembe jutott a legnagyobb kassai polgár, a legeurópaibb magyar, Márai Sándor, aki miután Kassát visszacsatolták Magyarországhoz, talán 40-be vagy 41-be hazautazott szülővárosába, úgyszintén másfél napra, mint mi most. Hogy miért ment haza spontánul és váratlanul? „…mert ott-hontalannak éreztem magam a világban” – adta meg az önmagának is feltett kérdésre az egyetlen lehetséges feleletet.

Nos, eszembe jutott ez a hazatérése, s az a pillanat, amikor ugyanitt ült, ebben a katedrálisban, a Király-lépcső közelében. Hogy mire gondolt ott, akkor a Mester? Emlékszem rá, mert leírta, én meg oly sokszor elolvastam már. Ez a Kassai őrjárat, az egyik legkedvesebb Márai kötetem. Mert üzen benne: nekem, neked, nekünk! De őnekik is! Azt üzente, hogy ez a templom, mely éppen az esőtől védett, de közben lelki nyugalmat is adott, nos, ez a templom hajóival, a tetőzet íveivel és hullámaival, a zárt és befejezett belső tartásával, a szárnyalást és fegyelmet egyetlen hatalmas egységgé, magatartássá összerendező tökélyével, ez az igazi Európa.

Szó szerint így gondolta: „A keresztény Európa e templomhajókkal fejezte ki utoljára és tökéletesen hivatásérzését… Ezek a székesegyházak azzal az akarattal és áhítattal épültek, mely nem leigázni akarta a világot, hanem kifejezni, nem uralkodni akart, hanem vezetni. Ez a dolguk.”

Turisták suttogtak körülöttem, a mellékhajókban öreg szülék imákat mormoltak. Szlovákul, magyarul? Nem értettem. A hálaadó kis márványtáblák, melyekkel Szűz Máriának fejezik ki köszönetüket az emberek, és amelyek ott láthatók a mellékoltárok mellett, ma már fele arányban szlovákul íródtak.

Esküvői menet érkezett, a fiatal pap szlovákul mondta az igét. Ezen már nem lepődtem meg. Az egyik legősibb, magyar múltú városban, hol Rákóczi, Zrínyi Ilona és Bercsényi csontjai nyugszanak, már nem a jelen, hanem a jövő érdekelt.

Mit hoz a jövő? A Mester próféciái, melyek itt fogantak e történelmi falak őrizte csendben, erre is adnak iránymutatást. „Európát nem mentheti meg más, csak azok az erők, melyek felépítették e dómokat és ezt a lelkiséget: a hit, a méltányosság és az értelem ereje. Nem álmodozhatunk többé beton-paradicsomokról, ahol gépzenére andalog az akkordmunka utáni szabadidőben egy félhülyére civilizált, képes újságok műveltségi szintjére növelt, családokban is elbújtatott önkéntes titkosrendőrök által ellenőrzött és megfélemlített, igazi és bátor élvezetre képtelen, szórakozásra örökké éhes, félművelt, indulatait olcsó bódítószerekkel közömbösítő társadalom. Ha a civilizációt nem tudjuk megtölteni egy ősrégi örökség, az európai keresztény műveltség és erkölcsiség tartalmával, elhal benne a nemesebb emberi becsvágy és az élethez való jogunk… Papok, katonák, írók és nevelők küldetése lesz elhinteni a keresztény erkölcs és műveltség igéit, az elvadult Európa gyermekinek lelkében… Kereszténynek lenni annyi, mint műveltnek lenni, felelősnek lenni és tudni azt, hogy a mi országunk nem e világból való…”

Észre sem vettem, hogy elröppent az idő. Társak érkeztek, ők figyelmeztettek: indulnom kell! A délután egy órára megbeszélt találkozásról nem illett elkésni. Még egyszer végighordoztam tekintetemet mélységben és magasságban, melyek között az arány és a mérték tartja az egyensúlyt. – Jó volt itt – gondoltam felszabadult lélekkel. Pedig másfél órát töltöttem el ott, a kassai dómban, s az egész úgy kezdődött, hogy az eső elkezdett esni, nekem pedig nem volt esernyőm, s nem akartam bőrig ázni.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019tavaszESZTERGOM Mátyás király szine püski 80 programok kreatív 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 hunyadikonf versmaraton jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf